Bohém rapszódia - A pazar zenéhez adtak egy közepes filmet

Ha bárki más játszotta volna el Freddie Mercuryt, az eredmény totális kudarc, de Rami Malek és persze a zene megmentik az amúgy is mostoha körülmények között született, közhelyekből felépített filmet. De ő játssza!

Amilyen nehéz szülés volt, csoda, hogy kaptunk egy nézhető filmet. Mert a Bohém rapszódia rengeteg nyilvánvaló és néha már bántó hibája ellenére nagyon is nézhető, két, szintén nyilvánvaló okból. Az egyik a Queen legnagyobb slágereinek még ma is elképesztő átütőereje, a másik a főszereplő, Rami Malek alakítása, és úgy általában, kisugárzása, és a kisugárzás azért elég fontos tényező egy Freddie Mercury életéről szóló filmben.

Miért is jött nehezen össze a film? Mert az eredetileg kiválasztott Sasha Baron Cohent a Queen túlélő alapítói, a gitáros Brian May és a dobos Roger Taylor gyakorlatilag kiszekálták a produkcióból, mert nem volt nekik szimpi. Megtehették, hiszen ők ülnek a zenei jogokon – zenei producerként fent is vannak a stáblistán -, és mondjuk Queen számok nélkül elég bizarr lett volna egy életrajzi film, de a duó azt is elérte, hogy az alakjuk sokkal hangsúlyosabb legyen a sztoriban. És amikor ezek után megkezdődött a forgatás, a rendezővel, Bryan Singerrel kezdődtek el a bajok. Már amikor egyáltalán bejött dolgozni, mert volt, amikor nem három órát késett, hanem három napot. Később kiderült, saját zaklatási ügyét igyekezett eltusolni éppen, akkor azt mondta, a szülei betegek, de végül meneszteni kellett. A maradékot, a film mintegy felét a színészként jobban ismert Dexter Fletcher zavarta le, aki vicces módon éppen egy másik angol zenés életrajzi filmet készít, az Elton Johnról szóló Rocketmant.

Az egy vicces lábjegyzet, hogy a szakszervezeti előírások szerint így is elvileg csak Singert lehet feltüntetni rendezőként, de ez már más kérdés. Ezek után tényleg csoda, ha egy épkézláb történetet kapunk, amiben bármiféle koherens történet van azon túl, hogy felmondja Freddie Mercury (született Farrokh Bulsara) és a Queen sikertörténetét a kötelező életrajzi és dramaturgiai elemekkel. Megtudjuk, hogyan lett a Zanzibárból elmenekült konzervatív perzsa család sarja repülőtéri rakodóból egy tök ismeretlen banda énekese, hogyan futottak be a hangja, a személyisége és a többiek hangszeres tudása segítségével, és hogyan ébredt rá Freddie az igazi szexualitására. És arra, hogy szólóénekesként fabatkát sem ér – ahogy egyébként a ma még mindig vergődő Queen még annál is kevesebbet ér, de ezt már elfelejtik kimondani.

És persze ott van a legnagyobb klisé – és még az is lehet, hogy a rocksztárok élete tényleg egy nagy büdös halom klisé és közhely -, hogy az ember a csúcson, a legnagyobb sikereit elérve, a legnagyobb orgiák közepén, szétkokózva a legmagányosabb. Vagy ha nem is éppen akkor, de másnap biztosan. Ebből még jó eséllyel az sem tud meg semmi újat, aki eddig semmit sem tudott a Queenről és Mercuryról, és ebben nem segít a sok csúsztatás, a néha gyalázatos módon megírt párbeszédek és a gyatrán előadott koncertjelenetek. A csúcspontnak szánt Live Aid koncertet a Wembley stadionban például még Sas Tamás is szégyellené, ha ő csinálta volna, mert annyira hamis az egész. Nem az, ami a színpadon zajlik, hanem ahogyan a közönséget megmutatják, ahogy ritmusra van vágva az egész, ahogy különböző bőrszínű ismeretlenek a kocsmában táncolni kezdenek, ahogy a Queen számok hatására csörögni kezdenek a telefonok az adományvonalon. Eh, ez bizony pocsék, de ott van a zene és ott van Malek.

Az egyébként egyiptomi kopt családba született Rami Malekre először a The Pacific - A hős alakulat cinikus, bunkó, de örök túlélő Snafujaként figyeltem fel, és nem csak én, ott vált igazán felkapottá, és jött a sok szerep és elismerés, majd a Mr. Robot sorozat, és most itt ez a szerep, aminek kapcsán már az Oscar-jelölésről beszélünk. Ami nem fog megtörténni, vagy nagyon csodálkoznánk, ha igen, mert gyenge, középszerű filmre nem adnak ilyesmi csak úgy, de Malek tényleg nagyszerű, ahogy hozza a karizmát, a neki amúgy is megadatott különcséget, az energiát, de a magányt és megtörtséget is, és csak miatta megéri kifizetni a mozijegy árát. Rajta kívül mellesleg nincs is más, akit érdemes kiemelni. De ott van a zene is, és akik a filmet csinálták, legyen az Singer, a hiányában őt helyettesítő operatőr vagy Feltcher, tudták, hogy ezekre kell igazán figyelni. És figyeltek is: a Bohém rapszódia, a We Will Rock You és más számok születése a film igazi lényege, és ezeket nagyon tisztességesen megcsinálták, és amikor megszólalnak, iszonyatosan jól hangzanak. Libabőrösen jól.

Értékelés: 6/10

Angyalok és pásztorok
Angyalok és pásztorok

Sebestyén Márta és Andrejszki Judit adventi koncertje

Jegyvásárlás