A Netflix miniszériájából mindent megtudhatunk az állatok társkereső applikációjáról, az adóhatóságok titkos fegyveréről és a cápabiztos kábelekről.
Az ismeretterjesztő sorozatokkal Dunát, pontosabban Spektrumot lehet rekeszteni, a legtöbb azonban egyetlen tudományágra vagy földrajzi környezetre koncentrál, és kevésbé az összefüggésekre. A Netflix hatrészes dokusorozatában viszont minden ezekről a kapcsolódásokról szól, arról, hogy minden mindennel összefügg.
Az Adatok és kapcsolatokból például megtudhatjuk, hogy mi köze a Szahara porának a brazíliai esőerdők klímájához, az igazi felhőknek az adatok tárolására használt „felhőkhöz”, a nukleáris robbantásoknak a műkincs-kereskedelemhez, vagy miként járulunk hozzá a globális felmelegedéshez már egyetlen email elolvasásával is. Az egyes epizódok persze papíron egyetlen konkrét témát vizsgálnak, sorrendben a megfigyelést, a fekáliát, a port, a számokat, a felhőket és az atomenergiát, de olyan szemszögből, amilyennel még garantáltan nem találkoztunk.
Latif Nasser műsorvezető ráadásul nem egy stúdióban ücsörög, hanem szó szerint körbeutazza a bolygót Afrikától Dél-Amerikán át Európáig, beleveti magát a London alatt futó szennyvízcsatornákba, felmászik az esőerdő közepén álló 300 méter magas megfigyelőtoronyba, és kétszárnyú repülőbe ül, hogy segítsen felhőket manipulálni, miközben az adott jelenség terepen dolgozó szakértőivel beszélget. Nasser, aki magát „Bill Nye és Anthony Bourdain fura muszlim szerelemgyerekeként” jellemzi, nem laikus, korábban egy témába vágó podcastet vezetett, és PHD-je van tudománytörténetből, ennek ellenére
olyan lelkesedéssel fogadja be az új információkat, mintha tényleg ott helyben, a kamera előtt értesülne ezekről.
A megjátszott naivitása néha már kicsit idegesítő is, viszont feltesz minden olyan kérdést, ami egy mezei nézőt érdekel, így aztán a sorozat még a legbonyolultabb témákat is közérthetően vezeti le.
Szimpatikus az is, amikor Nasser bevallja, hogy nem ért valamit. A negyedik rész például annak a megfigyelésnek jár utána, hogy a számok használatának gyakorisága nem egyenletes, legyen szó adóbevallásról, a természetben előforduló mintákról, zenéről vagy a sportról (ez az úgy nevezett Benford törvénye), és hiába szólaltat meg rengeteg szakértőt a műsorvezető, a megfejtéshez nem kerülünk közelebb. (Nem is csoda, hogy a netes diskurzusokban pont ezt az epizódot tárgyalták ki a legtöbben.)
Nagy erénye a szériának az is, hogy a közvélemény által negatívként megítélt jelenségek esetleges pozitív mellékhatásaira is ráirányítja a figyelmet. Az arcfelismerő rendszerekről például sokan Orwell 1984-ére asszociálnak, és valóban, ezeket az eszközöket sok diktatúra már át is ültette a gyakorlatba, de a sorozatból kiderül, hogy a hasonló szoftvereket a disznókon is lehet alkalmazni. (Aki kíváncsi rá, hogy ennek mi értelme van, vagy hogy milyen az állatok Tindere, az nézze meg az első epizódot.) Ugyanígy a szennyvízről, a levegőben utazó tonnányi porról vagy az atomrobbantásokról sem biztos, hogy bármi pozitív eszünkbe jutna, de az Adatok és kapcsolatoknak pont az a tanulsága, hogy a jelenségeket nem lehet önmagukban vizsgálni.
A műsor technikai kivitelezése természetesen vérprofi, a természetfilmbe illő totálképek és a látványos drónfelvételek mellett Monty Python-stílusú animációs betétek is segítik a tájékozódást, vagyis a humor sem hiányzik a sorozatból. Egy hagyományos ismeretterjesztő filmhez képest persze nem hatol olyan mélyre, és jobban csapong is, de ez nem hiányosság, hanem erény. Egyrészt pont a merész asszociációs ugrásai és a gyors tempója miatt olyan szórakoztató, másrészt
ezekben a karanténos időkben pont egy olyan szériára van szükségünk, ami még jobban kinyitja a világot, és rávilágít arra, hogy az elszigeteltségünk ellenére sem vagyunk egyedül, és minden cselekedetünkkel hatunk, nemcsak egymásra, de a bolygónk jelenére és jövőjére is.
