Most akkor mégis Daniel Craig lesz James Bond?

Korábban azt mondta, inkább felvágja az ereit, ha még egy Bond-filmet kell forgatnia.

Daniel Craig állítólag megegyezett a Bond-jogok jelenlegi tulajdonosával, Barbara Broccoli producerrel arról, hogy a jubileumi, 25. Bond-filmben is ő alakítja majd a vodka-martiniző 007-est. Érdekes fejlemény ez azután, hogy egy 2015-ös interjúban azt mondta: inkább összetör egy poharat és felvágja csuklóját, mert túl akar lépni végre a Bond-filmeken.

A brit The Mirror viszont most azt írja, értesüléseik szerint jövőre kezdi Craig a forgatást, a 25. Bond-film premiere pedig 2019-ben lesz. A forgatókönyvet ezúttal is Neal Purvis és Robert Wade írják. Egy névtelenséget kérő, produkcióközeli forrás szerint Rachel Weisz lesz az egyik új Bond-lány, és ismét Adele-t szeretnék felkérni a főcímdal elénekléséhez. Utóbbi egyébként remek ötlet: a Skyfall intrója az egyik legjobb volt a franchise történetében!

Az egyébként szinte biztos, hogy Craig az utóbbi két évben azért tett ennyi ellentmondó nyilatkozatot, hogy fentebb vigye az eddig is igen imponáló sztárgázsiját (a Skyfallért 17 millió dollárt kapott, plusz részesedést az 1,1 millárdos bevételből). A Sony állítólag 150 millió dollárt ajánlott fel neki a következő (két) Bond-filmért. És persze évek óta folynak a találgatások, hogy ha mégsem ő, akkor vajon ki lesz az új Bond? Idris Elba? Michael Fassbender? Tom Hiddleston? Luke Evans? Legkésőbb 2019-ig kiderül!

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu