5 film, amiben kitanulta a pofozkodást Will Smith

Nemcsak Chris Rock kapott már tőle sallert, de egy földönkívüli, a 40 rabló és a szuper erejű Charlize Theron is.

Napok óta másról sem szólnak a hírek, mint a híres-hírhedt sallerről, amit Will Smith osztott ki a vasárnapi Oscar-gálán a ceremónia egyik díjátadójának, Chris Rocknak, miután a komikus Smith felesége, Jada Pinkett Smith kopaszságán élcelődött (poénjában előre odaadta neki a G.I. Jane 2. főszerepét, holott a színésznő az alopecia areata, azaz foltos hajhullás nevű autoimmun betegségben szenved). Az alábbiakban összegyűjtöttünk öt olyan filmet, amelyben a Will Smith által alakított karaktereknek is látványosan eljárt a kezük.

1. A függetlenség napja (1996)

A '90-es évek egyik legemlékezetesebb sci-fijében Roland Emmerich igen hatásosan döntötte romba fél Amerikát. Mi pedig azóta is jókat röhögünk azon, hogy a Jeff Goldblum által megformált tudós egy Windows 3.1-es operációs rendszerrel futó számítógépen programozott le egy vírust, amivel meghekkelte az űrlények anyahajóját, hogy aztán Will Smith kilőhessen rájuk egy nukleáris töltetet, miközben az idegen anyahajóban ücsörgő űrlényportásnak integet. Előtte persze egy szintén elég emlékezetes jelenetben kapott tőle egy csattanós csicskalángost az egyik visítozó űrlény is, így Steven Hiller százados lett az emberiség történelme folyamán az első katona, aki foglyul ejtette egy idegen faj képviselőjét. A függetlenség napja elérhető az HBO Max kínálatában.

 

2. Hancock (2008)

Will Smith ebben az antiszuperhősfilmben egy ellentmondásos és meg nem értett, rendkívüli fizikai erejű figurát alakított, Hancockot, aki meggondolatlan viselkedése miatt rendszeresen milliós károkat okozott annak a nagyvárosnak, amit elvileg védelmeznie kellett volna. Az alábbi jelenetben

eléggé látványosan csap össze

a szintén emberfeletti képességekkel rendelkező Maryvel, akit Charlize Theron játszott. A Hancock a Netflix és az HBO Max kínálatában is megtekinthető.

 

3. Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016)

Ebben a veszett humorú szuperhősfilmben egy titkos állambiztonsági szervezet, az A.R.G.U.S. összefogdossa a gonosz szuperhősök leggonoszabbjait, és különleges börtönökben helyezi el őket, úgy, hogy semmiképpen se szökhessenek meg. A raboknak szabadságukért cserébe szolgálatot kell vállalniuk: gonosztevőkként kénytelenek jót cselekedni. Létrejön az Öngyilkos Osztag, mely akkor indul bevetésre, amikor az emberiség nagy bajban van. Tagjai őrültek, kegyetlenek, kiszámíthatatlanok – mégis bennük van az emberiség utolsó reménye.

A filmben Will Smith a halálosan pontosan célzó bérgyilkost, Deadshotot alakítja, de a cselekmény elején kemény bokszedzésekkel múlatja az időt a zárkájában,

és az őröknek is okoz egy-két kellemetlen meglepetést az alábbi jelenetben, mire sikerül őt ártalmatlanná tenniük. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag elérhető az HBO Max kínálatában.

 

4. Aladdin (2019)

Bár sokan hidegrázást kapnak már a gondolatától is, hogy a Disney elkezdett élőszereplős remake-eket forgatni régi kultikus rajzfilmjeiből, azt azért meg kell hagyni, hogy az 1992-es Aladdin majdnem 30 évvel későbbi verziója egész pofás feldolgozás lett. A 2019-es moziverzióban Will Smith az Aladdint segítő, kék bőrű Dzsinn szerepét kapta meg – és ki is osztott pár látványos parasztlengőt a negyven rablónak a Friend Like Me című nótára megkomponált zenés-táncos musicalbetétben. Az Aladdin az HBO Max kínálatában érhető el.

 

5. Richard király (2021)

Will Smith pofonja természetesen napok óta téma a médiában, az Amerikai Filmakadémia tagjain túl 50 centtől kezdve Will Smith édesanyján át Jim Carrey-ig számos híresség kifejtette már a véleményét az ügyről (ezekről bővebben itt és itt írtunk). De elítélte az ominózus sallert Richard Williams is, a teniszcsillag Williams nővérek apja, akit Will Smith a Richard királyban olyan meggyőző hitelességgel játszott el, hogy a vasárnapi gálán Oscar-díjat kapott az alakításért a legjobb férfi főszereplő kategóriában.

Furcsa érdekesség viszont, hogy pont ez a film volt az, amelynek tavaly novemberi Los Angeles-i vetítésén egy Will Smith-rajongó kisfiú megkérdezte a sztártól, hogyan tanult meg úgy ütni a forgatásokon, hogy az ne fájjon a kollégáinak. Smith erre megmutatta a kölyöknek, miként kell kamu parasztlengőt adni valakinek. De előkerült egy másik régi felvétel is (a lenti videóban ez is benn van), amelyen Will Smith (ezúttal tényleg, nemcsak mímelve!) megpofozta Vitalij Sediukot, miután az ukrán tévériporter egy 2012-es moszkvai vörös szőnyeges eseményen megpróbálta őt arcon csókolni. A Richard király az HBO Max kínálatában érhető el.