Újabb keresetet nyújtottak be Alec Baldwin ellen

A film naplóvezetője szerint a Rust forgatásán a forgatókönyv nem indokolta, hogy a színész elsüsse a halálos balesetet okozó kellékfegyvert.

Amint arra számítani lehetett, tovább bonyolódik Alec Baldwin ügye, azaz a tragikus baleset, amely során a Rust című westernfilm forgatásán a színész egy hatástalannak vélt, kellékként használt fegyverrel véletlenül lelőtte a 42 éves Halyna Hutchins operatőrt, aki belehalt sérüléseibe, a nő mögött álló 48 éves rendező, Joel Souza pedig életveszélyes sérülésekkel került kórházba. Az incidens kapcsán nyomozás indult, és több, a biztonsági előírásokat megszegő szabálytalanságot is találtak, Baldwint pedig, akit mint a film egyik producerét felelősség terhel, be is perelték (a többi producerrel és a gyártóval együtt).

Halyna Hutchins, a balesetben elhunyt operatőr
Forrás: Fred Hayes / Getty Images for SAGindie


Mamie Mitchell, a film naplóvezetője szerdán nyújtotta be keresetét, azt állítva, hogy a forgatókönyv nem indokolta, hogy a színész abban a bizonyos jelenetben elsüsse a fegyvert.  „Alec Baldwin szándékosan, alapos ok és mentség nélkül felhúzta és elsütötte a töltött fegyvert, noha a leforgatandó jelenet mindezt nem írta elő” – áll a beadványban.

Baldwin úr úgy döntött, hogy orosz rulettet játszik egy töltött fegyverrel anélkül, hogy ellenőrizte volna azt, vagy ugyanezt a fegyvermester megtette volna. Ez a viselkedés, ahogy a producereké is, szándékos cselekedet és/vagy mulasztás volt, mindenféle jogos ok vagy mentség nélkül, a következmények teljes figyelmen kívül hagyásával.
Mamie Mitchell a kereset beadásáról szóló, november 17-én tartott  sajtótájékoztatón
Forrás: Rodin Eckenroth / Getty Images


A kereset szerint Mitchell alig 3 méterre állt a színésztől, amikor az elsütötte a fegyvert, ennek következtében „súlyos fizikai traumát, sokkot és sérülést” szenvedett, valamint „rendkívüli mentális, fizikai és idegi fájdalmat” élt át. A nő ezenkívül Hannah Gutierrez-Reed fegyvermestert, David Halls rendezőasszisztenst, valamint a filmet készítő produkciós céget is vádolja.

A múlt héten egyébként Serge Svetnoy fővilágosító perelte be Baldwint, illetve a Rust többi producerét, a film gyártóit, az említett fegyvermestert, a szintén gyanúba keveredett (a coltot Baldwinnak átnyújtó, és azt biztonságosnak mondó) első rendezőasszisztenst, David Hallst és még sokan másokat, akiktől kártérítést követel, mondván, hogy a gondatlanságuk miatt történt tragédia „súlyos érzelmi fájdalmat” okozott neki, ami örökké nyomott hagyott benne: Hutchins ugyanis, aki jó barátja volt, a karjai között halt meg.

Korábban amúgy a szabotázs gyanúja is felmerült, mert a rossz munkakörülményeket többen is sérelmezték, és Hannah Gutierrez-Reed ügyvédei szerint közülük valaki követhetett el bosszúból ily módon merényletet; ám a balesetet vizsgáló Santa Fé-i kerületi ügyész, Mary Carmack-Altwies elutasította ezt az összeesküvés-elméletet. Hozzátette, hogy ugyan a pontos számot nem árulja el, de a nyomozás során több éles töltényt is találtak a forgatáson.

Az Alec Baldwin-ügyben korábban a következő cikkeket írtuk:


(Forrás: The Guardian)

Címlapkép: Mark Sagliocco / Getty Images

 

A PORT.hu zenés műsora, a SZESSÖN e heti vendége a Nem akarok beleszólni trió egyik frontembere, Fancsikai Eszter, aki a YouTube-ról úgy lehet ismerős mint Vegamama. Most megmutatta, hogy mit tud a dobok mögött.