Megdöbbentő fordulat a Wonder Woman 2-ben

Sőt: két váratlan dologra is fény derült a női szuperhősfilm folytatásával kapcsolatban, amikor az alkotás rendezője és sztárja is megosztott egy-egy fotót a műből a Twitteren.

„Isten hozott a Wonder Woman 1984-ben, Steve Trevor!”

– írta ki Patty Jenkins rendező Twitter-oldalára egy olyan kép alá, ami Chris Pine karakterét ábrázolja (SPOILER!), aki meghalt az első rész végén. Mivel a férfi szemmel láthatóan már a folytatás egy jelenetében látható, hiszen tipikus nyolcvanas évekbeli szerelést visel, a tévedés kizárva: a jelek szerint az 1984-ben játszódó második részben Wonder Woman szerelme valamiképp feltámad.

A nyolcvanas évek-tematikát támasztotta alá Gal Gadot, a címszereplőt megformáló színésznő is, aki egy olyan fotót rakott ki a Twitterre, amin a Csodanő több, egymás mellé helyezett monitort néz, és az egyiken nem más vigyorog ránk, mint Jockey a nyolcvanas évek ikonikus sorozatából, a Dallasból.

A 2019. november 1-jén érkező Wonder Woman 2-ről, pontosabban új, végleges címén Wonder Woman 1984-ről a fentieken kívül azt lehet még tudni, hogy – ahogy arról már beszámoltunk – a címszereplő egy női főgonosszal, a Kristen Wiig alakította Cheetah-val veszi fel benne a harcot, ezenkívül kulcsszerep jut a Trónok harcából ismert Pedro Pascalnak is.


(via Independent)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu