Balogh Levente új elnöki asszisztenst választott Keserű Balázs után

Péntek este véget ért Az álommeló című műsor második évada az RTL-en.

Az első évad győztese, Keserű Balázs előléptetése után újra megüresedett az elnöki asszisztensi pozíció, így Az álommeló második évadában újabb jelöltek versenyezhettek az áhított pozícióért Balogh Levente mellett. A reality utolsó adásában két nő, az egyik korábbi feladatnál hevesen egymásnak eső Steiner Rachel és Kása Eszter maradt talpon a jelöltek közül, így kettejük közt dőlt el, ki nyeri meg a műsort és ezzel együtt az álommelót Balogh Levente asszisztenseként. Utolsó próbaként mindkettejüknek egy-egy beszédet kellett mondaniuk, hogy miért saját magukat tartják a legalkalmasabbnak arra, hogy Balogh Levente elnöki asszisztensei legyenek – ezt adták elő az elnök és segítői, Farmosi Larisza közgazdász és Dr. Krasznai István ügyvéd előtt.

Forrás: RTL - Sajtóklub

 

Steiner Rachel köszönetet mondott az elnök úrnak és a segítőknek egyaránt, majd elmondta, hogy milyen erősségei vannak, aminek Balogh Levente is hasznát vehetné az üzleti világban. Kása Eszter nem szerette volna ismételni azokat, amiket az önéletrajzából és az elmúlt hetekben nyújtott teljesítményéből már amúgy is megtudhattunk róla, ezért inkább azokra tért ki, amiket még rejtegetett Levente és a segítők elől.

Hat hét küzdelem után Balogh Levente döntött: elmondta legszívesebben Steiner Rachellel és Kása Eszterrel is tovább dolgozna, de csak egyikőjüknek ajánlhatta fel a pozíciót. Mindkét jelöltet méltatta, majd annak ellenére választotta végül Kása Esztert, hogy a segítői Steiner Rachelt ajánlották végső győztesnek. Végül a kémia miatt tette le a voksát Eszter mellett, indokolta döntését az elnök.

 

„Most azt érzem magamban, hogy az a főnix madár, aki a versenyben tombolt és feltört, az most egy tigrissé változik. Egy ragadozóvá, aki megcsinálta, aki most uralja a dzsungelt és ő maradt talpon egyedül” 

– örült diadalának Kása Eszter, akit büszkeséggel tölt el, hogy a következő egy évben Balogh Levente mellett dolgozhat, akire sokan példaképként tekintenek.

Forrás: RTL - Sajtóklub

 

A második helyen végző Rachel könnyeivel küszködve búcsúzott Balogh Leventétől. Úgy érzi, akárhogy is alakult a több hetes küzdelem vége, hálás azért, hogy részese lehetett Az álommelónak. Talpraesettebbnek, fegyelmezettebbnek, precízebbnek és pontosabbnak tartja magát Kása Eszternél, de tiszteletben tartja Balogh Levente döntését.

 

(RTL/Sajtóklub)