sPORT

A PSG még sosem győzte le a Manchester City-t

A labdarúgó Bajnokok Ligája legutóbbi két döntőjének a vesztese, a Paris Saint-Germain és a Manchester City találkozik egymással kedd este Párizsban, a csoportkör második fordulójában. Szintén kedden az AC Milan fogadja az Atlético Madridot, míg szerdán a címvédő Chelsea Torinóba látogat.

Az első körben a PSG nem tudott nyerni Bruggében, míg a Manchester City 6-3 arányban lesöpörte a pályáról az RB Leipzig csapatát. Értelemszerűen Lipcsében ez utóbbi két gárda csap össze.

A Paris Saint-Germain és a Manchester City először 2008-ban az Európa Ligában találkozott egymással, az akkori csoportkörben minden csapat csak egyszer játszott egymással. Manchesterben 0-0-ás döntetlent játszottak a felek.

Hét és fél évvel később a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén Kevin de Bruyne szerzett vezetést Párizsban, ám Zlatan Ibrahimovic három perccel később kiegyenlített, majd a második játékrész derekán Adrien Rabiot juttatta vezetéshez a franciákat. Végül Fernandinho egyenlített ki a 72. percben. A visszavágón De Bruyne egyetlen találata döntötte el a továbbjutást.

Paris Saint-Germain v Manchester City, 2021. április 28.; Fotó: Xavier Laine/Getty Images

 

Idén már a legjobb négy között találkozott a két csapat, a Manchester City kettős győzelemmel, 4-1-es gólaránnyal jutott be a fináléba. Riyad Mahrez háromszor vette be Keylor Navas kapuját.

A PSG odahaza remekül teljesít, Mauricio Pochettino csapata hazai pályán zsinórban négy mérkőzést nyert meg. A Manchester City azonban két utolsó idegenbeli mérkőzését is egyaránt 1-0-ra nyerte meg, Leicesterben a portugál Bernardo Silva, míg a Stamford Bridge-en Gabriel Jesus találatával győzött Pep Guardiola csapata.

Ráadásul ez volt a Bajnokok Ligája döntőjének első idei visszavágója, a következő Manchester City-Chelsea találkozót majd január 15-én rendezik meg.

Pochettino csupán háromszor tudta legyőzni Guardiolát, de némileg kárpótolhatja az argentin edzőt a 2018-2019-es szezonban elért bravúr, amikor a Tottenhammel kiejtette a manchesteri gárdát a BL-negyeddöntőben.

Kettejük párharcában 12 Guardiola-győzelem mellett, 5 döntetlen és három Pochettino-siker szerepel.

Pochettino több rutinos játékosára nem számíthat, Sergio Ramos például még be sem mutatkozott új együttesében. Ángel Di María eltiltás miatt nem szerepelhet, míg Juan Bernat keresztszalag-szakadása után lábadozik.

Lionel Messi egy rúgást kapott a térdére az Olympique Lyon elleni mérkőzésen és kihagyta csapata két legutóbbi bajnokiját. Azonban hétfőn újra edzésbe állt a PSG harmincasa.

PSG edzés; Fotó: Matthew Childs/Pool via Getty Images

 

Mauricio Pochettino a hétfői sajtótájékoztatón Messiről és Marco Verrattiról is beszélt.

„Valószínűleg mindketten a keret tagjai lesznek. Azt még nem tudom megmondani, hogy kezdőként számíthatok-e rájuk, de jó eséllyel pályára lépnek. Ami Messi beilleszkedését illeti, ő a világ legjobb játékosa, de emellett ugyanolyan emberi lény, mint bárki más, nemcsak egy új csapatot, de egy új kultúrát, országot is meg kell szoknia. Biztos vagyok benne, hogy idővel nagy hasznunkra lesz, és fantasztikus sikereket érünk el közösen.”

A Bajnokok Ligája győztes Chelsea szerdán Torinóban vendégszerepel

Combsérülés miatt október közepéig nem futballozhat Paulo Dybala és Álvaro Morata, a Juventus labdarúgócsapatának két támadója.

Zlatan gólöröme a 2016-os párizsi mérkőzésen; Fotó: Christopher Lee - UEFA/UEFA via Getty Images

 

Az argentin és a spanyol labdarúgó is vasárnap a torinóiak 3-2-re megnyert bajnoki mérkőzésén sérült meg a Sampdoria ellen. Visszatérésükre legkorábban a világbajnoki selejtezők miatti szünet után, október 17-én kerülhet sor az AS Roma elleni bajnoki rangadón.

Massimiliano Allegri vezetőedző keretében így csak egyetlen támadó, Moise Kean maradt.

A Juventus legutóbbi két bajnokiját egyaránt 3-2-re nyerte meg, míg ahogyan korábban beszámoltunk róla a Chelsea hazai pályán kapott ki a Manchester City-től.

Ráadásul a torinóiakra most egy nagyon kemény sorozat vár, hiszen a Chelsea elleni találkozót után rendezik a városi derby-t, majd a Juventus fogadja az AS Romát. Utána Allegri csapata a BL-ben Szentpétervárra, majd a bajnokságban Milánóba utazik, ahol a bajnoki címvédő Internazionaléval mérkőzik meg.

A Chelsea és a Juventus korábban kétszer találkozott a Bajnokok Ligájában. 2009-ben a nyolcaddöntő első mérkőzésén Didier Drogba szerzett győzte gólt az olaszok ellen, majd Torinóban 2-2-es döntetlennel ért véget a találkozó.

2012-ben a csoportkörben találkozott a két gárda, a londoni 2-2-es döntetlen után a Juventus 3-0-ra nyert az Allianz-stadionban. Fabio Quagliarella, Arturo Vidal és Sebastian Giovinco is bevette Petr Čech kapuját.

A kilenc évvel ezelőtti kezdőcsapatokból természetesen Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini ma is bevethető, míg a vendégeknél Azpilicueta maradt hírmondónak.

Bajnokok Ligája

Szeptember 28., kedd

18:45, Sahtar Donyeck-Internazionale (Sport 1)
18:45, AFC Ajax Amsterdam-Besiktas (Sport 2)
21:00, Paris Saint-Germain – Manchester City (M4 Sport)
21:00, Real Madrid-Sheriff Tiraspol (Sport 1)
21:00, RB Leipzig-Club Brugge (Sport 2)

Szeptember 29., szerda

18:45, Atalanta-Young Boys (Sport 2)
21:00, Juventus-Chelsea (M4 Sport)
21:00, Manchester United-Villarreal (Sport 1)
21:00, Benfica-FC Barcelona (Sport 2)

Forrás: M4 Sport