10 érdekesség, amit lehet, hogy nem is tudtál a Dutyi diliről

Valódi börtönben forgatták, 350 igazi rab statisztált benne, Richard Pryor viszont kétszer is úgy megsértődött, hogy kis híján otthagyta a filmet.

1. Ez volt Gene Wilder és Richard Pryor második közös filmje. Olyan jól sikerült az előző közös produkciójuk, az 1976-os Száguldás gyilkosságokkal, hogy mindenképp őket akarták a Dutyi dilibe is, amelyet a két jóbarát szinte végig improvizált. Ezután még két újabb filmet csináltak együtt, az egyiket Folt a zsákját, a másikat Vaklárma címmel.

Forrás: AMC

 

2. Gene Wildert szinte mindig olyasmivel vádolják meg, amit el sem követett. A Sidney Poitier rendezésében elkészült Dutyi diliben egy fatális véletlen folytán a bankrablók helyett két harkálykosztümös, puhány fickót tartóztatnak le és ítélnek 125 év börtönre, akik ott már kénytelenek a sarkukra állni, ha meg akarják érni a másnapot a nehézfiúktól hemzsegő kóterben. Ezt a balfácán párost alakította fergetegesen Gene Wilder és Richard Pryor. Wilder egyébként számos filmjében játszott hasonlóan mókás palimadarat, aki mindig ártatlanul keveredik hajmeresztő kalamajkákba: a Ki kém, ki nem kémben például egy nemzetközi összeesküvésbe bonyolódott, a Vaklármában pedig egy siket újságos volt (Pryor pedig az ő vak alkalmazottja), akinek a standjánál lelőnek egy bukmékert, és természetesen ő az első számú gyanúsítottja az ügynek.

3. Poitier mindenképpen egy igazi, működő dutyiban akart forgatni. A helyszín végül az Arizonai Állami Börtön lett. Korábban a filmesek jellemzően bezárt fegyházakban forgattak, amilyen például Los Angeles belvárosában a Lincoln börtön, amit csak azért nem bontottak el, mert valakik mindig kibérelték filmforgatáshoz (idén tavasszal irodákat és lakásokat akartak benne kialakítani, de a beruházás végül megtorpant).

4. Arizonai Állami Börtön 350 fogvatartottja dolgozott statisztaként a filmben. Robert Raines börtönigazgató visszaemlékezése szerint a forgatás hihetetlen hatással volt a rabok amúgy igencsak alacsony moráljára: még a leghírhedtebb rendbontók is olyan lelkesen és szófogadóan alakították magukat a forgatás alatt, hogy öröm volt nézni, és nem történt semmiféle komoly incidens.

Forrás: AMC

 

5. Richard Pryor folyton elkésett a forgatásról. Visszaemlékezések szerint Pryor állandóan késve futott be a forgatásra, volt olyan nap, hogy délig színét se látták. Pryor testőre később beismerte Pryor ügynökének, David Franklinnek, hogy az állandó késéseknek az volt a valódi oka, hogy a színész minden este bekokainozott, amitől teljesen szétcsúszott és paranoiássá vált.

6. Richard Pryor kétszer is kis híján kiszállt a produkcióból. Gene Wilder az önéletrajzi könyvében mesélt részletesen erről. Az egyik forgatási napon a stábétkezdében görögdinnyét szolgált fel, és néhányan elkezdték egymást dobálni vele. Az egyik görögdinnye pont Pryor lábánál placcsant szét, mire a színész dühösen otthagyta forgatást, és csak azután tért vissza, hogy a dinnyét dobó stábtagot kirúgták. Ezt a reakciót sokan zokon vették, és többen is állítják, hogy néhány stábtag képes volt kiautózni ahhoz a házhoz is, ahonnan Pryor rendszeresen két órát autózott a börtönben zajló forgatáshoz, és ott lövéseket adtak le. Máskor előfordult olyan is, hogy egy létrán álló stábtag „véletlenül” pont akkor ejtett le egy görögdinnyét, amikor Pryor arra járt. Ezek miatt annyira dühbe gurult a színész, hogy másodjára is ki akart szállni a produkcióból, de végül rávették, hogy maradjon.

7. Gene Wilder igazából nem is hordta a muris madárjelmezt a forgatáson. Mivel a sztár nem volt hajlandó beöltözni harkálynak a banki jelenethez, a ruha alatt valójában végig a dublőre volt. A sztár egyedül a hivatalos moziplakáthoz és a lentihez hasonló promóciós képekhez vette fel ezt a bizarr jelmezt.

Gene Wilder és Richard Pryor a Dutyi dili promóciós fotóján (forrás: Michael Ochs Archives/Getty Images)

 

8. Ezzel a filmmel keresett először fekete színész 1 millió dollárt. Richard Pryor kapott ennyit a főszerepért – plusz 10 százaléknyi részesedést a bevételből. Ez azért nagy szó, mert korábban az 1976-os Retkes verdák rémei forgatásának idején még csak mindössze 25 000 dollár volt a gázsija (később viszont már 4 milliót kapott az 1983-as Superman 3-ért). 

9. Ez volt az első film, amit fekete rendező készített, és 100 millió dollárnál többet kaszált. A Sidney Poitier rendezésében elkészült Dutyi dili teljes bevétele 101 millió dollár volt az észak-amerikai mozikban. Ezzel az 1980-as amerikai bevételi toplista harmadik helyét csípte meg (az első A Birodalom visszavág volt 209,3 millió dollárral, a második a Kilenctől ötig 103,2 millióval).

10. A kirobbanó kasszasiker miatt újabb közös Gene Wilder-Richard Pryor-mozifilm következett volna. Ez lett volna az 1982-es Ki kém, ki nem kém, amiből Pryor végül kihátrált. Így a forgatókönyvben kénytelenek voltak átírni a karakterét egy női szereplőre, akit végül Gilda Radner játszott el.