Újabb független színházi társulat jelentette be a megszűnését: 14 év után vége a Vádlinak

  • PORT

Semmilyen lehetőséget nem látnak arra, hogy új produkciót hozzanak létre, ahogy arra sem, hogy a még futó előadásaikat életben tartsák a Szkénében

A Kultúrbrigád után újabb független színház jelentette be a megszűnését: tizennégy év után vége a Vádli Alkalmi Színházi Társulásnak. Mint a társulatvezető Szikszai Rémusz színész-rendező a Facebook-posztjában megírta:

 

„a jelenlegi kulturális kormányzat szép lassan elapasztja a minket befogadó és nekünk otthont adó Szkéné Színház anyagi forrásait, (ahogy ellehetetleníti a teljes független színházi szférát), arra kényszerülünk, hogy felfüggesszük tevékenységünket.”

Azt is hozzátette: semmilyen lehetőséget nem látnak arra, hogy új produkciót hozzanak létre, ahogy arra sem, hogy a még futó előadásaikat életben tartsák. Tizennégy év, nyolc bemutató és pár száz előadás után elbúcsúznak.

Forrás: Vádli Alkalmi Társulás

 

Mint írta: március 19-én, szerdán a Kutyaharapás című produkciótól búcsúznak, öt nappal később, pedig a tizennégy évada műsoron levő Caligula helytartója című előadástól. Mindkettőt a Szkénében lehet megnézni, amely a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem épületében található.

Mindkét előadásban játszik Fodor Tamás, Jaskó Bálint, Nagypál Gábor, Király Attila, Szikszai Rémusz és Kovács Krisztián. A Kutyaharapásban láthatjuk még ­ – többek között ­– Mucsi Zoltánt és Kaszás Gergőt is.

Forrás: Vádli Alkalmi Színházi Társulás