Egy hónappal ezelőtt összegyűjtöttünk 10 olyan mainstream filmet, amelyben a főszereplők nem csak imitálják a szexet. A válogatásba klasszikusnak számító alkotások is bekerültek, mint például Az érzékek birodalma vagy a Caligula, de természetesen szóba került az annak idején nagy botrányt kavart Legyél velem vagy A barna nyúl is. Most kevésbé ismert címeket mutatunk be, de ezeknél is az a legizgalmasabb kérdés, hogy ad-e bármit is hozzá az éles szex a filmélményhez, vagy csak öncélú marketingmutatvány. Ami biztos, hogy ebből a 10 filmből  majdnem mindegyik botrányt okozott.  

Sweet Movie (1974)

A hírhedt Dušan Makavejev a szerb, illetve a jugoszláv film legnagyobb lázadója volt, akinek több filmjét is Arany Pálmára, illetve Ezüst Medvére jelölték, odahaza viszont tiltólistára került, és „Lenin emlékének és a kommunizmus szent eszméjének” megsértése miatt el is kellett hagynia az országot. Az 1974-es Sweet Movie-val szintet lépett, ezt a filmet ugyanis már a nyugati országok egy részében is betiltották. Az avantgárd szatírában két nőt követhetünk, az egyik egy szűz kanadai szépségkirálynő, aki az aranypéniszű milliomos férje elől menekül, a másik egy cukrot és édességet szállító hajó szocialista kapitánya, Anna Planeta. A provokatív alkotás a kommunizmusból és a kapitalizmusból egyaránt gúnyt űz, és a prüdériát is támadja az explicit szexjelenetekkel, sőt, az eredeti változatban még koprofília és emetofília is volt.

A film bemutatását a brit cenzúrahivatal nem engedélyezte, és Olaszországban is csak Pasolini ajánlására kaphatott zöld utat. Az Anna Planetát alakító lengyel Anna Prucnal 7 évig nemkívánatos személy volt hazájában, és még akkor sem engedték be az országba, amikor haldokló édesanyját szerette volna meglátogatni.

Jézus élete (1997) 

A francia Bruno Dumont első rendezésének nincs köze Krisztushoz, de azért így is elég provokatív. Az észak-francia kisvárosban játszódó történet főszereplője a fiatal Freddy, aki viszonyt folytat a helyi szupermarket egyik pénztárosnőjével, Marie-vel. Emellett egy helyi banda vezetője is. Munkájuk nincs, egész nap a lopott motorjaikkal garázdálkodnak, és amikor egy fiatal bevándorló érdeklődni kezd Marie után, csoportosan támadnak rá. A szexjeleneteket, amik közt akad nemi erőszak is, Dumont extrém közeli felvételeken mutatja meg, hogy érzékeltesse a szex állatias természetét. A színészek mind amatőrök, a rendező így próbálta elérni, hogy természetesnek hassanak ezek a jelenetek.  

Idióták (1998) 

Lars von Trier Arany Pálmára jelölt dramedyjében fiatalok egy csoportja úgy lázad a társadalom ellen, hogy szellemi fogyatékosoknak, vagy, ahogy ők mondják, idiótáknak tettetik magukat, és megbotránkoztató viselkedéssel pukkasztják a polgárokat. Egy kertvárosi villában, kommunaszerű közösségben élnek, ahol minden közös: még egymás teste is. A talán legemlékezetesebb jelenetben egy orgiát láthatunk, ahol két színész (akik egyébként profi pornósok) nem csak eljátssza, hogy szexszel. A dán rendező későbbi filmjeiben is használta az explicit szexet a sokkolásra, de mind az Antikrisztusban, mind A nimfomániásban dublőröket, illetve digitális trükköket vetett be.

