A megfilmesített Sad Affleck-mém a legjobb, ami mostanában a színész karrierjében történt

Az HBO GO-nak köszönhetően végre hozzánk is eljutott Ben Affleck nagy, önazonos színészi visszatérése, A visszaút, amit a DC-filmek buktáját és a magánéleti botrányokat követően forgatott.

A 2016 és 2018 között eltelt pár év zűrös időszak volt Affleck életében és pályáján: tönkrement a házassága, kútba esett a saját Batman-projektje, kiújult az alkoholizmusa, és a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala után Az Igazság Ligája is hatalmas bukásnak bizonyult (hogy a sztárt látszólag mennyire elkeserítette a Batman Superman ellen buktája, arról egy, a premier után készült interjú szolgált a legbeszédesebb illusztrációként, ahol emberünk magába roskadva, szótlanul ült a lelkesen bizonyítványt magyarázó Henry Cavill oldalán – a felvétel azóta „Sad Affleck” néven vonult be a mémtörténelembe).

A színész így 2001 és 2017 után 2018-ban harmadjára is bevonult az elvonóra, majd a rehabot követően afféle terápiaként újból összeállt azzal a Gavin O’Connor rendezővel, akivel korábban együtt forgatták a 2016-os A könyvelőt – és

lecsúszott, kiégett, alkoholista sztárként, aki kap még egy lehetőséget egy jutalomjátékra, eljátszott egy lecsúszott, kiégett, alkoholista férfit, aki kosáredzőként kap még egy lehetőséget a normális életre.


A rajongók körében

örök kérdés, hogy Ben Affleck színészként vagy filmkészítőként (forgatókönyvíró-rendező-producerként) jobb-e,

hiszen színészként ugyan sokkal foglalkoztatottabb, de a díjak és a minőség alapján a mérleg nyelve eddig erősen az alkotói tevékenység felé billent. A visszaút után azonban még az is meg lesz győzve Affleck egyértelmű tehetségéről, aki eddig nem hitt benne, vagy kifejezetten irritálta előadóművészként.

Gavin O’Connor filmjében a sztár egy olyan fickót alakít, aki napközben egy építkezésen dolgozik, majd a munkából hazafelé menet, már az autóban piát tölt egy üdítőspohárba, ezután egy italboltban alaposan feltankolja a készletét, az estét egy kocsmában fejezi be, ahonnan a csapos támogatja haza, reggel, felkelés után pedig már a zuhany alatt (!) ott a sörösdoboz a kezében. Jack Cunningham azonban nem akarja halálra inni magát (vagy csak nagyon lassan), különben nem sört inna (bár a családi látogatáshoz már szüksége van a rövidre); ő azt akarja, hogy megmentsék – és a mentőöv meg is érkezik.

Forrás: HBO GO

 

Jacket megkeresi volt középiskolája, egy egyházi gimnázium vezetője, hogy vállalja el a hozzá hasonlóan, csak más értelemben alaposan lecsúszott kosárcsapat edzői pozícióját. A férfi ugyanis valaha szépreményű sportoló volt, akinek az idejében az iskola még a csúcson volt. Amikor hősünk a fél éjszakát azzal tölti, hogy többször elpróbálja, hogyan fog nemet mondani a felkérésre, már tudjuk, hogy elvállalja, különben nem foglalkozott volna ennyit a kérdéssel. Ezután pedig azt hihetnénk, hogy a mű a sportfilmek szokásos pályáját fogja bejárni, a lassanként felfejlődő, egyre több győztes meccsel büszkélkedő csapattal és a végső nagy mérkőzéssel, amivel kapcsolatban végig kétesélyes, hogy megnyerik-e.

Csakhogy A visszaútban a szokásos sportfilmekhez képest feltűnően többet számít az emberi tényező – azaz az eredmények helyett annak bemutatása, ahogy Jack edzőként közel kerül a nagypofájú játékoshoz, a visszahúzódó, félénk sráchoz és a simlis csajozógéphez, akikre mind ráfér egy-egy lecke. A fő kérdés ráadásul nem is annyira az, hogy mi lesz a csapattal, hanem az, hogy mi lesz a főhőssel, hiszen lassanként kiderül, hogy minden oka megvan az ivásra, egy ponton pedig az is felmerül, hogy

a címbeli visszaút jelenthet a korábbi jóhoz, de a korábbi rosszhoz való visszatérést is.

Forrás: HBO GO

 

És amikor azt látjuk, hogy a nagy sorsdöntő meccset az alkotók nem a játékidő végére, hanem korábbra komponálták, már tudjuk, hogy meg vagyunk vezetve. A visszaút ugyanis

elsősorban nem sportfilm, amiben a csapat dicsőséges diadalútja vagy az esélytelennek ítélt edző megdicsőülése a lényeges, hanem A pankrátor nyomdokain haladó, sportfilmbe oltott férfi melodráma,

méghozzá a legsúlyosabb, többzsepis fajtából.

És ekkor jön el a pillanat, amikor a homlokunkra csaphatunk, hiszen a rendezőnek, Gavin O’Connornak nemcsak a Ben Affleckkel való közös munkában (lásd a már említett A könyvelőt) és a sportfilmben van tapasztalata (ő rendezte a Csoda a jégen című jéghokis alkotást), hanem azért lehet még olyan ismerős a neve, mert az ő munkája a 2011-es, Tom Hardy, Joel Edgerton és Nick Nolte főszereplésével forgatott Warrior – A végső menet, ami a bokszfilm köntösébe bújtatva szintén egy igazi maszkulin melodráma volt, rengeteg megrázó, megható, felemelő és katartikus pillanattal.

Forrás: HBO GO

 

A Ben Affleckkel közös férfi melodrámában pedig a sztár fizikailag eddigi legrosszabb formájában (úgy el van hízva, hogy sokkal jobban hasonlít a néhai James Gandolfinire, mint saját magára), de színészileg – előbbi ténytől nyilván nem függetlenül – az eddigi leghitelesebben mutatja meg, hogy

a visszaút, akárhova is vezet végül, sosem egyenes,

hogy nincs az az erős alkohol, ami el tudna mulasztani bizonyos fájdalmakat, és hogy nem az a jó színjátszás, amikor karizmatikus szépfiúként akarjuk elbűvölni a közönséget, hanem az, amikor saját lelkünk mélyéből adunk valami igazit.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu