Kritika: Viktória királynő és Abdul - Mi az a munsimánia?

Hogyan lett a világ legnagyobb birodalma uralkodójának bizalmasa és lelki tanácsadója egy egyszerű indiai hivatalnok? Hát egy széles mosollyal és egy apró csókkal a királynő cipőjének orrára!

A brit birodalomban divat volt mindenhol kötelességtudó és fess indiai szolgákat alkalmazni. A shanghai angol kereskedelmi negyedben ezért állt szálfatermetű szikh közlekedési rendőr a kereszteződésekben, ezért dolgoztak hindu hivatalnokok Dél-Afrikában, és ezért került a királynő arany jubileumi ünnepségére egy bizonyos Abdul Karim nevű egyszerű írnok az Uttar Pradesh állambeli Agrából. Abdulnak mindössze annyi dolga volt, hogy egy társával együtt átadjon Viktória királynőnek egy emlékérmet, de megakadt rajta az uralkodó szeme.

Ehhez persze kellett egy apró gesztus is: Abdul a ceremóniamester kifejezett tiltása ellenére megcsókolta a királynő cipőjének hegyét. Stephen Frears számára mindig is izgató volt eljátszani a gondolattal, hogyan éli meg az uralkodást egy asszony, miként állja meg a helyét egy férfiak által dominált környezetben és mikor lehet önmaga. Ezt a témát járta körbe a nagyszerű 2006-os A királynőben Helen Mirrennel, és most ugyanez teszi Viktória királynő és Abdul című új munkájában. És, hogy kerek legyen a történet, ezúttal az a Judi Dench főszereplő, aki egyszer már eljátszotta a világ leghosszabb ideig regnáló uralkodóját, Viktóriát a nagyon is hasonló történetet feldolgozó Botrány a birodalomban című életrajzi filmben. Ott egy skót szolga, bizonyos John Brown lett a bizalmasa, itt pedig a jóképű, magas és behízelgő Abdul, aki a királynőnek köszönhetően gyorsan emelkedik az udvari ranglétrán. Egyszerű ajtónállóból lesz lakáj, majd nyelvtanár, végül munsi.

Hogy mi az a munsi? Muzulmán lelki tanító, a muszlim hitű Abdul pedig nem csak urdura, a mogulok nyelvére tanította a királynőt, akit a Tadzs Mahal történetével bűvölt el, hanem a Korán bölcsességeire, ami, ahogy erre egy udvarnok is rámutat a filmben, azért ironikus, mert a mindenkori uralkodó egyben az anglikán egyház feje is. Vagyis Viktória új kedvence bűvkörébe kerül, akit a rendező nem manipulátorként, hanem némi ambícióval megáldott lelkes szolgaként mutat be, és ezt az udvar egy ponton túl nem tűrheti. Ez azonban mégsem az udvari intrikál filmje, ha szerepet is kapnak a mesterkedések, hanem újra csak a királynőé. Akinek számtalan gyereke és hadseregnyi unokája van, de ki nem állhatja őket, ahogy az őt körülvevő szolgahadat sem – azok sem őt -, és egy idegen kell ahhoz, hogy végre megbízzon valakiben.

És ilyen szempontból szinte mindegy is, ki az az Abdul valójában, és az echte indiai Ali Fazal – értsd nem már Angliában született színész, mint mondjuk a Gettómilliomos főszereplője – nem is lép túl ezen a szerepkörön. Olyan, mint egy kiskutya, hiszen az is, házikedvenc, akire egy magányos, szomorú nő támaszkodhat, egy fenét lelki tanácsadó! Vagy csillogó szemmel mosolyog – és tényleg elbűvölő a mosolya -, vagy végtelen szomorúsággal néz maga elé, és ennyi elég is. Ahogy elég az is, hogy a királyi udvar siserehadát Frears egytől egyig ostoba fajankónak ábrázolja, de nem baj, mert ezek a remek színészek már sokszor betöltötték ezt a feladatkört, Eddie Izzard például tökéletesen hozza a felfuvalkodott, végtelenül korlátolt trónörököst.

Viktória királynő és Abdul – sajnos vagy sem, mindenki döntse el magának – nem különösebben ambiciózus munka, mind egy színes, rendkívül részletgazda és nagy műgonddal készült tabló egy letűnt korról, egy furcsa barátságról, korlátaink átlépéséről és a bizalomról, de nem akar ennél több lenni. A rendező is tudja, hogy ezt a történetet már megcsinálta egy másik korban és egy másik királynővel, jobbat úgysem fog készíteni, ugyanakkor hibázni sem tud.

Értékelés: 7/10

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu