A tíz legbotrányosabb tartalom a Netflixen

A streamelős óriásnak nemcsak rengeteg előfizetője, de rengeteg tartalma is van, így a nagy számok törvénye alapján nem csoda, hogy egyes filmjeik vagy sorozataik kiverik a biztosítékot a nézőknél.

Nemrégiben mi is beszámoltunk róla, hogy az emberek világszerte annyira kiakadtak a Netflix Cukorfalatok című francia filmjére, hogy a Twitteren rohamos gyorsasággal terjedt a #CancelNetflix hashtag. Az alkotás bűne, hogy – legalábbis a háborgók állítása szerint – szexuális tárgyként kezeli a 11 éves lányokat, táplálva ezzel a pedofíliát.

Szegény Maïmouna Doucouré rendezőnő hiába magyarázta, hogy (egyébként Sundance-díjazott) művével épp az volt a célja, hogy rámutasson, mennyire nem megfelelő az a jelenlegi családi-társadalmi attitűd, amivel a lányokat a szülők, az iskola és a média felkészítik a szexuális életre, a dolognak még jogi következményei is lehetnek (minderről itt írtunk korábban).

Persze közel sem a Cukorfalatok az első netflixes film, ami közfelháborodást kelt – van, hogy jogosan, de van, hogy minden alap nélkül (hacsak a képmutatást nem tekintjük jogos alapnak). Lássunk tíz alkotást a streaming cég közelmúltjából és múltjából, ami alaposan megosztotta a nézőket!


365 nap (2020)

Ez a „szegény ember Szürke ötven árnyalata”-ként működő lengyel erotikus dráma egy varsói menedzsernő története, akit egy szicíliai nyaraláson elrabol a sziget ura, egy ifjú maffiafőnök, és ezt követően 365 napon keresztül éli ki rajta a vágyait – eközben a nő sem marad közömbös iránta. Kritizálói szerint (akik még petíciót is indítottak annak érdekében, hogy a szoftpornót távolítsák el a Netflix oldaláról) a film romantizálja az emberrablást, erotizálja a Stockholm-szindrómát és dicsőíti a nemi erőszak kultúráját. A 365 nap leghangosabb kritikusa egyébként a Duffy nevű énekesnő volt, aki idén februárban tárta fel, hogy őt magát is bedrogozták, elrabolták, heteken át fogva tartották és megerőszakolták – és ebben semmi romantikus nincs.

13 okom volt (2017)

A Jay Asher 2007-es, magyarul is olvasható bestsellere alapján készült sorozat (amelynek egyik executive producere egyébként Selena Gomez énekesnő) egy 17 éves lányról szól, aki, mielőtt megöli magát, elküld egy-egy kazettát tizenhárom társának, akikről úgy gondolja, hozzájárultak ahhoz, hogy eldobja az életét. Amerikai mentálhigiéniai szervezetek véleménye szerint mindennek az ábrázolásával a széria inkább árt, mint használ. Az iskolák pedig olyan súlyosnak találták a hatását, hogy még figyelmeztető levelet is szétküldtek róla a szülőknek. A legtöbben elsősorban az évadzáró epizód három perc hosszú öngyilkossági jelenetét kifogásolták. Ezt azóta eltávolították az első évad végéről, a 13 okom voltból azonban azóta további három évad is készült.

Házasság indiai módra (2020)

Hivatalos leírása szerint ebben a párkereső realityben „Sima Taparia házasságközvetítő végigkalauzolja amerikai és indiai ügyfeleit az elrendezett házasságok útvesztőjén, belülről mutatva be a ma is élő ősi hagyományt”. Idén nyári bemutatásakor a sorozat hatalmas felháborodást keltett, mivel ellenzői szerint „a kasztrendszer, a rasszizmus, a szexizmus és a társadalmi osztályok szétválasztásának pöcegödre”. Sokan azzal vádolták a reality szériát, hogy meghaladott ideológiákat támogat, megpróbálja tisztára mosni az előre elrendezett házasságok hagyományát, és hozzájárul a sztereotípiák erősítéséhez. Nos, ezzel nem igazán tudunk vitatkozni, és csak annyit tennénk hozzá, hogy a nők kasztrálása is hagyomány valahol, mégsem ildomos támogatni.

Cooking on High (2018)

A Cooking on High című főzős vetélkedőnek már a címével sem árulnak zsákbamacskát, a tartalomleírásban pedig pláne nem szégyenlősködnek: „Az első füves főzőműsorban két szakács készít ínycsiklandozó, marihuánával ízesített ételeket az ellazult celebekből álló zsűri számára” – olvasható a Netflix oldalán. A sorozatot be is tiltották a világ talán legszigorúbb drogtörvényével rendelkező országában, Szingapúrban – ami nem túl meglepő, és nem is vette el a Netflix kedvét a folytatástól, így idén elindult a Füves fogások, amelyben „különböző séfek füves fogásokkal igyekeznek transzba ejteni a műsorvezetőket és a sztárvendégeket a kenderlevél, a THC-oldat és a CBD-szósz művészi és kreatív felhasználásával”.

