Demi Moore kapásból meg tudja nevezni saját legrosszabb filmjét

Egy talkshow-ban szorították sarokba egy vicces játék keretében, de ő könnyedén kivágta a rezet. Vajon melyik munkáját tartja a legrosszabbnak a színésznő?

A Ghost sztárja a napokban James Corden Late Late Show-jának a vendége volt, ahol a műsorvezetővel egy Spill Your Guts or Fill Your Guts nevű játékot játszottak. Ez nagyjából a „felelsz vagy mersz”-nek felel meg, annyi különbséggel, hogy itt ha a játékos nem válaszol a zavarba ejtő kérdésre, nem szívatós feladat vár rá, hanem valamilyen gusztustalan étel elfogyasztása.

Corden pedig egy száznapos tojást rakva Moore elé a következő kérdést tette fel. „Olyan sok remek filmben szerepeltél, például a Ghostban, a G.I. Jane-ben, az Egy becsületbeli ügyben… De mi volt a legrosszabb film, amiben játszottál?”

A színésznő erre azt válaszolta, hogy ez egy igazán könnyű kérdés, és nagyon boldog, mert kapásból megvan rá a válasza. „A Parasite 3D az” – vallotta be a sztár, mire a közönség már a címet hallva röhögésben tört ki. Ezt a disztópikus sci-fit egyébként 1982-ben mutatták be, és ez volt Moore első nagyobb dobása.

Nem túl meglepő módon az IMDb közönségszavazásán 10-ből 3,8 ponton álló alkotás már annak idején is negatív kritikákat kapott. A Variety korabeli kritikusa szerint csak egy „olcsó szörnyfilm, ami csupán ijesztgetésre használja a 3D-t”. A The New York Times pedig azt írta: „rossz színészi játék dominálta B-film, amely meg sem próbálja bevonni a közönséget”. A sorokat olvasva és a mű fent látható előzetesét megtekintve egyébként nem is csoda, hogy Demi Moore ezt a filmjét választotta.


(via Independent)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu