sPORT

Szabó Szebasztián világcsúccsal aranyérmes 50 méter pillangón

Szabó Szebasztián világcsúccsal aranyérmet nyert 50 méter pillangón a kazanyi rövidpályás úszó Európa-bajnokság szombati versenynapján. A Frankfurtban született, de Zentán nevelkedett Szebinek így megvan a mesterhármasa.

Szabó Szebasztián az Európa-bajnokságon érte el a csúcsformáját, amit a 100 pillangó megnyerésével már a második nap bizonyított. Onnantól fogva folyamatosan gyorsult, és ezzel párhuzamosan nőtt az önbizalma is. Ötven gyorson aratott győzelme történelmi volt (magyar úszó még soha nem nyerte ezt a távot világversenyeken).

Fotó: Yegor Aleyev\TASS via Getty Images

Ötven pillangón a 25 éves versenyző az elődöntőből 22.00 másodperces Európa-bajnoki rekorddal, a legjobb idővel jutott tovább. A fináléban a győriek klasszisa 0.59-cel repült neki a medencének, amiből érzékelni lehetett, annyira egyben van, mint még soha. Kérdés nem is maradt: sprinttávon elképesztően ritka, hogy valaki négy tizedet verjen az ezüstérmesre, márpedig az olasz riválisok ezúttal a nyomába sem érhettek.

A fordulót követően majd egy testhosszal került riválisai elé, és végül 21.75 másodperccel beállította minden idők legjobb eredményét, amelyre eddig csak a brazil Nicholas Santos volt képes, még 2018. október 6-án a budapesti világkupa-viadalon.

Fotó: Yegor Aleyev/TASS (Photo by Yegor Aleyev\TASS via Getty Images

Ötven pillangón a 25 éves versenyző az elődöntőből 22.00 másodperces Európa-bajnoki rekorddal, a legjobb idővel jutott tovább. A fináléban a győriek klasszisa 0.59-cel repült neki a medencének, amiből érzékelni lehetett, annyira egyben van, mint még soha. Kérdés nem is maradt: sprinttávon elképesztően ritka, hogy valaki négy tizedet verjen az ezüstérmesre, márpedig az olasz riválisok ezúttal a nyomába sem érhettek.

A fordulót követően majd egy testhosszal került riválisai elé, és végül 21.75 másodperccel beállította minden idők legjobb eredményét, amelyre eddig csak a brazil Nicholas Santos volt képes, még 2018. október 6-án a budapesti világkupa-viadalon.

“Ó már! Az az egy század” – mondta Szabó Szebasztián mosolyogva a verseny után

“De rendben, nem elégedetlenkedem, végül is világcsúcstartó vagyok én is, sikerült megdönteni az Európa-rekordot is, úgyhogy örülök. Azt terveztem, hogy így úszom le ezt, a rajt tényleg nagyon jól sikerült, utána meg csak bele kellett adnom mindent. Ősszel már elég sokat versenyeztem, és ez segített, hogy érezzem a ritmust. Az is igaz persze, hogy a fáradtság is megtalált, bár egyelőre csak a parton, mert amint bent vagyok a vízben, azt érzem, képes vagyok bármire.”

A győriek kiválósága ezúttal is kijelentette, nem érzi magát sztárnak.

“A három arany nagyon szép, de nem vagyok az a típus, aki győzelmi táncba kezd. Örülök a győzelmeknek, örülök ennek a csúcsnak, de szeretném folytatni a felkészülést, hogy még jobb legyek a decemberi világbajnokságon.”

Ugrai Panna hatodik lett 200 méter vegyesen, a 17 éves magyar versenyző az elődöntőből egyéni csúccsal (2:09.58) hatodikként jutott a fináléba, ahol tovább javított idején és 2:09.31 perccel csapott célba.

„Elégedetten mehetek haza Kazanyból, majdnem minden számban egyéni csúcsot úsztam, egyedül száz háton nem sikerült, de az volt az a szám, amelyikre szinte csak beestem a koronavírus-tesztelés miatt. A kétszáz vegyes döntője igazi örömúszás volt, mindössze azt a cél tűztem ki magam elé, hogy tovább javítsam az egyéni rekordomat, s ez sikerült is”

– összegzett Panna.

Férfi 50 m pillangó, Európa-bajnok:
    
   SZABÓ SZEBASZTIÁN 21.75 mp – világcsúcs
2. Matteo Rivolta (Olaszország) 22.14
3. Thomas Ceccon (Olaszország) 22.24

Női 200 m vegyes, Európa-bajnok:
    
   Anastasya Gorbenko (Izrael) 2:05.17 p
2. Maria Ugolkova (Svájc) 2:06.41
3. Viktoria Zeynep Günes (Törökország) 2:07.67
…6. Ugrai Panna 2:09.31

Forrás: MÚSZ/MTI