Nevettél már ma? Most majd fogsz: így változott Travolta frizurája 1976 óta a filmekben!

  • Szűcs Gyula / PORT.hu

A Pomádéban jampec volt, a Hajlakkban duci nő, de maszkírozták már Bill Clintonnak és raszta űrharcosnak is az elmúlt 43 évben. Bilifrizurás bolondként pályája legrosszabb hétvégi bevételét hozta össze.

Nemrég mi is megírtuk itt a Porton, hogy John Travolta legújabb filmjében, a The Fanaticben bilifrizurás óriáscsecsemőként zaklatja kedvenc színészét. A Limp Bizkit frontembere, Fred Durst rendezésében készült produkció azonban nem szerepelt túl jól abban az 52 moziban, ahol műsorra tűzték: 3153 dolláros nyitó hétvégéjével ez eddig minden idők legkisebb mozibevételét hozó Travolta-filmje! Összehasonlításképp: Az erőszak völgye című, 2016-os westernje 53 647 dollárt hozott, egy dollárral megelőzve ezzel a 2013-as Gyilkos szezon 53,646 dolláros bevételét, és a tavaly a Gotti is csak 4,3 milliós bevételt termelt. A The Wrap Travolta újabb gigantikus bukása alkalmából összeszedte, hogy a 65 éves sztár milyen röhejes (na jó, ne legyünk igazságtalanok, néha egészen cool) hajkoronákkal parádézott a korábbi filmjeiben! Íme az impozáns lista:

Carrie (1976), a középiskolás Billy Nolan szerepében:

 

 

Welcome Back, Kotter (1976-1979), Vinnie Barbarino szerepében:

 

Szombat esti láz (1977), a csókkirály Tony Manero szerepében:

 

Grease (1978), a jampec Danny szerepében:

 

Városi cowboy (1980), a szakállas Bud szerepében:

 

Életben maradni (1983), a táncos lábú Tony Manero szerepében:

 

Nicsak, ki beszél! (1989), az apuka, James szerepében:

 

Ponyvaregény (1994), Vincent Vega felejthetetlen szerepében:

 

Michael (1996), a büngyürhajú Mihály arkangyal szerepében:

 

Ál/Arc (1997), ismét a szokásos, rövid Travolta-hajjal, Nicolas Cage karakterévé átműtve:

 

A nemzet színe-java (1998), az Egyértelműen Bill Clintonról mintázott Jack Stanton kormányzó szerepében:

 

Battlefield Earth (2000), a rasztahajú űrlény, Terl szerepében szerepében:

 

Kardhal (2001), a hackereket dolgoztató Gabriel szerepében, újra Vincent Vega-hajjal:

 

Hajlakk (2007), a duci Edna Turnblad szerepében:

 

Hajsza a föld alatt (2009), Ryder, a metróban keménykedő, kopasz terrorista szerepében:

 

Párizsból szeretettel (2010), a golyófejű különleges ügynök,  Charlie Wax szerepében:

 

Gyilkos szezon (2013), egy szintén golyófejű, de emellett Abraham Lincoln-szakállas szerb háborús veterán szerepében:

 

 

Gotti (2018), a cíbéli maffiafőnök, John Gotti szerepében:

 

The Fanatic (2019), a bilifrizurás, kettyós rajongó szerepében:

 

(via Hollwood Reporter & The Wrap)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu