Will Smith a Williams lányokkal vigasztalódik

  • PORT.hu

A sztár kikerült ugyan az Öngyilkos osztag folytatásából, de így sem fog sokáig unatkozni – erről Venus és Serena Williams teniszezők gondoskodnak.

Smith-t legközelebb az élőszereplős Aladdin remake-ben láthatjuk (borzalmas kék Dzsiniként), majd szintén még az idén jön a Gemini Man, de már javában forgatják Martin Lawrence-szel a Bad Boys For Life című folytatást is. Majd a Bright 2. következik, ám a sztárnak mindezek után eddig nem volt mit csinálnia, mivel mégsem lesz benne a 2021 nyarán érkező Öngyilkos osztag 2-ben.

Venus, Richard és Serena Williams 2012-ben. Forrás: Julian Finney / Getty Images

 

Most azonban kiderült, hogy a 2001-es Ali után (amiért Oscar-jelölést érdemelt) a színész ismét egy, a sport világában játszódó életrajzi filmben játszhat. A King Richard című projektben ő formálná meg Richard Williamst, a két teniszlegenda, Serena és Venus Williams édesapját, egyúttal edzőjét.

A tervezett alkotás forgatókönyvével még csak most házal Zach Baylin, aki egyáltalán nem számít tapasztalt forgatókönyvírónak, ám a King Richard scriptjét a Black List a tavalyi évben beválasztotta a legjobb meg nem valósult hollywoodi forgatókönyvek közé. Ezzel a ténnyel és Will Smith-szel a főszerepben minden bizonnyal hamar lecsap a produkcióra valamelyik stúdió.

Venus, Richard és Serena Williams 1991-ben. Forrás: Paul Harris / Online USA / Getty Images

 

Richard Williams mindenféle háttér nélkül kezdte el edzeni lányait azok négy-, illetve ötéves korában. A közös munkának köszönhetően Serena 23, Venus hét Grand Slam-győzelemmel büszkélkedhet, együtt pedig 14 Grand Slamet nyertek.


(via Uproxx, Variety)