Elöljáróban el kell mondanom, hogy alapvetően mi sem szeretjük a remake-eket, aminek elsősorban az az oka, hogy rengeteg felesleges feldolgozás készül, ráadásul van egy kifejezetten irritáló és szánalmas tendencia Hollywoodban: a sikeres európai vagy ázsiai filmekből szeretik elkészíteni a saját verziójukat – ami még csak meg sem közelíti az eredetit (készüljetek fel, a Még egy kört mindenkinek-ből is már izzítják az amerikai verziót). Viszont van pár eset, amikor kifejezetten jól sül el a feldolgozás (gondoltad volna, hogy ezek a filmek mind-mind remake-ek?), szóval nem teljesen ördögtől való a dolog.

Nemrég a közösségi médiában kérdeztük meg a PORT.hu olvasóit, hogy szerintük miből lenne érdemes remake-et készíteni: következzen most a ti ötleteitekből és a mi preferenciáinkból összeállított lista.

Csillagkapu (1994)

Roland Emmerich filmjét írtátok a legtöbben kommentben, teljesen jogosan: én is a napokban néztem újra (nemrég került fel az HBO Maxra), és határozottan úgy éreztem, hogy bár az alapötlet rengeteg lehetőséget rejt (nem véletlenül készült belőle egy 10 évados sorozat, ami 1997 és 2007 közt ment a tévében), ám a dramaturgia eléggé lagymatag, a szereplők túl egydimenziósak, és ez tipikusan egy olyan sztori, aminek nagyon jót tenne a modern CGI. Nem is azért, mert az idén 30 éves film látványvilága ma már gagyi (a kapu cseppfolyós átjárója még mai szemmel is jól néz ki), hanem ma már sokkal több lehetőség van arra, hogy élethűen jelenítsenek meg egy olyan sci-fi-univerzumot, mint a Csillagkapué.

Ha mindezt jól kidolgozott karakterekkel és egy izgalmas sztorival támogatnák meg, az új Csillagkapunak valószínűleg nyert ügye lenne.

Mondjuk képzeld el, ha Christopher Nolan vagy Denis Villeneuve készítené...

A halál 50 órája (1965)

A háborús filmeket is többen említettétek kommentben, és szinte minden esetben a 60-as évek kultikus darabja, A halál 50 órája volt a példa. Pedig abban olyan színészek vettek részt, mint Henry Fonda, Charles Bronson, Telly Savalas és Robert Shaw. Mégis, ebben a sztoriban rengeteg potenciál van, amit

egy hasonlóan karizmatikus castinggal simán le lehetne forgatni újra.

Arról nem is beszélve, hogy a filmet Dwight D. Eisenhower, korábbi elnök bírálta a történelmi pontatlanságok miatt: nem csak ott, nem is pont úgy, nem is ilyen harckocsikkal zajlott a filmben megjelenített ütközet, ráadásul az időjárási körülmények is egészen mások voltak. Egész konkrétan mély hó és köd nehezítette a harcokat, amit mai technikával már simán meg lehetne jeleníteni.

2001 – Űrodüsszeia (1968)

Még mindig a ti kommentjeitekből származik ez a merész ötlet – bevallom, nekünk nem jutott volna eszünkbe, hogy Stanley Kubrick klasszikus sci-fijét valakinek fel kéne dolgoznia. A legendás lábszárcsont, ami a levegőben pörögve gyilkos fegyverből űrhajóvá lényegül át, vagy HAL jellegzetes, minimalista megjelenítése a piros fényponttal mind-mind a popkultúra részeivé váltak, ahogy a nagy fekete monolit is. Ki merne ezek után hozzányúlni ehhez a filmhez, ami ráadásul úgy lett megkomponálva, hogy a néző szinte beleszédül abba, hogy folyton forog valami a képen.

Az ötlet tőletek származik, és igazából egész kíváncsiak lettünk: az új Dűne rendezője, Denis Villeneuve készíthetné el az Űrodüsszeia új változatát.

Ez azért is elég jól hangzik, mivel a film és Arthur C. Clarke regénye több ponton is eltér, így lehet, egy új értelmezését kapnánk a történetnek.

Madarak (1963)

Ez a személyes preferenciám amióta Gus Van Sant 1998-ban leforgatta a Psycho remake-jét. Értem én, hogy az egy tisztelgés volt Alfred Hitchcock klasszikusa előtt, de azon kívül, hogy a rendező minden bizonnyal örült neki, teljesen felesleges volt. Hitchcock filmjeihez amúgy se nagyon szoktak hozzányúlni, furcsa, hogy pont abból készült új verzió, ami még ma, 64 év távlatából is hatásos. Nem így például a Madarak, amiben a címbeli szárnyasok látszólag minden ok nélkül rajokba szerveződnek, és megtámadják az embereket, legyen szó csónakázó lányról vagy kisiskolásokról.

A történet kellően feszült, és megvan benne a rendezőtől megszokott fanyar humor is, de sajnos a madártámadások képsorai ma már nem érik el a kellő hatást

– nem is csoda, hiszen egy 1963-as fimről beszélünk, ami akkoriban a rávetítésekkel és műmadarakkal tuti rémisztő volt, de ma már inkább kizökkent a film hangulatából. Ráadásul a sztori nem csak Hitchcockhoz kötődik, hiszen ez egy Daphne du Maurier-novella adaptációja, szóval nyugodtan bárki újraértelmezhetné mai technikával.

Flash Gordon (1980)

Tudom-tudom, Timothy Dalton, Max von Sydow meg a Queen zenéje... Arról nem is beszélve, hogy a címszereplőt alakító Sam J. Jones olyannyira kultikus lett, hogy még a Ted első és második részében is önmagát alakítja. Mégis, ez az eszelős űrsztori megérne egy újrát mai technikával, pláne hogy

a Flash Gordon is egy képregényadaptáció, aminek ma nagy keletje van, ahogy az univerzumépítő sci-fiknek is

(lásd megint csak: Dűne). A Flash Gordon ráadásul egy olyan sztori, ami egy pillanatra sem veszi komolyan magát, így szabadon lehet garázdálkodni a világában és felfedezni a Mongo bolygó rejtelmeit. Majd ha James Gunn nem lesz ennyire elfoglalva a DC mozis univerzumának újraélesztésével, igazán leforgathatná.

Waterworld - Vízivilág (1995)

Szerencsétlen Kevin Costnerre mindig ráhúzzák a vizes lepedőt, amikor szóba kerül ez a tényleg nem túl erős film. A disztópikus, posztapokaliptikus filmek is elég jól mennek mostanában, gondoljunk csak az újabb Mad Max-filmre, a hamarosan érkező Furiosára. Ott minden elsivatagosodott a jövőben, ebben a filmben viszont mindent víz lep el, és sehol nincs már egy talpaltnyi szárazföld.

Ráadásul a Waterworld nem is lehetne aktuálisabb, hiszen már közel harminc éve is arról szólt, hogy megolvadnak a sarki jégtakarók, ami most még jobban veszélyezteti az emberiséget.

Egy jó rendező kezében csodákat lehetne művelni ezzel az alapanyaggal, Costner meg még cameózhatna is benne.

íme pár pozitív példa

10 remake, ami jobb, mint az eredeti

Ma már a remake szóhoz egyértelmű pejoratív felhang társul, hiszen Hollywood fantáziátlanságának korában szinte egyet jelent a kreativitás hiányával, az alkotói lustasággal és a pénzhajhászással. De nem volt ez mindig így...

Tovább

Tiltott bolygó (1956)

A kultikus sci-fi, aminek robotjával akkor is biztos találkoztál már, ha nem láttad a filmet, és amiben a fiatal Leslie Nielsent láthatjuk komoly(!) szerepben.

Az ötvenes évek technikai megoldásai és képi világa kétségtelenül kölcsönöznek valamiféle bájt a Tiltott bolygónak, de az is biztos, hogy puszta szórakozásból ma már senki sem nézi meg ezt a filmet: vagy nosztalgia, vagy kíváncsiság, vagy katasztrófaturizmus vezérli.

Viszont a történet kifejezetten izgalmas: egy tudósok lakta bolygón két ember kivételével mindenki meghal – egy odaérkező csapat dolga, hogy felderítse mi történt, de nem egyszerű a feladat, mivel egy titokzatos, láthatatlan szörny vadászik rájuk. Némi plusz világépítéssel és mai technikával ebből egy vérbeli sci-fi-horrort lehetne készíteni, és még a szörny is jóval félelmetesebb lenne.