Valószínűleg ma már minden krimirajongó életének részévé vált a nordic noir, vagy ismertebb nevén a skandináv krimi. A népszerű (al)műfaj számtalan egyéni jegyet hordoz, többek közt a gyönyörű táj és a brutális bűntett közti feszültséget, a múltban gyökerező indítékot és a történet szereplőinek traumáit, legyen szó elkövetőről, áldozatról, rokonról vagy ismerősről. Ezek alapvetően klasszikus „whodunit” krimik, vagyis a fő kérdés az, hogy ki követte el a bűncselekményt, de a nordic noir azt is alaposan körüljárja, hogy miként hat mindez az egyénre. Mindehhez társul egy fullasztó miliő: hiába a tágas skandináv tájak,

a bűneset nyomasztó hangulata úgy telepszik rá mindenkire, mintha be lenne zárva az elkövetett vétkek és titkok kalitkájába.

A Netflix új skandináv krimisorozata, az Üvegkupola ezt járatja csúcsra – talán egy kicsit túlságosan is.

Nincs megnyugvás

A hatrészes sorozat homlokterében egy gyerekrablási ügy áll: Lejlát kislánykorában rabolta el valaki, és egy üvegkalitkában tartotta fogva, majd a lánynak sikerült megszöknie, de a tettes mindmáig nem került elő. Évekkel később a felnőtt Lejla (Léonie Vincent) a gyermekrabló ragadozók elméjét kutatja, szóval egyértelmű, hogy nem tud szabadulni gyerekkori traumájától, de nem csak feldolgozni igyekszik, hanem valami hasznosba fordítja át saját tapasztalatit. Aztán, ahogy lenni szokott, Lejlát, aki már Amerikában él, hazahívja egy családi haláleset, és persze

minden kezdődik elölről: ismét eltűnik egy kislány, és a körülmények nagyon hasonlóak.

Lejla pedig kriminálpszichológiai tapasztalatait felhasználva maga is belemerül a nyomozásba – valamint a kisvárosi közösség szövevényes és titkokkal terhet kapcsolataiba.

Az Üvegkupola egyik legnagyobb érdeme, hogy olyan főszereplőt mozgat, akit nem temet maga alá a traumája. Az utóbbi időben ugyanis szinte az összes olyan krimiben, ahol a főhős valamiféle megrázkódtatást élt át a múltban, később teljesen logikátlanul cselekszik: egyik rossz döntésből bukdácsol a következőbe, és persze mindenki elnézi ezt neki a traumái miatt. Ezzel a legnagyobb baj, hogy kifejezetten káros példát mutat, és még csak nem is fogjuk megkedvelni őt, pedig elvileg vele kéne mennünk – gondoljunk mondjuk az End of Summer című sorozatra, amiről nemrég írtunk. Lejla azonban egy határozott és erős karakter, akit nem összeroppantott, hanem megedzett a múltja. Amit persze még mindig nem zárt le, hiszen épp ezért vizsgál hasonló eseteket, mivel ha nincs meg a tettes, nem áll helyre a világ rendje – ez minden bűnügyi történet alapszabálya.

Kötelező elemek

Szóval a sorozat tétje nem csak az, hogy előkerül-e az elrabolt kislány, hanem, hogy Lejla megtudja-e végre, ki volt az elrablója. Ez pedig természetesen a múlttal való szembesülést is magával hozza, így mi is megismerkedhetünk azzal, mi történt a lány gyerekkorában. Némiképp azonban Lejla rezignáltsága rátelepszik a karakterre, gondolok itt arra, hogy azon kívül, ami az ügyhöz fontos információ, semmit sem tudunk meg róla.

Nem egy figurát kapunk, hanem egy eszköztárat, ami ahhoz kell, hogy megoldja az ügyet.

Ebben persze hasonlóságot mutat a klasszikus detektívtörténetek nyomozóival, de egy skandináv krimiben ennél több színt szoktak vinni a főbb karakterekbe. De ez legyen a legkisebb baj!

Ahogy haladunk előre a történetben, igazából megkapunk mindent, amire szüksége van a műfajnak: hamis nyomokat, személyes tragédiát és a kisembert fenyegető nagyvállalatot is, ami esetünkben a környékbeli bánya, ami még az ivóvizet is beszennyezi. Mindeközben megfelelő ritmusban érkeznek az infók, és halad a nyomozás újabb és újabb csavarral megküldve, szóval erre nem lehet panasz. A végkifejlet azonban némiképp kiábrándító. Anélkül, hogy bármit is spoilereznék, sajnos az a helyzet, hogy sokkal többet ígér ez a sorozat az elején, mint amennyit bevált. Ráadásul nem is magyaráz meg mindent, vagy legalábbis nem mindennek van akkora jelentősége, mint ahogy azt elsőre beállítja a dramaturgia. De magát a főmotívumot, a címbeli üvegkupolát is sikerül elkoptatnia.

Ez is érdekelhet

13 hátborzongató skandináv krimi, amit kár lenne kihagyni

Akár régóta rajongsz a skandináv krimiért vagy még csak most kóstoltál bele ebbe a világba, itt egy lista, ami a műfaj legjobbjait gyűjti össze.

Lássuk!

Túlpörgetett motívum

Jó ötlet ez az üvegkupola, vagy inkább üvegketrec: látványos is, számtalan metaforikát hordoz, ám sajnos az alkotók beleszerelmesedtek a saját ötletükbe, és szinte minden második jelenetben megidézik. Nem csak arról van szó, amit már korábban írtam, hogy a saját (bűn)tudatunkba való bezártságot szimbolizálja, hanem, mivel az üvegkupolán kívül sötét van, így az elrabolt kislányok a saját tükörképüket látják folyamatosan, megsokszorozva.

A tükröződés a sorozat egyik fő motívuma, következetesen végig is viszik, ám egyúttal túlzásba is viszik.

Rengeteg beállított jelenet van, ahol kifejezetten látványos és beszédes, hogy mi kerül mi mellé, vagy épp mi kerül mire a tükörképekben, de olyan sokszor használják ezt a vizuális játékot, hogy végül már minden izgalom kivész belőle.

Félreértés ne essék, senkit sem akarok lebeszélni az Üvegkupoláról: ez egy izgalmas és alapvetően átgondolt krimi, ami ügyesen tart a végkifejlet felé. Ennél azonban nem több, és bár próbál valamiféle egyediséget felmutatni, ügyetlenül ragadja meg fő motívumát, a címbeli üvegkalitkát.

A jó hír, hogy bár ez egy teljesen átlagos skandináv krimi, a Netflixnek még nem sikerült ezt a műfajt (is) lerántani a saját szintjére.