Példamutató megállapodást kötött a Magyarság Háza és a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház.

Az együttműködés keretében a Magyarság Háza évente 4 előadás bemutatását biztosítja a társulat számára a Duna Palotában. Ezzel is igyekeznek segíteni annak a színházi műhelynek a fővárosi jelenlétét, amely egyedüliként, kizárólag a magyar közelmúlt korszerű színrevitelének szentelte létét.

A társulat a múltunkat bemutató előadásokat az egész magyar szállásterületen játssza, Székelyföldtől Őrvidékig, Felvidéktől Délvidékig. Eddig több mint 190 helyszínen mutattak be több mint 500 előadást, és ezek közül 160-at díjazott álló tapssal a nagyérdemű. A most kötött együttműködés biztosítja, hogy a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház a legnagyobb és legfontosabb magyar városban, Budapesten, is rendszeresen jelen legyen.


Az együttműködés keretében, az első idei fellépésre február 22-én, pénteken este 7 órakor kerül sor a Duna Palotában, ahol az Udvari Kamaraszínház Tizennyolc című előadásának soron következő fővárosi előadását tekinthetik meg az érdeklődők.

Mivel a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház alapításától fogva küldetésének tekinti, hogy a magyar múltról szóló minden előadását végigvigye történelmünk helyszínein, az idei tavasz folyamán a társulat délvidéki, erdélyi és kárpátaljai turnéra indul. Több helyszínre a TIZENNYOLC, más helyszínekre a Kié ez az ország?, és ismét más helyszínekre a tizenöt éve játszott sikerelőadásukkal, a HALOTTAK NAPJÁTÓL VIRÁGVASÁRNAPIG c. produkcióval lépnek a nagyérdemű elé. Közben gőzerővel készülnek a következő előadásra, amely ugyancsak a száz évvel ezelőtti eseményeket eleveníti, dolgozza fel, korszerű színházi eszközökkel. A TIZENKILENC című darabot - akárcsak a TIZENNYOLC című művet - az Udvari Kamaraszínház írója, rendezője, Andrási Attila írja. A tervek szerint hamarosan elkészül a forgatókönyv és kezdődhetnek a próbák.