Direktor úr, tessen bebizonyítani, hogy nem ette meg a színészeit! – 5 botrányfilm, ami miatt a bíróságon kötöttek ki a készítők

A filmtörténet során akadt néhány eset, amikor egy-egy film készítőinek elsősorban nem a rossz kritikák, vagy a pénzügyi siker miatt kellett aggódniuk, hanem hogy vesztenek-e többmilliós kereseteket, vagy akár gyilkossági pereket az alkotásuk miatt. Íme a leghajmeresztőbb esetek.

Cannibal Holocaust (1980): amikor a színészeknek meg kellett jelenniük a bíróságon, hogy bebizonyítsák, nem gyilkolták meg őket a forgatáson

A Cannibal Holocaust az Ideglelés – The Blair Witch Projectet nagyjából két évtizeddel megelőzve dörrentette be a talált kamerás horrorok műfaját. A durranás talán túl nagy is volt a nyolcvanas évek Olaszországa számára: a kannibálos, videókamerás film ugyanis annyira élethűre sikerült, hogy többen azt hitték, abban valódi embereket látnak, akik tényleg gyilkosság áldozatává válnak a dzsungelben. 

Az olasz bíróságon így először betiltották a filmet, aztán gyilkosság miatt vádat emeltek a rendező, Ruggero Deodato ellen. A filmes azért vált különösen gyanússá, mert a Cannibal Holocaust szereplői a forgatás után nem is nagyon jelentek meg a nyilvánosság előtt: simán el lehetett képzelni, hogy valóban megölték őket. Deodato azonban végül sikeresen vadászta le a szétszéledt szereplőgárdát, és mutatta be őket a bíróságon, hogy bizonyítsa: valójában nem ölt meg senkit. Miután a film pár, különösen véres trükkjének kulisszatitkait is részletezte az esküdtszéknek, a vádat ejtették. Azonban arra még több évet kellett várnia, hogy a film betiltását is feloldják.

A Kaptár - Utolsó fejezet (2016): a film, ami nemcsak a rajongók kedvét rontotta el, hanem az egyik kaszkadőr életét is

A Cannibal Holocaust színészeit csak mentálisan viselte meg a szörnyű film forgatása, a Resident Evil-játékok Paul W. S. Anderson-féle ergya feldolgozásainak egyik kaszkadőre viszont nem úszta meg ennyivel. A sokat szidott filmsorozat utolsó részének forgatásán Milla Jovovich dublőre, Olivia Jackson egy motorbiciklivel száguldott a kamerát tartó jármű felé, aminek a terv szerint az utolsó pillanatban félre kellett volna hajtania az útból – de nem hajtott.

Jackson a karambol miatt 17 napra kómába került, bal kezét pedig könyék fölött amputálni kellett. Közben ráadásul az is kiderült, hogy a stúdió se számára, se a másik jármű sofőrje számára nem kötött biztosítást, így saját magának kellett állnia hajmeresztő kórházi számláit. Szóval abszolút érthető, hogy Jackson hamarosan a gatyát is leperelte a producerekről.

Pokoli tábor (2010): a film, amit nagyobb összegre pereltek, mint amennyiből készült

A kevésbé ismert, kevésbé jó horrorfilm 2010-ben jött ki, és csak egy értékelhető dolog volt benne: Jesse Eisenberg, aki a filmkészítőknek tett szívességből ugrott be egy apró szerepre. Igen ám, de a Lionsgate stúdió úgy gondolta, hogy a Pokoli tábor marketingjét az abban alig megjelenő sztár neve és arcképe köré építik. Eisenbergnek ez pedig annyira nem tetszett, hogy három millió dollárra perelte miatta a stúdiót: ez nagyobb összeg volt, mint amennyiből a film készült.

Talán sosem tudjuk meg, mi lett a per eredménye: az első fordulót megnyerte Eisenberg, a bíróság végső döntéséről azonban egyik fél sem számolt be nyilvánosan. Mivel nem büntetőperről, hanem polgári eljárásról volt szó, nem is volt kötelességük a köz orrára kötni, hogy végül ki fizetett kinek, és mennyit.

Borat - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika (2006): a film, ami miatt talán a legtöbben fordultak bírósághoz

Sacha Baron Cohen 2006-os botrányfilmje mintha szándékosan azért készült volna, hogy boldog-boldogtalan beperelhesse a sztárt és a producereket a forgatás során készült rejtett kamerás felvételek miatt. Alább egy rövid felsorolás a teljesség igénye nélkül:

  • A romániai Glod község lakói azért pereltek, mert szerintük a film vérfertőzőnek állította be őket.
  • Egy dél-karolinai lakos szimplán megsértődött Cohen beszólásai miatt.
  • Michael Psenicska vezetésoktató azért fordult bírósághoz, mert a film promóciós anyagaiban is felhasználták a képét.
  • Egy New York-i lakos “nyilvános megszégyenítésért” perelt.
  • Esma Redžepova énekes azért perelt, mert a filmben felhasználták egy számát – holott erre a produkció engedélyt kapott. Végül 800 ezer eurós követeléséből megkapott 26 ezret, mert kiderült, hogy a kiadója elfelejtett szólni neki a licenszszerződésről.

Rust (2024): az utóbbi évek egyik leghajmeresztőbb, legtragikusabb forgatása

Hogyan kerülhetett éles lőszer Alac Baldwin filmjének forgatására? Mire jutott az FBI nyomozása? Ilyen, és hasonlóan nyomasztó kérdések foglalkoztatták a bíróságot Hayla Hutchins operatőr halála után, aki a western forgatásán hunyt el Santa Fében 2021-ben, miután a színész meghúzta egy rá szegezett pisztoly ravaszát – amiről eztán derült ki, hogy meg is volt töltve. A szörnyű esetről mi is többször írtunk, ahogy arról is, az milyen folyamatokat indított el Hollywoodban a forgatási fegyverkezeléssel kapcsolatban.

Az eset után több eljárás is indult: Baldwint gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták meg, de később felmentették. A lelőtt operatőr családja viszont polgári pert is indított ellene, amelynek bíróságon kívüli megegyezés lett a vége. Végül Hannah Gutierrez-Reedet, a film alig 24 éves fegyvermesterét találták bűnösnek emberölésben, mivel ő adta a töltött fegyvert Baldwin kezébe a forgatáson. 

A tragédia után azonban folytatódott a film forgatása: a producerek eltökélték, hogy Hutchins emlékére csak azért is elkészítik a filmet. Végül nemrég, november 20-án mutatták be azt. Igaz, nem csináltak túl nagy csinnadrattát a premier köré, amelyet egy kevésbé ismert lengyel filmfesztiválon, a Camerimage-en tartottak. A Rust mozis bemutatójáról egyelőre még nem tudni pontos információkat, csak annyit, hogy az Egyesült Államokban jövőre valamikor mindenképp láthatja a közönség.