sPORT

Századszor győzött a Ferencváros

A Ferencváros 30-26-ra nyert a montenegrói Buducnost Podgorica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában, míg a Győri Audi ETO FC huszonkét góllal nyert a a svéd IK Sävehof ellen.

Tavasszal éppen a Buducnost búcsúztatta az FTC-t a BL nyolcaddöntőjében, de a nyári szünetben megváltoztak az erőviszonyok, mert a montenegrói együttes igencsak meggyengült. Ennek megfelelően a magyar bajnokcsapat 5-1-re ellépett a találkozó elején, de egy időkéréssel és kapuscserével a hazaiak némileg megtörték ellenfelük lendületét, sőt 7-7-nél egyenlítettek.

Forrás: EHF

 

A folytatásban lassan, de biztosan ismét elhúzott a Ferencváros, ám pontatlanságai miatt nem tudott magabiztos előnyt kidolgozni. Elek Gábor is időt kért és több poszton cserélt, a rendkívül lelkes hazaiak azonban a továbbiakban is kihasználták a vendégek hibáit, és a szünetben döntetlen volt az állás.

A második félidő elején a meccs során először átvette a vezetést a továbbra is kevesebbet hibázó Buducnost, amely megérezte, hogy öt sima vereség után ezúttal lehet esélye a pontszerzésre a BL-ben, ezért nagyszerűen küzdött.

Janurik Kinga védéseire és szélsőinek góljaira alapozva ugyanakkor megint az FTC került előnybe, majd az átlövők is egyre hatékonyabbá váltak, ezzel eldöntötték a vártnál sokkal szorsabb mérkőzést.

A mezőny legeredményesebb játékosa a Ferencváros világbajnok holland jobbszélsője, Angela Malestein volt kilenc góllal, Klujber Katrin hétszer talált be. Janurik 14 védéssel járult hozzá a sikerhez.

A két csapat 14. egymás elleni tétmeccsén öt montenegrói siker és egy döntetlen mellett nyolcadszor nyert a Ferencváros.

Ez volt az FTC századik győzelme a legrangosabb európai kupasorozatban, és a mostani idényben továbbra is veretlen.

Huszonkét góllal nyert a Győr

A győriek ezúttal is gyors játékra törekedtek, így minden labdaszerzésüket gólra tudták váltani és a meccs elején 6-3-ra elhúztak. A vendégek tíz perc után időt kértek, ezzel sikerült némileg megtörniük az ETO lendületét. A magyar együttes remekül védekezett, támadásban pedig Stine Oftedal és az ezúttal kezdőként pályára lépő Háfra Noémi jelentette az állandóságot.

Forrás: MTI/Krizsán Csaba

 

A kisebb hibák és pontatlanságok is belefértek, mert háromszor is 3-0-s sorozatot tudott produkálni a Győr, amely az első félidőt egy ötös gólszériával zárta, így a szünetben már 20-9-re vezetett.

A második felvonásban az ETO előbb kettesével, majd hármasával szerezte góljait, és támadás mellett védekezésben is rendkívül hatékonyan teljesített. A Sävehof időkérései ekkor már nem segítettek, mert az ötszörös BL-győztes Győr továbbra is gyors gólokat szerzett a labdaszerzések után, és öt perccel a vége előtt húsz találatra növelte előnyét.

A vendégek csaknem 11 percig nem találtak a kapuba, így történetük legsúlyosabb vereségét szenvedték el a BL-ben, az eddigi negatív rekordot a hét évvel ezelőtti Sävehof-Győr (21-38) meccs jelentette.

A házigazdák legeredményesebb játékosa Linn Blohm volt hét góllal, Kari Brattset hatszor, Estelle Nzke Minko ötször talált be. A kapusok közül Laura Glauser és Amandine Leynaud is 42 százalékos hatékonysággal védett.

Ambros Martín, a Győr vezetőedzője: „Gratulálok a csapatomnak a mai teljesítményhez, a nagy különbség abból fakadt, hogy nagyon komolyan vettük az ellenfelünket. Játékosaimtól azt kértem, hogy végig koncentráljanak a mérkőzésen, mert a Sävehof már sok csapat játékát nehezítette meg. Örülök, hogy a lányok tudták ezt teljesíteni, és magabiztos győzelmet aratottunk.”

A győriek mérlege a hetedik egymás elleni meccs után is százszázalékos a Sävehof együttesével szemben.

Linn Blohm: „Különleges érzés volt, a volt csapatom ellen pályára lépni, hiszen ott nőttem fel. Tudtuk, hogy egy nagyon komoly ellenfél ellen kell játszanunk, hiszen sosem adják fel. Maximumon kellett teljesítenünk,  és ez ma sikerült is.”

Az ETO rekordot jelentő, immár 63 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban 55 győzelem és nyolc döntetlen a mérlege. A statisztikába csak a meccsek rendes játékideje számít bele.

 Női kézilabda Bajnokok Ligája

6. forduló

A csoport:

Buducnost Podgorica (montenegrói) – FTC-Rail Cargo Hungaria 26-30 (13-13)
Buducnost:
 Babovics, Kadovics (kapusok), Andjusics, Brnovic 5, Bulatovics 1, Corovics, J. Kadovics, N. Kadovics, Kepics 2 (1), G. Marsenic, M. Marsenic, Maszlova 5 (2), Mitrovics, Pavicsevics 5, Pletikoszics 7 (5), Vukcsevics 1, Zrnic. 
FTC: Bíró, Janurik (kapusok), Ballai, Behnke, Bölk 4, Csiszár-Szekeres, Grbics, Hársfalvi, Kisfaludy 1, Klujber 7, Kovács, Malestein 9 (1), Márton 4, Stolle 1, Szöllősi-Zácsik 4, Szucsánszki. 

B csoport: 

Győri Audi ETO KC-IK Sävehof (svéd) 41-19 (20-9)
Győr:
 Glauser, Leynaud, Solberg (kapusok), Blohm 7, Brattset Dale 6, Deszpotovics 2, Fodor 4, Háfra, Hansen 4, Lukács 4, Nze Minko 5, Oftedal 4, Ryu 3, Schatzl 2.
Sävehof: Börjesson, Andersson (kapusok), Blomst 2, Haggerty, Heikka 1, Johansson, Jensen 4,  Koppang, Nilsson 1, Lundström 1, Mortensen 3, Roberts 5 (2), Rosell 2, Sembe. 

A mezőnyben egyedüliként hat győzelemmel álló ETO két hét múlva a török Kastamonu Belediyesi GSK csapatát fogadja a BL csoportkörében.

Forrás: gyorietokc.hu/MKSZ/MTI