Messiás

A Messiás című természetfeletti thrillersorozat sztorija már első blikkre elég necces. Egy CIA-ügynöknőről szól (Michelle Monaghan), aki egy rejtélyes ügyben kezd el nyomozni: egy Szíriából érkezett férfi azt állítja magáról, hogy az apja üzenetét jött elmondani – az apja pedig nem más, mint Isten. A jelek szerint ez az új messiás ráadásul valóban képes csodát tenni, így rengeteg követője lesz, főhősnőnk azonban gyanakszik, hogy nem csak egy szélhámosról van-e mégis szó. Az ambiciózus sorozatot első évada után elkaszálta a Netflix, mivel egyes vádak szerint iszlámellenes felhangjai vannak – a közel-keleti hőst ugyanis Al-Masih-nak hívják, ami az iszlámban az Antikrisztusnak felel meg.

A telhetetlen (2018)

Ez a fekete humorba csomagolt bosszúdráma egy olyan tinilányról szól, akit korábban csúfoltak az iskolatársai a súlya miatt, de aztán lefogyott, és immár népszerű szépségkirálynőként akar erőszakos bosszút állni korábbi zaklatóin. Mindez elsőre csavaros kis tanmesének tűnik, de igazat kell, hogy adjunk azoknak (köztük elég pikáns módon A jó hely című Netflix sorozat sztárjának, Jameela Jamilnak), akik úgy vélik: A telhetetlen kövérfóbiás, megbélyegzi a túlsúllyal és étkezési rendellenességgel küzdőket, ezenkívül azt sugallja, hogy a boldogulás egyedüli útja az életben, ha diétázunk. Annak ellenére azonban, hogy 2018-as bemutatásakor több mint 100 ezren követelték egy petícióban, hogy töröljék a sorozatot, 2019-ben kapott egy második évadot is.

Krisztus első megkísértése (2019)

Ez a 100 ezer aláíró azonban eltörpül azon tömegek mellett, akik, több mint 2,4 millióan, azt akarták elérni, hogy betiltsák ezt a meleg Jézusról szóló brazil vígjátékot. A bibliai filmeposzokat parodizáló komédia egy Porta dos Fundos nevű helyi YouTube-gegcsapat alkotása, amelynek sztorija szerint Jézus Krisztust gyengéd érzelem (sőt, szexuális kapcsolat) fűzi egy Orlando nevű férfihoz. Pernambuco állam püspöke, Henrique Soares da Costa nem túl meglepő módon „istenkáromlónak, vulgárisnak és tiszteletlennek” minősítette a produkciót – ami vélhetően nem rázta meg annyira a streamelős óriást; az már annál inkább, hogy a vallási vezető visszamondta a Netflix előfizetését (és nyilván sokan követték). De a brazil elnök fia, Eduardo Bolsonaro is a tiltakozók élére állt, mondván: „támogatjuk a szólásszabadságot, de vajon megéri megsérteni a népesség 86 százalékának a hitét?”

Barátság perverziókkal (2019)

Ez a BDSM-központú vígjátéksorozat azzal érdemelte ki a világ egyik felének a megvetését, hogy hiteltelenül mutatja be a dominákat és úgy általában a szado-mazochista kapcsolatok világát. A Barátság perverziókkal egy meleg srácról szól, akit a középiskolai legjobb barátja, egy másodállásban dominaként dolgozó fiatal nő felkér, hogy ebbéli tevékenységében legyen az asszisztense. A szériát pedig nemcsak a BDSM hívei kritizálták, hanem a feministák is, akik szerint óriási hiba, hogy a sztorit nem a domina, hanem a meleg férfi karakter szemszögéből mesélik el az alkotók, mert ezzel bebetonozzák a filmekben és sorozatokban amúgy is uralkodó férfi tekintetet, ami a női hősök torz ábrázolását eredményezi.

Gwyneth Paltrow életmódkísérletei (2020)

A hollywoodi színésznő extrém szokásaival, áltudományokra épülő életmódjának úton-útfélen való népszerűsítésével, naiv (vagy álnaiv) megjegyzéseivel egyszerűen imádja kiborítani az embereket, már-már sportot űz a polgárpukkasztásból (a másik lehetőség, hogy egyszerűen ostoba, és teljesen elszakadt a valóságtól). Paltrow-nak van egy saját luxus életmódmárkája, a Goop, amit elég masszívan képvisel a közösségi médiában, de szerencsére a Netflix további terepet biztosított az önjelölt életmódguru számára téveszméi terjesztéséhez, és idén januárban kapott egy saját sorozatot áltudományos tanai és vagina illatú gyertyája népszerűsítésére. Az angol népegészségügyi szolgálat vezetője szerint a műsor konkrétan egészségkárosító dolgokat közvetít a nézőknek, ezenkívül félreinformálja őket. Paltrow ennek ellenére hál' istennek hamarosan egy második évadban is folytathatja áldásos tevékenységét.

Több, mint normális

Ennek a rendhagyó felnövekvés-történetnek egy autista spektrumzavarral küzdő tinédzserfiú a főhőse, aki végzős gimnazistaként úgy dönt, ideje becsajozni – függetlenségéért folyó küzdelme pedig még saját családját is megosztja. A Több, mint normálist több fronton is érte kritika: sokan hiányolták például az alkotók és a munkatársak, neadjisten a fontosabb szereplők között az autista embereket. Mickey Rowe autista színész – aki A kutya különös esete az éjszakában című darabban első autistaként formálhatott meg autista karaktert – azt fájlalta, hogy a főhős, Sam szülei tragédiaként élik meg fiuk autizmusát, mások pedig úgy vélték, az alkotók humorérzék nélküli robotként ábrázolták Samet.


(via Independent)