Jaj, Nagyi! – nem csak nagyiknak és unokáknak

Az Orlai Produkció következő bemutatója, a Jaj, Nagyi! érzékeny, bensőséges és szeretetteli kamaradarab, finoman mosolyra késztető történet a generációk közötti kapcsolódásról, a bizalomról, az őszinteségről és az öregséggel való szembenézésről is. A Szabó Máté rendezte előadásban Molnár Piroska mellett két fiatal tehetség, Rohonyi Barnabás és László Lili látható.

Ha az unokája hajnali háromkor becsönget egy biciklit tolva, nagy hátizsákkal, hogy csak éppen
erre járt, akkor mit tesz a jó nagymama? Először is, a fülébe egy hallókészüléket, aztán pedig nekilát,
hogy szállást biztosítson a nagy utazónak. Így kezdődik a nagy nemzetközi kritikai és közönségsikert
aratott komédia, amelyben két generáció, két külön világ, két gondolkodásmód és sok ki nem
mondott szó keveredik szívmelengető és humoros koktéllá. Ahogy egy kritikusa írta: „Akinek nehéz a szíve, vagy csak melegségre vágyik, nézze meg ezt a darabot. Aki a nagy generáció tagja és képtelen megérteni az unokáját, vagy az ipszilon generációé, és kiborítják a nagyszülei, nézze meg ezt a
darabot. Aki egyszerűen szereti a színházat, nézze meg ezt a darabot.”

A szerző, a számtalan szakmai díjjal elismert Amy Herzog darabjai az Off-Broadwayn, New York
művészszínházi negyedében a legsikeresebbek közé számítanak, a Jaj, Nagyi! (eredetileg: 4000
Miles) 2013-ban a Pulitzer-díj dráma kategóriájának döntősei között volt. Nem véletlen, hogy őt kérte
fel az HBO az Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című klasszikusából készült minisorozat
forgatókönyvírójának.

Amy Herzog olyan szívmelengető történeteket ír, olyan meséket, amelyekről csak lelkünk legmélyén
reméljük, hogy megtörténhetnek, valósággá válhatnak. Igazi színészbarát drámaíró. Karakterei
ismerősek, szerethetőek – közülük többeket saját családtagjairól mintázott, a Jaj, Nagyi!
címszereplőjét például saját nagymamájáról, az unokát, Leót pedig egyik unokatestvéréről –,
párbeszédei pergőek, szellemesek, nem nélkülözik a humort és igazán élőek.

Molnár Piroska így nyilatkozott az általa játszott karakterről a nyári bemutató előtt: „Vera nehezen
küzd meg a magánnyal, az öregséggel, emiatt talán jobban ragaszkodik a váratlan vendéghez is –
mondja Molnár Piroska, aki szerint az öregség adta korlátok miatt a színészek idővel válaszút elé
kerülnek. – Vagy a szellemünkre, vagy a fizikumunkra figyelünk oda, én az utóbbit elengedtem,
viszont az elmém kitűnően működik. A mi pályánkon enélkül nem is lehet létezni. Nem küzdök az
öregedéssel, elfogadtam a koromat. Reggel felkelek és estig végzem a dolgom a tőlem telhető
tökéletességgel, eszembe nem jut mással foglalkozni. Bár sokszor beszélek a visszavonulásomról, de
nagyon nehéz lenne elszakadnom a színháztól. Hetvenhét évesen mindennap kaland az elindulás
otthonról, de a kötelességtudat nem engedi, hogy ne csináljam meg, amit elvállaltam. Bár az utóbbi
időben már igyekszem óvatosan szelektálni a feladatok között, igaz, nehéz nemet mondani a
felkérésekre.”

Legnagyobb örömünkre nekünk igent mondott. Az előadás szabadtéri bemutatója augusztusban volt
a Benczúr Kerti Esték keretében. A közönség érdeklődését mutatja, hogy akkor is és az október 16-i
6szín-beli premier előtt is nagyon hamar elfogytak a jegyek. A Jaj, Nagyi! igazolta a nézői várakozást,
ahogy azt a róla született írások is bizonyítják.

„A Jaj, Nagyi! pazar szereppel ajándékozza meg mindhárom színészt. Molnár Piroska a Nemzet
Színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társaságának
tagja. Ami jó és szép, méltató és dicsérő szót le lehet írni, azt róla mind papírra vetették már.
Teljesítményéről most is csak a legmagasabb elismerés hangján lehet szólni! Rohonyi
Barnabás remekül játssza a helyét kereső, Y generációs ifjút, aki ugyan szereti a nagyanyját, de
időnként a háta közepébe kívánja. László Lili hibátlanul alakítja mindkét lányt.”

„Két, különböző generáció találkozásában – még ha közeli rokonok is, vagy tán éppen ezért – már
alapjában ott van a humor és a dráma. Ellentétekre remek vígjátéki jellem és helyzetkomikumokat
lehet építeni, és ez bizony most sincs másképp.”

„Amy Herzog szomorkás vígjátéka könnyed köntösben, sok humorral, komoly problémákról regél.
Magányról. Szeretetvágyról. Kommunikációhiányról. Egymás meg nem értéséről. A generációk
közötti szakadékról. Ezen az éjszakai beszélgetésen, ami aztán másnap kései ébredés után
folytatódik, sebek fakadnak fel, gátak szakadnak át, intenzív szóváltás közepette. Az érződik, hogy, ha
nem is rendszeresen, de eddig is tartották egymással a kapcsolatot telefonon, olykor-olykor
találkoztak is, de most szinte egymásba »roskadnak«. Rázúdítják a másikra a problémáikat. És közben
rájönnek, hogy a világlátásuk, az életmódjuk tűz és víz, emiatt értetlenkednek is sokat, de mégis mind
szorosabb kötelék kezd köztük kialakulni.”

A Jaj, Nagyi! bemutatója október 16-án lesz a 6színben.

További időpontok: október 29., november 15., 26. (6szín); október 20. (Veszprém, Petőfi Színház),
október 22. (Vác, Dunakanyar Színház), november 14. (Baja, Városi színházterem), november 23.
(Nyíregyháza, Váci Mihály Művelődési Központ), 28. (Kiskunhalas, Filmszínház)