Westernbe oltott képregényfeldolgozás, de minek – Csendes háború

1944-et írunk, és egy csapat köztársasági harcos szivárog vissza Spanyolországba, hogy újra kirobbantsák a polgárháborút, de ami ezután következik, az részben egy ibériai western, részben egy képregényfilm, de mindkettőnél hibádzik valami.

Érdekes, hogy milyen sok spanyol film került fel mostanában mind az HBO GO-ra, mint a Netflixre, másrészt az is érdekes , hogy ezek közül milyen sok foglalkozik közvetlenül a spanyol polgárháborúval. A HBO-ra például nemrég került ki a háború utóéletét bemutató Szabadon (2019) és pár nap múlva kerül ki az  Amíg a háború tart (2019), most pedig itt van a Csendes háború (2019), amely a konfliktus egy kevésbé ismert epizódját mutatja be.

Magát a polgárháborút 1936 és 1939 között vívták a köztársasági erők – köztük demokraták, kommunisták és anarchisták – a Franco tábornok vezette nacionalista és rojalista erőkkel szemben. Mivel a nyugati hatalmak semlegességet hirdettek, a köztársaságiak, akiket egyedül a Szovjetunió segített fegyverszállítmányokkal, elszigetelődtek, miközben

Mussolini egy egész hadsereget, Hitler pedig komoly légierőt „kölcsönzött” Francónak,

így a végkifejlet nem volt kérdéses. Majd kitört a világháború, a Franciaországba menekült köztársaságiak pedig komoly részt vállaltak mind az ellenállásban, mind a francia hadseregben, és 1944-ben, amikor sikerült kiűzni a nácikat az országból, sokan azt hitték, hogy szövetségesek felszabadítják Spanyolországot, vagy legalábbis elmozdítják Francót.

Csakhogy Franco ügyesen lavírozott, és ugyan küldött egy „önkéntes” hadosztályt a szovjetek elleni harchoz, hivatalosan végig semleges maradt – így azok a gerillák, akik ekkor visszaszivárogtak hazájukba, eleve kudarcra voltak ítélve. Egy ilyen csoportot követhetünk a film elején, akik egy hidat akarnak felrobbantani – vajon miért, amikor alatta száraz lábbal is át lehet kelni? -, de a töltet túl korán robban, megölve a felkelők nagy részét, a robbanásban megsüketült Anselmónak (Asier Etxeandia ) azonban sikerül elszöknie. Csakhogy a nyomába ered egy százados (Aiton Luna), aki azt hiszi, hogy a vadnyugaton van, és egy orosz mesterlövésznő (Olimpia Melinte), aki rejtélyes módon megjárta Sztálingrádot is.

Az utóbbi mondat végéből nyilván kiderül, mennyire kell komolyan venni Alfonso Cortés-Cavanillas filmjét, pedig a rendező-forgatókönyvíró cseppet sem viccel. Pedig ez lett volna a lényeg, a Csendes háború ugyanis David Muñoz és Rayco Pulido erősen western ihletésű képregénye alapján készült, és egy képregényfeldolgozás szabad a vásár, ott nem kell mindenáron a valóság talaján maradni, szárnyalhat a képzelet, kibontakozhat a kreativitás. Ehhez képest a film első fele olyan, mint egy hagyományos háborús film, és annak nem rossz.

Kicsit furcsálltam azt, amikor a Winchestert lóbáló százados felbukkan és arról beszél, hogy le kell vadászni az indiánokat, de az még hagyján.

A gáz az volt, amikor megjelent, az összeégett arcú, félszemű orosz mesterlövésznő, Daria Sergejevics Volkov – csak kekeckedésből, ez Daria Szergejevna Volkova lenne helyesen -, aki egy szadista állat, de ebben nincs semmi szórakoztató, csak beteg. Merthogy van olyan, hogy a gonoszban van valami, amitől szórakoztatóvá válik, ő csak visszataszító, de ami a legbosszantóbb, sosem magyarázzák el, hogyan került az előző év elején még a németek ellen harcoló hölgy Spanyolországba, honnan vannak a sérülései, és miért harcol a kormány oldalán.

Ha a rendező hű marad a képregényes gyökerekhez, akkor minden túlzás megengedett, és megkockáztatom, hogy így mesterlövésznő alakjában semmi zavaró nem lett volna, feltéve, hogy rajta kívül vannak más túlrajzolt figurák is, akik nem feltétlenül egy „mezei” háborús film logikája mentén cselekednek. Így azonban csak egy elrontott történelmi filmet kapunk, amiből itt-ott kilóg a lóláb – van például egy valamiféle allegóriaként használt farkas, de minek? -, ahol észszerű karakterek hoznak rendre észszerűtlen döntéseket, és ahol valahogy semmi nincs a helyén. Csak összehasonlításként, Guillermo Del Toro örök klasszikusa, A Faun labirintusa (2006) is 1944-ben játszódik, itt is a határon átszivárgott felkelőket vadásszák le könyörtelen módon, mégis ég és föld a különbség a két film között.

Értékelés: 5/10