Házasság első látásra: András a pénteki adást látva rájött, milyen gyökér módon viselkedett

A TV2 realityjében Andris jó ideje szörnyen viselkedik Petrával – most már szánja-bánja a dolgot?

Fokozódik a feszültség TV2 új napi műsorában, a Házasság első látásra című „tudományos párkereső realityben”. Természetesen megint Andris és Petra kapcsolata került a középpontba, hiszen hetek óta nyilvánvaló, hogy ők a legbalhésabb pár: Petrát Andris és annak barátai is folyamatosan alázták a műsorban, Andris már olyanokat is mondott, hogy nem akar egy légtérben lenni Petrával, de volt itt másfelé kacsintgatás (például amikor Andris Enikővel sms-ezgetett), sőt, béna nyalókázós flört is.

 

Épp ezért lepett meg most mindenkit, hogy Andris a napokban meglepő kijelentést tett a TikTok-oldalán: elmondása szerint a feleségével, Petrával közösen tervezik a jövőt...

@lovingarmsmusic Tanultam, tanulok és még tanulni fogok ? @Dávid Petra @Szandavári Gergely ♬ Another Love: Piano with Rain - Andy Morris

Andris szerint átbeszélték a helyzetet, és ő végül még egy bocsánatkérés-féleséget is kitett a TikTokra, amelyben arról beszél, közösen tervezik a jövőjüket:

Hát tegnap szépen beszaladtam az erdőbe, és nem láttam ott semmit… A dühömön kívül... A dühöm viszont ebben a helyzetben nem volt a legjobb útitársam, a helyzetet pedig tovább súlyosbította, hogy nem hittem Petrának a flörtölős sztorit illetően, és csúnyán beszéltem, csúnyán viselkedtem vele. Ezen szépíteni nem lehet!

Petra eközben sokkal szórakoztatóbb formában reagálta le a dolgokat a saját TikTokján: felvett Andrissal egy „eltűnős bűvésztrükköt”, miközben számon kérte a párján a svindlijeit. Íme:

 Hidd el, hogy el fogsz tűnni! Akkor igaz az, hogy elkérted a Hilda számát, és írtál neki? És akkor beszéltél az Enikővel? Te át akartad ide hívni?!? És akkor mi is volt a sztori azzal a pincérnővel?!? Nahát, tényleg működik...

 

A vasárnapi TikTok-videókon sugallt képpel ellentétben a pénteki, jóval korábban felvett TV2-s adásban viszont még forrnak az indulatok, nem sikerült továbblépnie sem Petrának, sem Andrisnak az addig történteken...

 

(via tv2play.hu & Blikk)