Amikor Kate Hudson kikaparta Anne Hathaway szemét

A csajok háborúja (2009) az esküvői előkészületek őrületéről szól, az örök barátság végéről, ami akkor mondjuk nem örök, és a párkapcsolatok törékenységéről, persze mindezt viccesen.

Az esküvő nem játék, még akkor sem, ha pusztán egyetlen napig tart és rettentő drága – ezt minden lány tudja. Tudja Emma (Anne Hathaway), és tudja Liv (Kate Hudson) is, akik gyermekkoruk óta barátnők, nincs titkuk egymás előtt, még az esküvőről is ugyanazt gondolják. Arra azért ők sem számítanak, hogy ugyanarra a napra, ugyanarra a helyszínre sikerül szervezniük mindent – önhibájukon kívül! -, mert annyira egyformán gondolkodnak. A kínos baki persze betesz a barátságnak, és mivel egyformán makacsak, kitör a háború. Semmitől sem riadnak vissza, hogy tönkretegyék a drága barátnő nagy napját, a rokonság és a vőlegények pedig dermedten nézik, milyen szörnyeteggé vált ez a két kedves, csinos lány.

Merthogy a kezdeti apró gonoszságokat, mint csokoládé küldése abban a reményben, hogy a másik kihízza az esküvői ruhát vagy a tánctanár „elcsábítása” már jóval durvább kiszúrások követik, mint a hajfesték megbuherálása vagy annak elterjesztése, hogy a másik terhes, és akkor a legdurvább, magára a menyegzőre időzített disznóságot még nem is említettük. Persze vígjátékról van szó, ahol a legotrombább sértés is megbocsátható a legvégén, az egyik vőlegényt pedig az ekkor még korántsem sztár Chris Pratt alakítja. Kate Hudson és Anne Hathaway pont az ilyen szerepeken edződtek meg. Ezekben lubickolnak igazán, mert bár a szerelem itt igencsak a háttérbe szorul, még úgy is, hogy a két lány párkapcsolatának alakulása azért fontos mellékszál, ez a film alapvetően egy romantikus vígjáték annak minden elhagyhatatlan elemével, kliséjével és fordulatával. Csak a szerelmet cseréljük fel ez esetben barátsággal, sőt, az öribarátsággal.

Az persze vitatható felvetés, hogy pont egy vérre menő rivalizálás segít jobb emberré válni a két gyerekkori barátnőnek – az egyik megtanul kiállni magáért, a másik megtanul alkalmazkodni másokhoz -, de ez egy vígjáték, nem életvezetési tanácsadás.

A hirdetések megjelenítése akadályba ütközött.

Ezt okozhatja valamilyen hirdetésblokkoló (Adblock) használata, illetve egyes vírusirtók, böngésző kiegészítők, beállítások.

A hirdetés blokkolás kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamTovábbi segítségért kattints ide! Köszönjük, PORT.hu