Még egy lépéssel közelebb kerültünk az új női szuperhőshöz

A Captain Marvel forgatásának befejezéséről a figura Oscar-díjas megformálója posztolt.

2019. március 8-án mutatják be az amerikai mozik a Marvel első, női szuperhősre épülő képregény-adaptációját. Mivel a Marvel Studios idén nem lesz ott a néhány hét múlva tartandó Comic-Conon, hogy mindenféle izgalmas infót szivárogtasson a filmről, meg kell becsülni minden hírt, ami érkezik róla.

Brie (@brielarson) által megosztott bejegyzés,

Épp ezért olyan örömteli, hogy most maga a főszereplő, az Oscar-díjas Brie Larson árult el részleteket: nevezetesen azt, hogy a jelek szerint befejeződött a produkció forgatása. Larson bármiféle kommentár nélkül csak egy fotót rakott ki Instagram-oldalára, ahol a Captain Marvel csapóját láthatjuk, egy naptárra helyezve – mivel a 6-i nap még be van ikszelve, másnapra pedig a színésznő azt írta, hazamegy, a munkálatok vélhetően július 6-án zárultak.

A csapón egy csomó aláírás látható, amelyeket érdemes böngészni, hiszen a stábtagoktól és a színészektől származnak (Larsonon kívül olyan sztárok szerepelnek még a filmben, mint Annette Bening, Jude Law, Djimon Hounsou, Lee Pace vagy Samuel L. Jackson).

Brie Larson. Forrás: Emma McIntyre / Getty Images for Women In Film

 

Mint arról korábban már írtunk, az Anna Boden és Ryan Fleck rendezésében készülő produkció sztorija szerint a kilencvenes években játszódik, főhőse pedig Captain Marvel, eredeti nevén Carol Danvers. A nő eredetileg vadászgéppilóta, egy baleset során, egy földönkívülivel való fatális találkozás következtében azonban módosul a DNS-e, így olyan szuperképességekre tesz szert, mint a hihetetlen erő, az energia-kisugárzás vagy a repülés.


(via Deadline)