Itt az új Garfield-film hipercuki előzetese

Az elkényelmesedett házi cica ezúttal az apjával indul kalandozni.

Jim Davis lasagne-imádó vörös macskája már 2004-ben és 2006-ban is próbálkozott egy-egy animációs nagyfilmmel, viszonylag kevés sikerrel (akkor Bill Murray szólaltatta meg a világ legkényelmesebb macskáját), jövőre pedig egy újabb kaland érkezik a vászonra, teljesen újragondolva az animációt és sztorit. A most kijött friss előzetes alapján egész a kezdetekig nyúlunk vissza, és

látjuk a kis Garfieldot, amint esőtől fázva, villámtól rettegve reszket az utcán.

De nem kell féltenünk, mivel nemsoká összetalálkozik egy olasz étteremben a magányos Jonnal, és befal mindent, amit talál. „És így fogadtam örökbe Jont” – emlékszik vissza Garfield.

A nagyétkű macska amúgy ezúttal eléggé figyelmes, hiszen az egyik zabálása előtt még figyelmeztet is:

„Előre is elnézést kérek, most egy korántsem esztétikus étkezés következik. Ha kisgyerekei vannak, ez a megfelelő alkalom, hogy elhagyják a termet.”

Ám a kényelmes benti életnek vége szakad, mikor

összetalálkozik apjával, a bajkeverő kóbor macskával, Vic-kel, akivel egy nagy értékű rablást terveznek.

Természetesen csatlakozik hozzájuk Jon kutyája, Ubul is.

Ez is érdekelhet

A Super Mario-rajzfilm a legjobb dolog a „sárga kazettás Nintendo” óta!

6-tól 106 éves korig garantáltan mindenki jól fog szórakozni a Super Mario Bros.: A filmen. A Nintento-játékok ismerete nem szükséges hozzá – bár sokat tud dobni a hullámvasutazással felérő moziélményen.

Tovább

 

Az animációs film eredeti hangsávján a hétfőgyűlölő macskát Chris Pratt szólaltatja meg (akinek a piros ruhás vízvezetékszerelő is remekül ment a Super Mario Bros.: A filmben), Garfield apja, Vic pedig Samuel L. Jackson hangján szólal meg.

A The Garfield Movie május 24-én kerül a külföldi mozikba.

(via The Hollywood Reporter)