A pornófilmes (2001)

Bertrand Bonello filmjének főszereplője, akit Truffaut kedvenc színésze, Jean-Pierre Léaud alakít, a hetvenes években híres pornórendező volt. Évekkel később nehéz pénzügyi helyzetbe jut, és vissza kell térnie elhagyott foglalkozásához. Arról álmodik, hogy egyszer képes lesz a szerelem romantikáját a pornográfia eszközeivel bemutatnia. Szakmai válságát magánéleti válság tetézi: munkáját a felesége éppúgy nem tudja elfogadni, ahogy a társadalom sem. Közben három év után újra találkozik 17 éves fiával, aki szintén önmagát keresi.

A Cannes-ban debütált filmben egy explicit jelenet látható, főszerepben két francia pornószínésszel,  Ovidie-vel and Titof-fal. A téma miatt itt teljesen érthető, hogy profikhoz nyúlt a rendező.

Kánikula (2001)

A nem éppen szívderítő filmjeiről ismert Haneke csak a második legprovokatívabb osztrák rendezőnek számít, hála Ulrich Seidl munkásságának. Seidl készített már filmet a bécsi nők kenyai szexturizmusáról (Paradise: Love - Szerelmet a feketepiacról), de legelső fikciós alkotása, a Kánikula még azon is túltesz. A Bécs külvárosaiban, valahol az autópálya kijáratainál, a hipermarketek és az új lakótelepek között játszódó drámában hat, egymásba futó történet bontakozik ki. Nyomasztó hőség, magányos figurák, semmittevés alsónadrágban és bikinikben, menekülés az alkoholba, éneklésbe, erőszakba. És a szexbe, Seidl ugyanis egy igazi orgiát is bemutat, jórészt amatőr szereplők közreműködésével. Ennek ellenére vagy éppen ezért a film megkapta a zsűri különdíját a 2001-es Velencei Filmfesztiválon.

Shortbus (2006)

A Hedwig és a mérges csonk című musicallel feltűnt John Cameron Mitchell filmje valószínűleg még a feketeöves pornófogyasztókat is zavarba hozza, annyi és annyira meghökkentő explicit szex van benne. A rendező hat New Yorkban élő embert követ, akik közt van férfi, nő, hetero és meleg is. Egy Shortbus nevű underground bár köti össze őket, ahol minden megengedett, és ahol mindenki szexel mindenkivel, hol párban, hol hármasban, hol csoportosan. Mitchell munkamódszere is egyedi volt, amatőröket castingolt be 500 jelentkező közül, majd 2 és fél éven át improvizált velük, és az általuk kifejlesztett történetet forgatta le. A végső orgiajelenetbe az amúgy meleg rendező is beszállt, és életében először orális örömökben részesített egy nőt a „szolidaritás gesztusaként.”

A 2006-os Cannes-i Filmfesztiválon debütált Shortbus a Variety szerint „kétségkívül minden idők szexuálisan legexplicitebb amerikai filmje, a pornókat leszámítva.”

Destricted (2006)

Szintén a 2006-os Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be a hét rövidfilmből álló Destrictedet, amelyben művészek és független filmesek arra tettek kísérletet, hogy megtalálják azt a vékony határt, ahol a pornográfia és a művészet találkozik. Ennek megfelelően minden kisfilmben akad explicit jelenet, az egyikben például egy férfi 8 percen át maszturbál a szabad ég alatt. A rendezők közt olyan neveket találunk, mint Gaspar Noé (aki már az összeállításunk első részében is szerepelt az egyik filmjével), az amerikai Larry Clark (Ken Park, Kölykök) vagy Marina Abramovic, a performanszművészet sztárja.

Q, Érzékek birodalma (2011)

Laurent Bouhnik fimje Cherbourgban játszódik, és a cselekmény a 20 éves Cecile körül bonyolódik. Ő a vágyak titokzatos tárgya és célpontja, alapvetően megváltoztatja azok életét, akikkel kapcsolatba lép. Barátja, Chance egy kisstílű bűnöző, aki képtelen kielégíteni a vágyait, ezért máshol keresi a boldogságot, és közben tanácsokat is ad a barátainak arról, hogyan kell a férfiaknak és a nőknek örömet szerezni.

A Q a műholdas csatornák és a kereskedelmi tévék éjjeli műsorsávjában vetített erotikus  melodrámákra hasonlít, leszámítva, hogy itt éles szexjeleneteket is lehet látni – igaz, a magyar mozikba csak a softcore verzió jutott el.

Idegen a tónál (2013) 

Alain Guiraudie filmje olyan kritikailag elismert, 8 César-díjra jelölt erotikus thriller, amelyben néha premier plánban ejakuálnak a főszereplők. A helyszín egy olyan tó, ahol férfiak ismerkednek férfiakkal. Itt találkozik Franck (Pierre Deladonchamps) a titokzatos és kissé félelmetes Michellel (Christophe Paou), akibe vakon beleszeret. Amikor egy férfit holtan találnak, Franck és Michel gyorsan gyanúsítottakká válnak, de a veszélyekkel nem törődve folytatják szenvedélyes és veszélyes kapcsolatukat.

Az explicit jeleneteket testdublőrök segítségével vették fel, mert a színészek nem vállalták az éles szexet.

Mektoub, My Love: Intermezzo (2019)

Abdellatif Kechiche nevét 2013-ban ismerte meg a szélesebb közönség, amikor Cannes-ban Arany Pálmát nyert az Adéle életével. A bemutató idején a leszbikus románc a maratoni hosszúságú szexjeleneteivel keltett feltűnést, később viszont a két főszereplő a rendező forgatáson tanúsított viselkedését kritizálta. Kechiche nem tanult az esetből, mert legutóbbi filmje is hasonló botrányt okozott. Egy trilógia középső darabjának szánt, majd négyórás Mektoub, My Love: Intermezzo François Bégaudeau regényének adaptációja. Az 1994-ben játszódó történet főszereplője egy Ophélie nevű nő, aki hamarosan férjhez megy, de kiderül, hogy terhes a szeretőjétől.

A filmben látható egy 13 perces orális szexjelenet a lány és barátja közt, ami annyira kiverte Cannes-ban a biztosítékot, hogy tömegek vonultak ki a vetítésről. Még a premier előtt derült ki, hogy a rendező a jelenet felvétele előtt alkoholt itatott a vonakodó színészekkel, és később nem volt hajlandó megmutatni a filmnek ezt a részét Ophélie Bau színésznőnek. Jogi csatározások miatt máig nem került forgalmazásba a film, és hiába forgott már le a trilógia harmadik része is, kérdéses, hogy egyáltalán bemutatják-e valaha.

DAU. Natasa

Július végén került mozikba Ilja Krzsanovszkij filmje, amelyhez hasonlót még garantáltan nem láthattunk soha. Az orosz rendező a 2000-es évek közepén az ukrajnai Harkovban egy szinte városnyi díszletben teremtette újra annak a titkos szovjet kutatóintézetnek a hiteles mását, amelyben a Nobel-díjas orosz fizikus, Lev Landau (1908–1968) dolgozott. Több mint négyszázan választották az ukrán jelen helyett a szovjet hatvanas éveket, és költöztek be ide, hogy a nap 24 órájában a meghatározott karakterekben éljék az életüket. A két éven át tartó kísérlet során a rendező folyamatosan 35 mm-es kamerákkal forgatott, az előre kitalált történeteket a szereplők viszonyai alakították. A 700 órányi filmanyagból tucatnyi film készült, az első a sorban a DAU. Natasa, mely a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat nyert.

Mivel a rendező a 100 százalékos valósághűségre törekedett, a szereplők általában a civil életben is azt csinálják, amit a DAU skanzenjében. A Natasa francia vendégtudósát például Luc Bigé biokémikus alakítja, akinek a filmbéli szexjelenete is valódi.