A legendás George S. Patton háborús éveit feldolgozó A tábornok, 7 Oscart zsebelt be, nyitójelenete azóta is hivatkozási pont, de nálunk valahogy kevésbé ismert, de most pótolható, ugyanis felkerült a Disney+-ra.
Imádom a háborús filmeket, még a rosszakat is – ami nem jeleneti, hogy ne tudnának felbosszantani -, ha tehetem, mindent megnézek a témában, de egy fontos film valahogy mégis kimaradt az évek során. A George S. Patton háborús éveit bemutató A tábornok (1970) ráadásul igazi klasszikus, egyben hivatkozási pont és annak idején 7 Oscar-díjat is kapott, így amint felkerült a Disney+-ra, már pótvizsgáztam is belőle. Nem akármilyen háborús filmről van szó.
George S. Patton (George C. Scott) elképesztő karakter volt: lovastisztként kezdte karrierjét, majd az I. világháború alatt az első amerikai tankparancsnok lett, később ő lett hazája páncélos doktrínájának kialakítója. Öttusázott, sőt olimpikon is volt, ezen kívül költő, pilóta, rendkívüli klasszikus műveltséggel bírt, több nyelven beszélt, hitt a lélekvándorlásban, miközben nyers és profán volt, politikai nézetei pedig szélsőségesen jobboldaliak voltak. A II. világháborúban
az észak-afrikai hadszíntéren már egy hadtestet vezényelt,
gatyába rázva az eleinte gyengén teljesítő zöldfülű amerikai katonákat. Franklin J. Schaffner (A majmok bolygója, Pillangó, A brazíliai fiúk) életrajzi filmje innen kíséri végig a rendkívül ambiciózus és agresszív parancsnok életét. Akit katonai sikerei egyre előrébb visznek, hogy aztán saját meggondolatlan tettei gáncsolják el, miközben saját feljebbvalói aggódva nézik a nehezen kezelhető tábornok ámokfutását.
Tény és való, Patton volt az amerikai és talán az egész nyugati szövetséges haderő legeredményesebb páncélos parancsnoka, ő nyomult a legmesszebbre a partraszállás után, ő okozta a legnagyobb károkat a németeknek, de képtelen volt elfogadni, ha stratégiai megfontolásokból háttérbe szorult. Schaffner Patton egyik leghíresebb beszédével indítja filmjét:
Egyetlen szarházi sem nyert háborút azzal, hogy meghalt a hazájáért. Azáltal nyert, hogy a másik ostoba szarházi halt meg a saját hazájáért.
Scott ezt egy óriási amerikai lobogó előtt mondja el, majd irány Észak-Afrika. Patton alig várja, hogy a harc sűrűjében legyen, és végre megütközhessen rajongott ellenfelével, Rommellel (Karl Michael Vogler), a legnagyobb riválisa azonban az angol Montgomery tábornagy (Michael Bates), miközben pályatársa és barátja, Omar N. Bradley tábornok (Karl Malden) igyekszik őt jó irányba terelni.
A tábornok – ami a Disney+ az eredeti címén, Pattonként fut – annyira a valóban zavarba ejtő egyéniségű parancsnokra koncentrál, hogy ezért hajlandó felrúgni a háborús filmek klasszikus szabályait is. Itt nem egy maréknyi katona hősies kalandját látjuk, hanem, szinte egyedülálló módon azt, amit egy parancsnok lát az ütközetből, a „nagyobb képet” mindennel, ami eldönt egy csatát: légi fedezet, utánpótlás, átkaroló hadműveletek 'satöbbi. Ami papíron látványosabbnak tűnik, de csak papíron. Tény, hogy van pár elképesztő harcjelenet, amelyek jó eséllyel sokkal valóságosabbak, mint a legtöbb hollywoodi produkcióban, de nincs bennük semmi személyes,
nincs kiért izgulni, ha az amerikai közlegény pont olyan arctalan, mint német ellenfele.
Akkor vajon miért tekintik annyian a legjobb háborús filmek egyikének, és hogyan nyert 7 Oscart?
A tábornok legnagyobb erénye, hogy képes Patton személyiségének összetettségét megragadni. Aki végtelenül hiú, harsány és otromba, de közben ókori klasszikusakat idéz, franciául cseveg, és kétségkívül inspiráló és hatékony vezető. A film, amelynek a forgatókönyvírója a fiatal Francis Ford Coppola volt, és amely részben Omar Bradley emlékiratai alapján készült – ezért került Bradley annyira előtérbe és olyan pozitív megvilágításba – nem akar hőst csinálni az Amerikában amúgy is jókora hőskultusszal rendelkező Pattonból. Látjuk, hogyan kuncsorog előléptetésért, látjuk, milyen érzéketlen vagy irracionális tud lenni, de azt is látjuk, milyen izgalmas, megkerülhetetlen karakter.
George C. Scott pedig elképesztő Patton, tökéletesen hozza a vele született karizmát, azt a gyakran vigyorgásba forduló nyájas vigyort, amivel a tábornok oly gyakran érte el azt, amit akart, és ami miatt oly sokat kezelték jogos gyanakvással.
Pár dolog persze kimaradt vagy csak utalnak rá:
a békekötés után Patton Bajorország katonai kormányzójaként például nem volt hajlandó a korábbi náci hivatalnokok elmozdítására, sőt, a koncentrációs táborokból szabadult foglyokat volt SS tisztek felügyeletére bízta, mondván, ők értenek ehhez a legjobban. Scott egyébként megkapta a maga Oscarját –, ahogy Schaffner és Coppola is -, de nem volt hajlandó azt átvenni, mondván, hogy nem ért egyet azzal, ahogy a színészeket mindenféle díjakért versenyeztetik teljesen különböző szerepekben.
Értékelés: 8/10
