Vin Dieselben egy hatalmas rendező veszett el

De jó mélyen! Steven Spielberg szerint viszont ez a filmművészet elleni bűncselekmény.

A kopasz színész ugyan már jó két évtizede akciófilmekben szerepel, és persze őt nevezhetjük a Halálos iramban franchise arcának is – de nem volt ez mindig így. Ma már hihetetlennek tűnik, de Diesel függetlenfilmes rendezőként kezdte a pályát. És mint kiderült, a világ talán legnagyobb rendezője erre a mai napig emlékszik.

„Ha már szóba került Steven Spielberg: nemrég találkoztam vele, és azt mondta, hogy amikor annak idején megírta nekem azt a szerepet a Ryan közlegény megmentésébe, az persze egyértelműen a színésznek szólt, de titokban buzdítani akarta bennem a rendezőt is, mert nem rendezek eleget.

»Ez bűncselekmény a filmművészet ellen, ezért vissza kell ülnöd a rendezői székbe!« – mondta nekem”

– árulta el egy interjúban a The Nationalnek az akciósztár.

Forrás: Albert L. Ortega / Getty Images

 

Diesel még 1995-ben Multi-Facial címmel írt és rendezett egy rövidfilmet, majd 1997-ben jött nagyjátékfilmes debütálása, a Strays. De állítólag már a Multi-Facial elég volt hozzá, hogy felkerüljön Spielberg radarjára, aki emiatt adta neki az 1998-as Ryan közlegény megmentése egyik mellékszerepét (Vin Diesel ugyanis nemcsak forgatókönyvírója és rendezője, de főszereplője is volt ezeknek a filmeknek).

Nem tudni, Spielberg milyen direktori visszatérést gondolt a sztár számára, de úgy tűnik, Dieselt már nem érdeklik a kis független filmek, hiszen van egy elég ambiciózus terve: a nagy ókori hadvezérről, Hannibálról akar forgatni – rögtön egy trilógiát. És addig is, amíg ezt nyélbe üti, színészi munkája mellett folyamatosan dolgozik filmkészítőként is, hiszen a legtöbb Halálos iramban opusnak, így a közelgő kilencedik résznek is ő a producere. Mi mindenesetre Spielberggel együtt nagyon drukkolunk Vin Diesel rendezői visszatérésének!


(via Uproxx)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu