Kiderült, miért maradt le Anthony Hopkins a saját Oscarjáról

A színész el se ment a Los Angeles-i ceremóniára, az Oscar-díját is csak később, egy Walesben felvett üzenetben köszönte meg.

Sir Anthony Hopkins nemcsak azzal került idén áprilisban a lapok címoldalára, hogy megnyerte a második Oscar-díját a legjobb férfi főszereplő kategóriában Az apa című 2020-as drámával, hanem amiatt is, mert kollégáival, Riz Ahmeddel, Gary Oldmannel és Steven Yeunnal ellentétben nem is volt jelen Los Angelesben díjátadó gálán. Így amikor Joaquin Phoenix kihirdette a kategóriagyőztest, kissé kurtán-furcsán ért véget az est általa levezényelt része, mivel nem ment oda senki hozzá, hogy átvegye a díjat és beszédet mondjon, de még csak interneten sem jelentkezett be otthonról a nyertes.

Forrás: Greg Doherty / Getty Images

 

Anthony Hopkins csak jóval később, hat hét múlva árulta el az ITV-n futó Lorraine című reggeli magazinműsorban Lorraine Kellynek egy interjúban, hogy azért nem volt ott Los Angelesben az Oscar-gála idején, mert egyáltalán nem számított győzelemre: azt hitte, a tavaly elhunyt Chadwick Boseman kapja majd meg posztumusz a díjat a Ma Rainey: A blues nagyasszonyért.

Chadwick Boseman is versenyben volt, ezért lefeküdtem aludni. Nem akartam cinikus lenni, egyáltalán nem számítottam rá, hogy megkapom. Lemerült a telefonom, így csak az ügynökömtől jött egy üzenet reggel 5 órakor, amelyben azt írta: »Ön nyerte meg az Oscart!«

Hopkins később a tisztesség kedvéért azért külön felvett egy köszönőbeszédet Walesben (a lenti videó végén ez is megtekinthető), amelyben az elhunyt színészkollégájáról is meleg szavakkal emlékezett meg:

Szeretnék tisztelegni Chadwick Boseman előtt, aki túl korán távozott közülünk, valamint ezúton szeretném még egyszer nagyon szépen megköszönni a díjat. Tényleg nem számítottam erre, ezért most nagyon kiváltságosnak és kitüntetettnek érzem magam. Köszönöm!

(via The Independent)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu