Szörnyen jó horror lett az új Az

A remake-ből árad a '80-as évek feeling és a Stephen King-könyvek fosatós hangulata. A gyerekszereplők is ügyesek.

Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik eddig is imádták Stephen King regényeit meg a kisvárosi horrortörténeteket, valamint azoknak, akik csak most fedezték fel ezt a műfajt a Stranger Things hatására.

Nagyon ideje volt már, hogy kapjunk végre egy jó Stephen King-mozifilmet! Az idei A setét torony ugyanis botrányosan rossz lett, akárcsak a korábbi években a Cell, a Carrie remake vagy az 1408 (A titkos ablak is csak Johnny Depp zizzent feje miatt volt nézhető). Vagyis mindig oda jutunk, ahová a Port.hu olvasói: még mindig az 1994-es A remény rabjai és a '99-es Halálsoron a legjobb King-adaptációk – ezek viszont egyáltalán nem klasszikus Stephen King-sztorik.

Mert milyen is egy klasszikus Stephen King-sztori? Jellemzően egy olyan horrortörténet, ami az amerikai Maine államban játszódik, azon belül is egy olyan álmos kisvárosban, mint Derry, Castle Rock vagy Jerusalem's Lot. Az itteni, takaros egyenházak között zajló, idillinek tűnő életet borítják fel mindig a kertek alatt gyilkolászni kezdő vámpírok, űrlények, feltámadt házikedvencek. Vagy épp egy földöntúli iszonyat, ami egy csatornában bujkáló, hegyes fogú bohóc képében harapdálja meg a kisváros eltűnt gyerekeit.

King az 1986-ban megjelent Azban sok tipikus horrorklisét felvonultatott, a gyilkos bohóctól kezdve a romos, öreg házon át a Lovecraft-novellák megnevezhetetlen iszonyatáig, ami már évmilliók óta szunnyad a föld mélyén. Egy dolog miatt azonban King történetei mindig is jobbak voltak, mint a lektűrirodalom többi klisés horrorsztorija, ez pedig karakterábrázolás. King mindig ráérősen, terjengősen mutatja be a regényei főszereplőit (az Az is 1138 oldal!), akiket mindig ügyesen kedveltet meg az olvasóval. Vagy éppen utáltat meg, hiszen a regényeiben az is egy elég sokszor felbukkanó toposz, hogy egy egyedülálló, szadista apa vagy egy gyermekét túlszerető, elvált anya sokkal gonoszabb szörnyeteg lehet, mint a természetfeletti rémségek.

Ezeket a gondosan kidolgozott karaktereket és a többi, hangulatos King-kelléket nagyon nehéz egy kétórás filmbe belesűríteni. Nem véletlen, hogy a jó King-adaptációk igazi terepe a ráérősen mesélős tévésorozat műfaj, lásd: VégítéletA Bura alatt, 11.22.63. Vagy a kultikus Az minisorozat, amiben a Derry kisvárosa alatt tanyázó, földöntúli rém egy piros lufikat osztogató és ijesztő hallucinációkat előidéző bohócként riogatta a gyerekeket, Tim Curry zseniális alakításában. Amivel akaratlanul is összehasonlítja az ember az új verziót.

Az új film is van olyan jó, mint az 1990-es Az!

A Tim Curry-féle Azt a színész ijesztő grimaszai és a jól összeválogatott gyerekszereplők (többek között a tinibálvány Jonathan Brandis) zsigerien hiteles alakításai miatt szeretik a Stephen King-rajongók. A remake-et levezénylő, korábban nem túl ismert rendezőnek, Andres Muschiettinek viszont egyáltalán nem kell szégyenkeznie az ő verziója miatt. Minden képkockából árad a kellemes '80-as évek hangulat (a Rémálom az Elm utcában vagy a New Kids On the Block konkrét geg formájában is felbukkan), az új Pennywise pedig még úgy is nagyon félelmetes, hogy Bill Skarsgard azért nem annyira groteszk figura, mint Tim Curry bohóca.

Az új gyerekszereplők viszont sokkal jobbak, mint a régi változatban – ez pedig sokkal lényegesebb hangulati elem, mint az, hogy ki hordja a piros bohócorrot. A film igazi főszereplője ugyanis nem Pennywise, hanem a rémséget legyőző gyerekcsapat. Vagyis az iskola lúzereiből verbuválódott banda. Ahol a tinédzserkorú tagok folyton a nagy kalandokat keresik, mindenhová bringával közlekednek, és rájöttek, hogy ha egyedül vannak, akkor rendszeresen megverik őket a suli kötekedő keményfiúi, de együtt erősebbek tudnak lenni bármilyen evilági vagy túlvilági ellenfélnél.

A zseniális gyerekszereplők közül külön kiemelném a dagi helytörténet-rajongó Bent alakító  és a Stranger Thingsben megismert Finn Wolfhardot, aki ráadásul már 14 évesen is nagyon ügyes színész, mert míg a Netflix közönségkedvenc horrorsorozatában egy halkszavú nyüzügét alakított, itt pont annak az ellentéte: egy nagypofájú pukkancs. A kingizmus ezzel körbe is ért: a bevallottan Stephen King ihlette Stranger Things túlvilági erők ellen harcoló, szerethető gyerekcsapatának sikere elhozta nekünk az Az túlvilági erők ellen harcoló, szerethető gyerekcsapatát. Valószínűleg sok King-rajongó nevében mondhatom: alig várjuk, hogy Finn Wolfharddal remake készüljön az Állj mellém!-ből, a Carrie-ből vagy a Kedvencek temetője 1-2-ből.

Ítélet: 8/10

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu