Érdekes összeesküvés-elméletet találtak ki az Aranyhaj és a nagy gubanc rajongói

Szerintük a Disney-mese megjósolta a koronavírust és a karantént.

A leghíresebbeknél egy fokkal kevésbé ismertebb Grimm-történet alapján készült animációs filmben az Aranyhaj (eredetileg Rapunzel) nevű főhősnő egy toronyba elzárva – azaz izolációban él. Néhány nézőnek pedig most eszébe jutott, hogy a királyságot, ahol a szóban forgó torony található, Coronának hívják.

Több sem kellett a közösség média népének, hogy kiírják a Twitterre, hogy a 2010-es alkotás előre megjósolta ezt az egész mostani mizériát. A szokásos összeesküvés-elméletektől eltérően persze ez mindenki szerint egyértelmű poén: van például, aki úgy írta ki, hogy ő is szívesebben töltené az önkéntes karantén napjait egy kastélyban.

És ha már az érdekes egybeeséseknél tartunk, ahogy arról ebben a cikkünkben már beszámoltunk, az Ausztráliában koronavírussal ágynak esett (azóta a kórházból már kiengedett, és egy bérelt lakásban gyógyuló) Tom Hanks pár napja egy Corona márkájú régi írógép fotóját osztotta meg az Instagramon. „Egy írógéppel utaztam ide, amit egykor még szerettem” – írta egyebek mellett a kép mellé.

Az Aranyhaj és a nagy gubanc, illetve Hanks mellett pedig A Simpson család egyik epizódja is bevonzotta a koronavírust. A Marge in Chains című rész a negyedik évadból ugyanis egy világjárvány terjedéséről szól, amit Oszaka Influenzának hívnak, és az egyik jelenetben azt láthatjuk, hogy egy japán gyári munkás beleköhög egy csomagba, amit az Egyesült Államokba küldenek, így Springfield lakossága is megfertőződik a vírussal. A kínai Wuhan, ahonnan a koronavírus elterjedt, ugyan több mint 2 ezer kilométerre fekszik a japán Oszakától, de hát összeesküvés-elméletek esetén kicsire nem adunk.


(via Independent)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu