Hatalmasat buktak, de attól még nagyon jók ezek a filmek

Mint tudjuk, az anyagi siker még nem garanciája a minőségnek (ami fordítva is igaz), hiszen egymillió légy is tévedhet. Mutatjuk a legszemléletesebb példákat a közelmúltból.

Tár

Todd Field lélektani drámájával kapcsolatban az az egyöntetű vélemény, hogy a főszerepet hozó Cate Blanchett élete alakítását nyújtja benne. A Tár ezenkívül hat Oscar-jelölést is kiérdemelt (a legjobb női főszereplő kategórián kívül versenyben volt többek közt a legjobb film díjáért is), mégis nagyon rosszul muzsikált a mozipénztárakban, hazai pályán és a nemzetközi piacokon egyaránt. Az észak-amerikai jegypénztárakban a mű alig 6,8 millió dollárt szedett össze, s ugyan saját hazáján kívül valamivel jobban szerették, világszerte elért összeredménye így is csupán szerény 26,6 millió – ami rettenetes eredmény, tekintve, hogy a film nagyjából 30 millió dolláros költségvetésből készült.


Habár a PORT.hu kritikusa nem volt odáig a Tárért, a világ filmkritikusai egy emberként rajonganak érte – olyannyira, hogy rengeteg újságíró 2022. évi legjobb filmes toplistájára felkerült; sőt, a Variety szerint konkrétan ez volt a tavalyi év legjobb filmje (nálunk csak idén februárban mutatták be, de már tavaly ősszel megkezdte a fesztiválkörútját – a szerk.). Azt pedig kollégánk is elismeri, hogy egyrészt Cate Blanchett tényleg ragyogó alakítást nyújt benne, másrészt hogy igazi gondolatébresztő alkotás.

„A mű minden furcsaságát, érthetetlenségét és zavarba ejtő mozzanatát egybevetve Todd Field munkájáról elmondható:

amennyiben az a nagy filmek ismérve, hogy még sokáig elkísérnek, és rengeteget lehet vitatkozni és gondolkozni róluk, akkor a Tár egy nagyszerű film”

írta.


A Fabelman család

A listánkon később szintén szereplő West Side Story című rendezéséhez hasonlóan Steven Spielberg önéletrajzi alkotásának sem sikerült anyagi sikerré fordítania a kritikai és szakmai elismerést. Azaz hiába szerették a világ filmkritikusai közül a legtöbben, és hiába ért el hét jelölést az idei Oscar-gálán, A Fabelman család jókorát hasalt a mozikasszáknál. A Tárnál ugyan valamivel izmosabb eredménnyel az észak-amerikai mozikban 17,3 milliót hozott, nemzetközileg 27,4-et, szóval világszerte összesen 44,7 millió dollárral „büszkélkedhet” – de mivel állítólag 40 millió dollárból készült, ez természetesen siralmas teljesítmény.

„A hollywoodi legenda több mint 50 év után maga felé fordította a kamerát, és jól tette.

(…) A fekete öves Spielberg-rajongóknak nem lehet okuk panaszra, a szerzői önélveboncolás sikeres, a rendező legendája tovább íródott egy mozgóképes eredetmítosszal” – írta a filmről a PORT kritikusa.


Babylon

Damien Chazelle annak idején szinte berobbant a Whiplash-sel, a Kaliforniai álommal pedig anyagilag is hatalmasat gurított – legújabb munkája, a Hollywood hőskoráról mesélő Babylon viszont tipikusan az a film lett, amit a nézők és a kritikusok vagy imádtak, vagy gyűlöltek. S hiába játszanak a produkcióban olyan sztárok, mint Margot Robbie vagy Brad Pitt, a számokon sajnálatos módon csak a gyűlölet látszott meg, Chazelle nagyeposza ugyanis megállt világszerte 63,35 millió dollár körül (ami az amerikai 15,35 és a nemzetközi 48 milliós bevételből adódott össze). A Paramount stúdió viszont legalább 80 millióból gyártotta a nagyszabású, látványos alkotást, majd a marketingre is ráköltöttek több milliót, szóval ez az eredmény legalább olyan monumentális bukás, mint amennyire monumentális ez a több mint 3 órás őrület.


Pedig hibái ellenére a Babylon varázslatos élményt nyújt azok számára, akiket már a legelején beszippant kaotikus, érzelmes és túlzásokkal teli világa. „A jóleső zabálás féktelensége jellemzi a Babylont: lehet, hogy egynémely jelenet önmagában nem tetszene, önmagában olcsó, vásári, de így, ebben a csodás kompozícióban valahogy

mégis minden a helyén van, minden működik, minden hat.

Márpedig ez, a hatás alighanem a legfontosabb szó a moziban, a filmiparban, Hollywoodban, ebben az egész filmvallásban, amiben van szerelem, van veszély, van szex, van élvezet, van melankólia, van mámor, van fájdalom, van elkeseredettség, mind elfér a vásznon, onnan sugárzik át ránk a fénnyel” – rajongott érte a hvg.hu újságírója.


Azt mondta

Mivel a Babylontól eltérően nem vádolható azzal, hogy látványfilm lenne, a Universal Pictures „csak” 30 millió körül költött a Harvey Weinsteint leleplező újságírónők igaz történetéről szóló filmre. Talán többet kellett volna, mert keveset állítunk azzal, ha azt mondjuk, az Azt mondta nem érdekelte a nézőket: 5,8 millió dolláros hazai (értsd: amerikai) bevételével és nemzetközileg teljesített 8 milliójával még a 14 milliót sem érte el, ami sajnos egészen szánalmas eredmény. Pedig Maria Schrader Carey Mulligan és Zoe Kazan főszereplésével forgatott alkotása a tömegekhez kívánt szólni, ez látszott rajta, hiszen művészi megoldások helyett inkább korrektül felmondta a leckét. S habár nem mindig sikerül elkerülnie a didaxist és a pátoszt, nagyon jól sikerült jelenetek is vannak benne, szóval ennél a bevételnél azért jóval többet érdemelt volna – főleg mivel nagyon fontos üzenetet hordoz, és jó lett volna, ha ez minél több emberhez eljut. (A filmről írt kritikánk itt olvasható.)


West Side Story

Az utóbbi néhány év nem volt épp egy sikerszéria Steven Spielberg számára, hiszen a fentebb már említett A Fabelman családot megelőző évben a West Side Story című musicalklasszikus alapján készült remake-je is hatalmasat bukott. Mintha csak a világ megfeledkezett volna róla, hogy ő a világ legnagyobb rendezője – egyszerűen ignorálták a filmet. Az új West Side Story elhozott ugyan 38 és félmilliót az észak-amerikai mozikból, ami a nemzetközileg elért 37 és féllel együtt összesen 76 millió dolláros eredmény,

de ennek a pompázatos, szemet gyönyörködtető alkotásnak bizony több mint 100 millióba fájt az elkészítése.


Pedig annak dacára, hogy eleinte a fél világ értetlenkedett, hogy miért nyúlt Spielberg ehhez a szép emlékű, ám valójában avítt, idejétmúlt műhöz, a direktor bebizonyította, hogy volt értelme leporolni az 1961-es eredetit.

„...a filmmágus pontosan ott és olyan mértékben nyúl hozzá a megkopott filmklasszikushoz, ahol és amennyire azt kell.

Megfiatalította a vásznon az Upper West Side Rómeó és Júliáját” – szögezi le a hvg.hu kritikusa, aki szerint a direktor nemcsak új életet lehelt a sztoriba, hanem újrakeretezte, és a mai nézőt is megszólította vele. De mi is odáig voltunk a nagy rendező munkájáért.


Az utolsó párbaj

Nem Spielberg az egyetlen nagy rendező, akinek alaposan elhasalt a filmje 2021-ben. Ridley Scott kosztümös történelmi drámája a pandémia időszakának legnagyobb buktája lett azzal, hogy 100 milliós büdzséjével mindössze 10,8 milliót termelt az otthoni, kevesebb mint 20 milliót a külföldi mozikban, így szerény 30 és félmilliónál állt meg világszerte elért összbevétele.

Ez a szám egyenesen történelmi léptékű katasztrófának számít, főleg ha azt vesszük, hogy Az utolsó párbajban olyan sztárok szerepelnek, mint Matt Damon és Ben Affleck.


Scott viszont megfejtette filmje elhasalásának okát: ahogy arról korábban mi is írtunk, Marc Maron WTF címen futó podcastjében azt találta mondani, hogy az a generáció tehet az egészről, amelyiket szerinte a Facebook és az okostelefonok rossz irányba terelnek. „Azt hiszem, a lényeg az, hogy

ma olyan nézőközönségünk van, akiket ezek a kib*szott mobiltelefonok neveltek fel.

Ezek az úgynevezett milleniálok (az Y-generáció tagjai – a szerk.), akik soha nem akarnak semmit sem megtanulni, hacsak nem mobiltelefonon mutatják meg nekik” – fogalmazott az alkotó, aki amúgy a maga (ma már) 85 évével még ahhoz is öreg, hogy boomernek lehessen nevezni.


Szárnyas fejvadász 2049

Bizony, hiszitek vagy sem, de ez a 2010-es évek abszolút mérföldkövének számító sci-fi is megbukott a mozikban. Denis Villeneuve mesterműve ugyanis hazai pályán még a 100 millió dolláros bevételi határt sem érte el (egészen pontosan 92 milliót keresett az észak-amerikai mozikban), ami halálos ítéletnek számít egy olyan blockbuster esetében, amit egyértelműen egy nagy stúdió aktuális zászlóshajójának szántak. És hiába keresett derekasan a film a világ többi országának mozijaiban, a gyártó Alcon Entertainment állítólag így is vagy 80 millió dollárt bukott rajta.

Sovány vigasz, hogy a Szárnyas fejvadász 2049 a 2018-as Oscar-gálán megnyerte a legjobb operatőri munkának és a legjobb vizuális effekteknek járó elismerést, és azóta is olyan kultfilmként emlegetjük, ami

„hipnotikus, fájdalmasan szép és hihetetlenül izgalmas, és amelynek napokig a hatása alatt van az ember”.


(via Variety, Box Office Mojo)