Egy kis összefoglaló a valaha készült legdrágább holland film, a Netflix saját készítésű háborús eposza, Az elfelejtett háború történelmi háttéréről. Miután a szövetségesek 1944 júniusában partra szálltak Normandiában, kitörtek a hídfőállásaikból és visszavertek egy komoly ellentámadást, Párizs felszabadítására indultak. Majd egy merész, de túl kockázatos hadművelet, a Market Garden során igyekeztek minél közelebb kerülni a német határhoz, remélve, hogy gyorsan befejezhetik a háborút.

Csakhogy a különböző szövetséges hadseregcsoportok nem tudtak egyforma ütemben haladni, mert nem jutott el hozzájuk elég hadianyag, rendkívül egyszerű okból kifolyólag: a csatorna menti nagy kikötők mind német kézen maradtak, és elfoglalásuk sokáig másodlagos feladatnak tűnt.

Hollandia bizonyos területei így egészen a háború végéig német kézen maradtak.

Az elfelejtett háborúban az Antwerpen kulcsát jelentő Schelde torkolatvidékért folyik a harc, és kevesen tudják, de

ez volt a nyugat-európai hadjárat legvéresebb és legnyomorúságosabb ütközete,

mivel a vízzel elárasztott és elaknásított területen még mozogni is nehéz volt, az állig felfegyverzett németek pedig bevehetetlennek tűnő állásokban vártak minden támadást.

A már Hollywoodot is megjárt holland rendező, Matthijs van Heijningen Jr. (A dolog) három cselekményszálat vezetve meséli el ennek a valóban elfeledett, a maga korában is kevés publicitást kapott ütközetnek a történetét. Első hőse egy, a német hadseregben szolgáló, az orosz frontot is megjárt holland fiatalember (Gijs Blom), aki lelkes náciként vonult be, de egyre jobban kiábrándult az eszméből. A másik oldalt egy fiatal angol vitorlázópilóta (Jamie Flatters) képviseli, akinek a gépét pont itt lövik le; a holland nézőpontot pedig Teuntje (Susan Radder) mutatja be. A fiatal lány bátyja az ellenállás tagja, és neki kell eljuttatnia egy létfontosságú térképet a szövetségesekhez.

Az mindig jó, ha a II. világháború valamely kevésbé ismert, alig vagy semennyire sem feldolgozott, de fontos epizódját viszik vászonra, és ezért nagy piros pont jár az ifjabb Heijningennek; ahogy azért is, hogy igyekezett több nézőpontot is bemutatni.  Azt sem árt tudni, hogy „a valaha készült legdrágább holland film” titulust is a helyén kell kezelni, hiszen Paul Verhoeven 2006-os, szintén a világháború alatt játszódó Fekete Könyvét a trónról letaszító

Az elfelejtett háború költségvetése nagyjából egy hollywoodi produkció cateringjére lenne csak elég.

Vagyis csodát senki se várjon, a technikai háttér nem egy Ryan közlegény megmentése, de a készítők mindent beleadtak. Még azt is megtették, hogy az azóta beépített és/vagy mindenféle biztonsági és környezetvédelmi intézkedéssel védett eredeti helyszínről az egész forgatást Litvániába vitték – és jól is tették. Így Litvánia lett Hollandia, mert tényleg sikerült visszaadni azt a környezetet, amelyben az ütközet lezajlott. Magát az ütközetet speciel nem.

Egy háborús film nem attól lesz jó, ha elég sok egyenruhába öltöztetett statiszta rohangál fel és alá, majd az utómunkálatok során nyomjelző lövedékeket varázsolnak az egészre, hanem attól, ha életszerű mindaz, ami történik, és visszaköszönnek az eredeti esemény részletei. Ha a tüzérségi előkészítést nem akkor kezdik meg, amikor a rohamozó katonák már majdnem elérték az ellenséges vonalakat, és nem merül ki összesen három lövésből (számoltam!). Vagy ha nem csinálunk úgy, mintha a németek csak egyfelé tudnának lőni, illetve ha egy harminc katona és felszerelése szállítására alkalmas vitorlázógépen nem hárman ücsörögnének.

De azt gondolom, értem, mi történt itt.

Le akarták egyszerűsíteni a történteket,

részben azért, hogy azok a nézők is átlássák az egészet, akik nem hozzám hasonló kanapétábornokok, részben pedig a forgatást akarták megkönnyíteni. És egyszerűbb volt az őrülten rohamozó kanadaiakat és az egyetlen lövészárokból durrogtató németeket egy helyszínre és képkeretbe gyömöszölni, mint egy összetett képet megfesteni. Amiért kár, de azt is tegyük hozzá, hogy ami nagyban nem sikerült, az kicsiben azért összejött.

A filmhez ugyanis nagyon jó figurákat találtak. A német oldalon harcoló holland katonát kapták el a legjobban: az őt megformáló színész arcra is olyan, mintha az 1940-es évek közepéből érkezett volna. De az összes holland karaktert jól eltalálták, és a helyszínek, az egyenruhák, a felszerelések, a járművek is mind olyanok, ahogy az a nagykönyvben meg van írva – tényleg le a kalappal! A németek sem mind vérnősző barmok, vannak köztük többdimenziós alakok is (pedig a hollandoknak van okuk haragudni rájuk, ráadásul itt tényleg voltak igazi keményvonalas nácik). Kizárólag az angolok és a kanadaiak tűnnek kissé karikatúraszerűnek.

Én egyébként a magam részéről simán kiegyeztem volna azzal, ha a film végig az ellenállásra és a német vonalak mögött rekedt angolokra koncentrál, és nem akar nagy tűzijátékot és végső összecsapást, ahogy az a játékidő első kétharmadában történik.

Aztán a készítők kockáztattak, csak nem jött be a dolog.

Értékelés: 7/10