A Régen Minden Jobb Volt Mozgalom hívei sok esetben joggal hivatkoznak arra, mennyivel kevésbé terhelték meg a gyermeki pszichét a 70-es, 80-as évek rajzfilmsorozatai, mint azok a szörnyszülöttek, melyek később a Cartoon Network génlaborjából szabadultak el. Véleményük szerint erre lehetséges magyarázatként szolgálhat, hogy 4-5 évtizeddel ezelőtt még nem írták elő a szintetikus drogok kötelező használatát az animációs szériák alkotóinak. A következőkben öt ellenpéldát mutatunk be.
Jamie és a csodalámpa
Naiv gyermekfejjel kedvenc estimesénk kapcsán csupán az volt feltűnő, hogy Jamie és Sajó egy igen-igen furán vibráló átjárón csúsznak le az alternatív univerzumba. Védelmünkre szóljon, hogy ekkoriban hazánkban a Kőbányai, a pálinka és a Technokol Rapid volt a legextrémebb tudatmódosító, ugyanakkor ezek hatására ritkán hallucinált bárki is Megvagy Hadnagy-kaliberű lényeket. (Legfeljebb szocreál alteregóikkal futottak össze, akik ahelyett, hogy megették volna gumibotjaikat, március 15-i megemlékezéseket oszlattak fel velük.) Nagykorúként, ahogy egyre többet olvastunk, hallottunk az LSD-ről (*elfojtott kuncogás*), eljött a megvilágosodás pillanata. Ettől kezdve pedig tiszta sor volt, hogy az alkotók jóhiszeműen kihagytak egy fontos mozzanatot aközött, hogy Jamie anyukája becsukja a szobaajtót, a fiúcska pedig csodalámpájával megnyitja az átjárót – a több mint beszédes nevű – Kakukkiába.
Gondos bocsok
A szóban forgó rajzfilmsorozatról legtöbben elsőre egy baklavasziruppal leöntött radioaktív-rózsaszín cupcake-re asszociálnak, melyhez képest James Blunt You’re Beautiful-ja kimondottan fűrészpor-állagúnak hat. A Gondos bocsok által ránk zúdított glicerincunami azonban hajlamos elterelni a figyelmet a gyanúról, miszerint az alkotók gyakran neonszínű sárkányokkal kergetőztek a stúdióban. Vélhetőleg ugyanis nem erdei akácméz az a matéria, mely a szivárvány-kondenzcsíkot húzó, felhőautókkal rongyoló mackókat ihlette. Akik mellesleg a komplett színskálát lefedték, beleérve olyan árnyalatokat is, melyek már púderpalettákban fogant nők szótárában sem léteznek.
He-Man és a világ urai
Hazánkban a He-Man rajzfilmsorozat viszonylag ismeretlen volt, ellentétben a sufnituning VHS-eken terjedő He-Man – A világ ura című fantasyparódiával. (Utóbbi főszerepében mellesleg Dolph Lundgrent láthattuk olyan frizurával, hogy a Schalke 04 akár tolószékben is leigazolta volna hátvédnek.) És bár a pszichedéliától a filmváltozatot sem fosztották meg teljes mértékben, az animációs sorozathoz képest csontszáraz közlekedésrendészeti oktatófilm volt. Már a főcím is arról árulkodott, hogy a He-Man szellemi atyjainak gyűjteményében aligha volt rackajuhos mezőgazdasági emlékbélyeg. És akkor még szót sem ejtettünk arról az epizódról, melyben hősünk egy szivárványszínben vibráló járaton át eljut a Trannis nevű bolygóra, hogy szembeszálljon a gonosz, rózsaszín nyúl nagyúrral.
Space Ghost
A William Hanna – Joseph Barbera párosnak megannyi cuki rajzfilmfiguráért tartozunk köszönettel Maci Lacitól Foxi Maxin át Muttley-ig. 1966-ban, a Space Ghost megszületésének évében azonban mintha a Rolling Stones-os Keith Richards-ot is bevonták volna a brainstormingba, aki viszont korántsem egy doboz Macskanyelvvel serkentette a csapat agyműködését. Ennek következményeképp a gyermekek korrekt képet kaptak arról, mire számíthatnak majd, ha a szórakozott nagyi kimagozott meggy helyett valami egészen más matériával tölti meg a pitét.
Lukas, a rongytigris
Egy percig se gondoljuk, hogy az animációs filmek alkotói csupán angolszász nyelvterületen cserélték olykor bulibogyókra a PEZ-cukorkákat a kihúzható adagolóban. Bár ez a terminus technicus jelen esetben talán nem épp a legtalálóbb, ugyanis a „buli” kifejezés az utolsó dolog, ami a Lukas, a rongytigris kapcsán eszünkbe jut. Az ominózus 1985-ös rajzfilmsorozatban nyoma sem volt extrém színkavalkádnak, volt azonban idegrángásos tigris, hisztérikus zöld csótánytündér és egyéb mutáns lények sokasága, továbbá olyan háttérzene, melyre sorozatgyilkosok vonatoznának az Antikrisztus lakodalmán. Mindez azonban túlontúl magas mindfuck-faktorral bírt ahhoz, hogy szimpla depressziós tüneteket gyanítsunk az animátorok részéről.
