Egyre több mocskos dolog derül ki Bill Murray-ről

Nagyon kellemetlen nézni, ahogy a színész egy 1990-es interjú alatt Geena Davist simogatja és vetkőzteti.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, idén tavasszal fel kellett függeszteni Aziz Anzari Being Mortal című filmjének forgatását, mivel az abban szereplő Bill Murray nem megfelelően viselkedett egy női stábtaggal. Később kiderült, hogy a sztár szexuálisan zaklatta (fogdosta és megpróbálta maszkon keresztül megcsókolni) az illetőt. Murray azt nyilatkozta, csak viccnek szánta a dolgot, de azóta a színész egyre több régi kollégája jön elő hasonló sztorival.

Az egykori gyerekszínész, Seth Green például feltárta, hogy Murray a Saturday Night Live című tévéműsor forgatásán a kulisszák mögött nemes egyszerűséggel bedobta a kukába, amikor még csak 9 éves volt. Greenen kívül Geena Davis is panaszkodott a sztárra: ő nemrég megjelent, Dying of Politeness című memoárjában rántotta le a leplet Murray viselt dolgairól (a Viszem a bankot egyik próbafelvételén mindenképpen ki akart rajta próbálni egy masszázseszközt, majd nyilvánosan ordibált vele), amiket most tovább árnyal egy újra felszínre került videó.


A szóban forgó felvétel a már említett Viszem a bankot promóciójakor készült, amelynek keretében Murray és Davis 1990-ben elment a The Arsenio Hall Show-ba. Az itt velük készült interjú során azt láthatjuk, hogy a színész folyamatosan tapogatja a színésznőt, végigfuttatja az ujjait csupasz vállán és karján,

majd egy ponton elkezdi lehúzni róla spagettipántos ruhája pántját

– mindezt a műsorvezető és a nézők előtt, nyilván ezt is viccnek szánva, mert ő szemmel láthatóan jól érzi magát.

A videó Geena Davisnek az inewsnak adott interjújában került elő, amikor is a riporter a klip bejátszása után úgy kommentálta a dolgot, hogy „nahát, ez milyen remek”, a színésznő viszont kijavította, és elmondta, hogy valójában (hiába mosolyog a képsor alatt) rettenetes élmény volt. „Igen, lehet úgy nézni, és biztos nekem is azt kellett volna gondolnom, hogy haha, ez végül is vicces, és micsoda jó sztori lesz belőle,

de valójában lesújtó volt átélni”

– nyilatkozta a sztár. Az esetről beszámoló Independentnek Bill Murray egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.


(via Independent)