1. Eredetileg tévésorozatnak tervezték

A híres-hírhedt dán botrányrendező, Lars Von Trier valójában először nyolcrészes tévésorozatnak dolgozta ki azt a bizarr ötletét, hogy egy Jack nevű, kiemelkedő intelligenciájú férfi (akit a filmben Matt Dillon alakított) meséli el öt saját kezűleg végrehajtott, véres emberölés történetét, részletesen bemutatva a nézőnek a sorozatgyilkossá válásának állomásait. Az egyes „epizódok” között Jack társa a beszélgetésben nem más, mint Verge, vagyis Vergilius (Bruno Ganz), ami természetesen egy irodalmi utalás Dante Isteni színjátékában az alkotót a Pokolban végigkalauzoló költőre. Lars von Trier végül 2016 februárjában bejelentette, hogy nem is tévésorozatot, hanem inkább egy két és fél órás mozifilmet hoz ki ebből az őrült ötletből, bár az epizodikus jelleget végül itt is megtartotta.

2. Lars von Trier valódi sorozatgyilkosokat tanulmányozott a filmhez

A rendező saját bevallása szerint alaposan utánanézett a kutatásai során mind a valódi, mind a kitalált sorozatgyilkosok viselkedésének, és 2016 májusára már ezzel a tudással felvértezve készült el a forgatókönyvvel. Ezekre az olvasmányélményeire számos helyen reflektált is a filmben: az például, amikor Jack levágja az egyik áldozata mellét, kísértetiesen hasonló ahhoz, ahogyan Hasfelmetsző Jack tette ugyanezt egy prostituálttal Alan Moore A pokolból című képregényében és az abból készült Johnny Depp-filmben. Abban a jelenetben, ahol a rendőr nem akarja elhinni az áldozat történetét a sorozatgyilkosról, mert azt hiszi, hogy az csak valami részeg állapotban történt képzelgés volt, némileg hasonlít Jeffrey Dahmer egyik áldozatára, akinek bódult állapotban sikerült ugyan megszöknie a sorozatgyilkos lakásából, de a rendőrség nem hitt neki, és visszavitték végül Dahmerhez. És persze további sokkoló hasonlóság az is, hogy Jack, akárcsak Ted Bundy, Ed Gein, Edmund Kemper és Richard Kuklinski (ezekről a szörnyetegekről ebben a cikkünkben írtunk bővebben), az otthonában őrizgette az áldozatai holttestét vagy annak egyes darabjait.

Ez a 13 legjobb és egyben legnyomasztóbb sorozatgyilkosos film

A bárányok hallgatnak, a Zodiákus és A pokolból is azért igazán félelmetes, mert mind megtörtént eseményeken, valódi gyilkosok bestiális rémtettein alapul.

Tovább

3. A cím egy réges-régi angol gyerekversre utal

Ennek a versnek az eredeti címe This Is the House That Jack Build volt, és 1755-ben jelent meg először a Nurse Truelove's New-Year's-Gift és a The Book of Books for Children című londoni kiadványokban. A versike érdekessége, hogy a történet valójában nem Jack házépítésének az elbeszélése, hanem egy olyan progresszív narratív technika bemutatása, ahol a történet előrehaladtával a címbéli ház egyre meglepőbb módon kapcsolódik az összes többi eseményhez, szereplőhöz és tárgyhoz.

4. Lars von Trier szerint helyes döntés volt az extrém erőszakábrázolás

Neki ugyanis az volt az elképzelése, hogy a fájdalom látványa sokkal zsigeribb, ha nemcsak a leszúrt ember tekintetét látjuk, hanem magát a sebet is. Szerinte minden más ábrázolásmódja az erőszaknak „bullshit”, „alibizés” és „kifogás” márpedig a rendező meg van győződve arról, hogy „egy filmben nincs helye a kifogásoknak”.

5. Ez Lars von Trier leggyomorforgatóbb filmje

Nehéz eldönteni, melyik a film legsokkolóbb pillanata, de talán az,

amikor a rendező megtöri az egyik legrégebbi filmes tabut, és a (kettős) gyerekhalált is megmutatja.

Nem csoda, hogy két évvel ezelőtt egy PORT.hus összeállításunkban A ház, amit Jack épített is szerepelt Lars von Trier munkásságának legsokkolóbb jelenetei között.

Ezek Lars von Trier filmjeinek legsokkolóbb pillanatai

A filmfesztiválok hírhedt provokátora soha nem okoz csalódást.

Tovább

6. Von Trier társírója találta ki a film epilógusát

A film legvégét, amelyben Jack a Pokolba kerül, Jenle Hallund javasolta a rendezőnek. Von Trier nagyon jó ötletnek tartotta. Szerinte a filmekben „már nagyon régen nem jártunk igazán a Pokolban”, holott az efféle helyek már régóta a történetmesélők kedvencei voltak – gondoljunk csak az ókori görög mitológiában szereplő Tartaroszra vagy az elíziumi mezőkre.

7. A rendező direkt forgatta le Hitchcock stílusában a filmet

Von Trier azt is kijelentette kerek perec egy interjújában, hogy igazából Alfred Hitchcock munkássága inspirálta arra, hogy ennek a filmnek egy olyan „klasszikus befejezést” adjon, amelyben Jack megbűnhődik.

Valahogy egy kicsit Hitchcock-szerűnek éreztem a film végét, ahol Jack ott lóg a mélység felett. Soha ne hagyjuk futni a rosszfiút, mert a közönséget ez már nem fogja érdekelni... A pszichopaták mindig abból az irracionális bizonyosságból cselekszenek, hogy nem tudják elkapni őket. Ezért lett olyan a film vége, amilyen. Megtehettem volna, hogy életben hagyom Jacket. De aztán a jó öreg Hitchcockra gondoltam, és úgy döntöttem, hogy ez inkább egy klasszikus befejezést kíván.

8. 2018-ban Cannes-ban száz néző menekült ki a filmről

Ennyire sokkolta őket a premiervetítés. A kritikák is nagyon megosztóak voltak (erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben): bár a látottakat egyesek úgy értelmezték, hogy a címbéli gyilkos tettein keresztül a rendező a művészi folyamatról értekezett, a recenzorok a mai napig nem tudtak dűlőre jutni abban, hogy akkor ez most Lars von Trier

legborzasztóbb, legszadistább vagy talán pont a legzseniálisabb filmje.