Simon mondja: még mindig Az élet mindig drága a legjobb Die Hard-film

Ennek örömére összeszedtünk róla 10 érdekességet.

1. Samuel L. Jacksont Bruce Willis javasolta Zeusz szerepére. Jackson rettentő izgatott lett, mikor megkapta a szerepet, ugyanis nagyon szereti a Drágán add az életedet, legalább harmincszor látta (azóta persze, lehet, hogy még többször).

2. A történet eredeti címe "Simon Says" (Simon mondja) volt, és Joel Silver fontolgatta, hogy kiváló lenne a Halálos fegyver harmadik részéhez. A Die hardot gyártó 20th Century Foy azonban nem engedte, hogy eladják Silvernek a forgatókönyvet.

 

 

3. John McTiernan rendező Sir Sean Conneryt szemelte ki először Simon szerepére, ám a skót színész nem vállalta, mondván, nem akar ilyen ördögi figurát eljátszani.

4. Samuel L. Jackson elmondta, hogy az általa játszott szerepek között Zeusz karaktere áll a legközelebb a valódi személyiségéhez.

5. A forgatókönyvíró,  Jonathan Hensleigh elmesélte, hogy a film története onnan jött, hogy egyszer elképzelte, mi lenne, ha egy régi gyerekkori ismerőse, akit annak idején megdobott kővel, felnőttként felbukkanna, hogy bosszút álljon.

 

 

6. Simon társát, Katyát, a néma bérgyilkosnőt Sam Phillips énekesnő alakítja – többek között ő szerezte a Szívek szállodája zenéjét. 

7. Jeremy Irons mesélte, hogy valaki a filmbéli frizuráját úgy jellemezte, hogy olyan viseli, aki "életközepi válságban" szenved.

8. Jeremy Irons és Sam Phillips szexjelenetét a forgatás vége felé vettél fel, ugyanis akkorra már biztos volt, hogy a film R besorolást kap (17 éven aluliak csak szülői felügyelettel ülhetnek be a vetítésre), így McTiernan úgy volt vele, hogy akkor már miért ne.

9. A Wikipedián részletesen leírják Simon szökőkutas rejtvényének mindkét megoldását. A feladat az, hogy egy 3 és egy 5 gallonos palack segítségével 4 gallont vizet kapjunk. 

 

 

Első megoldás:
Töltsük meg az 5 gallonost, majd ebből töltsük tele a 3 gallonost. Így marad a nagyobbikban 2 gallon víz. Ürítsük ki a 3 gallonost, majd öntsük át bele a 2 gallon vizet; így 1 gallonnyi hely marad benne.
Töltsük újra az 5 gallonost, majd öntsünk át a 3 gallonosba, amíg meg nem telik (vagyis 1 gallont). Így pontosan 4 gallon marad a nagyobbik flakonban.

Második megoldás:
Töltsük meg a 3 gallonost és öntsük át az 5 gallonosba. Töltsük újra a 3 gallonost és töltsük színültig vele a nagyobbik flakont. Így 1 gallon marad a kisebbikben. Ürítsük ki az 5 gallonost, s töltsük át a 3 gallonosból a benne lévő egy gallont. Töltsük újra a 3 gallonost, majd öntsük ezt is az 5 gallonosba, így kapunk 4 gallont.

10. Létezik egy alternatív befejezés is: a New York-i események végére Simon nem hal meg, hanem megszökik, méghozzá Magyarországra (beszél is magyarul a jelenetben), majd felbukkan McClane, felad neki egy rejtvényt, majd úgy, hogy nem tudja, merrefelé sül el, egy rakétavetővel lelövi Simont a fenébe. A producereknek nem tetszett ez a befejezés, mert McClane viselkedését túl brutálisnak és szívtelennek találták.