Jean-Claude Van Damme megint lemegy spárgába

A hatvanévesen is hajlékony akciósztárnak a Netflixen jött ki az új filmje, Az utolsó titkos ügynök című akciókomédia, amelyben nemcsak először próbálja ki magát a műfajban, de egyúttal emlékművet is állít saját magának. Kritika.

A brüsszeli muszkli olyannyira nem viccel, ha önidézetekről van szó, hogy konkrétan a film nulladik percében láthatjuk tőle a legendássá vált teljes spárgát, és persze újra felölti az ikonikus fekete atlétát is. Az utolsó titkos ügynök többi részét illetően viszont igenis viccel, hiszen egy akcióvígjátékról van szó, amely műfajban korábban nem láthattuk még játszani.

JCVD saját bevallása szerint ezzel a zsáner nagy öregje, Jean-Paul Belmondo nyomdokaiba kíván lépni – ami enyhén szólva nagyravágyó terv, és nyilvánvalóan nem sikerülhet neki, de egy ilyen kaliberű színésztől már az is nagy szó, hogy nem válik kínossá, amit csinál. És Van Damme játékában végig van egyfajta méltóság, még akkor is, amikor olyan necces dolgokat vállal be, hogy női parókát húz (nem is egyszer!), hangutánzóként adja elő magát vagy mindenféle álruhát ölt.

Forrás: Netflix


Ahogy ennyiből is látszik, a sztár

alaposan kiélvezi a kémfilmek kötelező elemeit,

de Az utolsó titkos ügynökben a kémszál mellett van egy igen erős érzelmi vonal is. A sztori szerint ugyanis egy kilencvenes évekbeli akció után száműzetésbe vonult titkos ügynök több évtized után kénytelen előjönni az illegalitásból, mivel visszaélnek immár felnőtt, de még sosem látott fia nevével, és mindenféle csúnyaságot követnek el, felhasználva a számára biztosított pénzt és jogvédelmet.

Mindez így elsőre nem hangzik túl komplikáltnak, de Az utolsó titkos ügynök

akciókomédiához képest meglehetősen túl van bonyolítva, körülbelül három szálon indul el, és kell egy kis idő, amíg összeáll a kép – ami nem feltétlenül kedvez a műfaj rajongóinak.

Még ennél is nagyobb probléma, hogy Az utolsó titkos ügynök cselekménye igencsak ráérősen csordogál.

Forrás: Netflix


A film játékideje közel két óra, az első igazán jó jelenetre pedig jó félórát kell várni, és utána ismét leül. Pedig az akcióvígjátéknál pont a tempó lenne az egyik kulcsfontosságú dolog, de David Charhon (A külváros mélyén) rendezése épp ezen vérzik el. Pedig az író-rendező alkotásában vannak kifejezetten jó ötletek: a „négykezes” autós menekülés, továbbá a játéktermes és az uszodai verekedés egyenesen parádés, a fejhallgatóval és sötét szemüveggel süketen és vakon csetlő-botló figura bevetése a golyózáporba szintén kiváló, ahogy az is nagyon vicces, ahogy ugyanez a karakter egy szál alsógatyában rendez ámokfutást egy elektromos rollerrel.

Az alkotók ugyan néha kicsit túltolják a Van Damme-emlékműállítást (a már említett spárga és fekete atléta mellett a sztár megidézi saját diszkótáncát is a Kickboxerből, de amikor megdicsér a falon egy Véres játék-posztert, az közelíti a kínos kategóriát), JCVD ugyanakkor nem veszi el a terepet a keze alá dolgozó fiatal(abb) színészek elől, szóval a film ebből a szempontból kiegyensúlyozott. Időnként ráadásul még az önirónia is felbukkan benne: amikor elhangzik az

„ideje, hogy egyszer és mindenkorra leszámoljunk a 90-es évekkel”

mondat, nem tudunk nem arra gondolni, hogy Van Damme maga a 90-es évek.

Forrás: Netflix


Eldönthetetlen ugyanakkor, hogy a sztár által megformált legendás ügynök figuráját, akit csak a Köd néven emlegetnek, mennyire gondolták komolyan az alkotók, mivel sokszor emlékeztet A kém című kémfilmparódiában Jason Statham által alakított elrajzolt titkos ügynökre, akinek olyan sztorijai voltak, hogy a saját levágott karjával vert agyon valakit. Van Damme karaktere pedig szintén nem fukarkodik a hasonló történetekkel, ráadásul egyszer a szemünk láttára varrja össze a saját sebét. Elhangzik ugyan egy ízben a „nem vagyok olyan fitt, mint régen, de még élek”, de nem a színész által alakított Richard szájából, szóval van rá esély, hogy az akciósztár komolyan gondolta, hogy még hatvanévesen is hiteles a rendíthetetlen ólomkatona szerepében.

Nekünk, nézőknek viszont természetesen nem kell véresen komolyan vennünk Jean-Claude Van Damme nagy visszatérését. Sőt: akkor járunk a legjobban, ha minél alacsonyabb elvárásokkal közelítünk felé, mert lehet, hogy Az utolsó titkos ügynök jobb azoknál az akciófilmeknél, amiket az utóbbi években emberünk szakmányban gyárt (A túlélés ára, A kidobó, A sötét tengeren, Soha ne felejts!, Halálos meló), de nem változtat a tényen, hogy továbbra is a 2008-as, JCVD című önreflektív alkotás a legjobb, amit „nagy visszatérés” kategóriában produkált.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu