Kína beelőzte Amerikát

A koronavírus miatt 40 éve nem látott mélységbe zuhant az amerikai jegyeladások száma. Szintén a Covid hatása, hogy 2020 lett az első olyan év, amikor Kína lett a világ legnagyobb mozis piaca, ahol ráadásul többen néztek kínai filmeket, mint hollywoodi blockbustert.

A mozifilmes bevételek modernkori összesítése óta először fordult elő olyan év, hogy a kínai jegyeladások megelőzték az Egyesült Államokét, ezzel az 1,4 milliárdos lakosú Kína lett hivatalosan is a világ legnagyobb mozifilmes piaca (jóllehet, egyik országot sem kímélte a koronavírus-járvány, amely a filmszínházak bezárásához vezetett). Az észak-amerikai mozipénztárak bevétele 2020-ban 80 százalékkal zuhant az azt megelőző évihez képest, és a globális bevételek tekintetében is több mint 70 százalékos a visszaesés.

A Comscore nevű, virginiai elemző cég becslései szerint a 2020. január 1. és december 31. között az Amerikai Egyesült Államokban értékesített mozijegyek nyomán 2,3-2,68 milliárd dollár bevétel keletkezett. Összehasonlításképp: 2019-ben ez a szám 11,4 milliárd dollár volt. Vagyis 2020 volt az utóbbi 40 év legrosszabb periódusa az amerikai moziforgalmazóknak. No persze előre várható volt egy ilyen drámai esés, tekintve, hogy az amerikai mozik többsége a koronavírus elleni harc során hozott intézkedések miatt (mint lehetséges járványgócok) kilenc hónapon keresztül zárva voltak. Világviszonylatban a 2020-as mozibevétel várhatóan 11,5-12 milliárd dollár közötti lesz – szemben a 2019-es 42,5 milliárd dollárral.

Forrás: Cinema City

 

Első ízben fordult elő viszont a tavalyi évben az, hogy Kína letaszította a trónról Észak-Amerika mozijait azzal, hogy a becslések szerint 2,7 milliárd dolláros jegyértékesítést bonyolított az óévben. Ez viszont még ott is 70 százalékkal kisebb összbevételt jelentett, mint a 2019-es évben, amikor is nagyjából 9 milliárd dollár értékben adtak el jegyet a kínai mozik. A legnépszerűbb filmek között volt tavaly a 440 millió dollárt szakító The Eight Hundred című kínai háborús eposz, amelyben a japánok voltak a rosszfiúk (itt írtunk róla bővebben), de népszerű volt a My People, My Homeland című kínai dráma, és sokan váltottak jegyet a Demon Slayer című japán animére is. A korábbi években egyébként mindig a hollywoodi filmek szerepeltek a legjobban a kínai filmpiacon – ez a trend most a Dűne, az új Bond-film és sok más amerikai blockbuster premierjének elhalasztásával azonban értelemszerűen megfordult.

Hollywood legnagyobb globális kasszasikere 2020-ban a Sony égisze alatt elkészült Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk volt (Port.hu-kritika a filmről itt), ami a januári premierjét követően év végére 413 millió dolláros bevételt termelt – írja a Comscore. Sam Mendes 1917-je a 2019-es brit és amerikai premier után szintén 2020 januárjában került világszerte a mozikba (kritika itt), és nagyjából 385 millió dollárt kaszált. Christopher Nolan várva várt időutazós sci-fijét, a Tenetet (kritika itt) a Warner Bros. egy igen bátor húzással a világméretű koronavírus-járvány kellős közepén küldte mozikba (a stúdió és sok filmszínház is pont ettől a filmtől várta volna a moziipar újjáéledését), ám ez a film a nyár végi start után a becslések szerint világviszonylatban mindössze 362 millió dollár bevételt csinált. Ez egy ilyen neves rendező ekkora volumenű blockbustere esetebében már-már a bukással ér fel.

Mérföldkő volt Hollywood életében a tavalyi év abból a szempontból is, hogy a nagy stúdiók a 2020-as hollywoodi blockbustereik túlnyomó részét 2021-re tolták át, az ottani premiereket pedig még későbbre halasztották. A koronavírus-járvány gyökeresen felforgatta azt a régóta olajozottan működő rendszert is, hogy a sikeres mozifilmek csak bizonyos idő elteltével kerülhetnek a tévék képernyőire (újabban pedig a streaming szolgáltatók kínálatába. A Warner Bros. alá tartozó WarnerMedia vezetősége ugyanis úgy döntött, hogy a Wonder Woman 1984 tavaly karácsonykor (csak Amerikában!) a mozik mellett az HBO Maxon is látható volt, sőt, 2021-ben a többi mozifilm is azonnal felkerül majd a Warner új streaming platformjára. Ebből kerekedett is egy kisebb ribillió, és a Warner állandó partnercége, a Legendary Pictures legutóbb már azt fontolgatta, perelni fog amiatt, hogy ők mozifilmek gyártására és mozifilmes méretű bevétel elosztására szerződtek, nem pedig arra, hogy a filmjeik az HBO Max ingyenreklámjai lesznek.

Paul Dergarabedian, a Comscore elemzője szerint a 2021-es év minden bizonnyal vízválasztó lesz a szórakoztatóiparban. Ekkor dől majd el, kinyithatnak-e, és újra teljes gőzzel üzemelhetnek-e a mozik, visszaáll-e a régi filmforgalmazási struktúra, és az is, hogy az időközben csődközelbe jutott filmipari vállalkozások talpra tudnak-e majd állni – vagy a tévé lesz a négy fal közé szorult emberek új mozija. (via The hollywood Reporter)