Hétvégi tévé: Stohl Andrásnak nehéz volt néznie Puskás Petit, Papp Szabi megríkatott egy versenyzőt

A hétvégi zenés műsorok bőven tartogatnak izgalmakat.

Nem panaszkodhatunk szombat-vasárnaponként, hiszen a TV2-n a Sztárban Sztár All Stars évada és a Megasztár szórakoztat vagy éppen sirat meg minket, az RTL pedig az X-Faktorral robbant be néhány héttel ezelőtt. Itt az összefoglaló arról, mi is történt a zenés műsorokban a hétvégén. 

Ketten búcsúztak a Sztárban Sztárból

Ismét elképesztő átalakulásokat láttunk a népszerű műsorban, de a sok nevetés mellett most a szomorkodás sem maradt el. Puskás Peti Kaszás Attila bőrébe bújva énekelte el a A padlás című előadás betétdalát, a Fényév távolságot. 

A zsűriben ott ülő Stohl András jó kapcsolatot ápolt a 2007-ben elhunyt színésszel. Ő volt az, aki megpróbálta Kaszás Attilát újraéleszteni.

Mellettem halt meg”

– mondta Stohl András remegő hangon, majd egy ponton el is sírta magát.

Liptai Claudia szintén szép emlékeket idézett fel a 47 éves korában elhunyt Jászai-Mari díjas színészről.

Az pedig nem meglepő, hogy a zsűri a maximális 40 pontra értékelte Puskás Peti produkcióját. Stohl hozzátette, hogy az előadás „lidérces volt, olyan volt, mintha ő lenne itt”.

Szintén megható volt, amikor Szabó Ádám az AWS frontemberének bőrébe bújt. A 29 éves Siklósi Örs 2021-ben hunyt el, 2020-ban leukémiát diagnosztizáltak nála. Néhány hete a néhai zenész testvére, Siklósi Máté a Blikknek nyilatkozott, és elárulta, mi okozta a halálát pontosan:

A rákos betegek sok esetben elvesztik az erejüket az utolsó időszakban. A leukémiából egyébként ki is gyógyult, nem találtak már kóros sejtet nála, ezért az utolsó pillanatig bizakodtunk, viszont a szervezetét egyéb fertőzések támadták meg...”

– mondta a lapnak Siklósi Máté. 

A Sztárban Sztár All Stars évadának legutóbbi adásából végül Pál Dénes búcsúzott, aki Szűcs Judith szerepét öltötte magára, valamint Vastag Tamásnak sem szavaztak bizalmat a nézők, ő Koós János bőrébe bújt. 

Az X-Faktorban Majka és Gáspár Laci egymásnak feszültek

A két zenész fontos kérdésben nem értett egyet a zenés műsor legutóbbi adásában. A rapper szerint a versenyzőknek muszáj mozogniuk a színpadon, míg Gáspár Laci úgy gondolja, kizárólag a hang számít. 

Tudom azt, hogy én is így kezdtem

– mondta az énekes, aki anno a Megasztárban tűnt fel először. 

Szintén sok néző figyelmét felkelthette az a jelenet, amikor Majka Tóth Andi előtt kezdett el Marics Petiről beszélni. Az énekesnő és a ValMar duó tagja tavaly márciusban szakítottak. A rapper azonban elérkezettnek látta az időt, hogy Valkusz Milánnak feltegyen egy kérdést, ami régóta foglalkoztatta.

Tényleg miért van az, hogy Maricsot izélik a csajok, amikor te sokkal jóképűbb vagy, mint Marics. Marics a hülye d’Artagnan-bajuszával, te meg egy jókiállású, olyan csávó vagy. Divatmagazinokban kellene, hogy kötött pulóvert áruljál. Az anyukák kedvence is sokkal jobban lehetnél, mint Marics egyébként 

– magyarázta Majka, miközben Tóth Andi csak a szemeit forgatta.

Papp Szabi a Megasztárban siratott meg egy versenyzőt

A 26 éves Sipos Melinda Debrecenből érkezett a Megasztár válogatójára. Az egyik zsűritag, Papp Szabi azonban a felénél leintette a produkcióját, és azt kérte a főállású édesanyától, hogy inkább maradjon csak hobbi számára az éneklés.

Engem ez nem győzött meg srácok, nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele

– kezdte a Supernem zenekar énekese és gitárosa. 

Rúzsa Magdi és Marsalkó Dávid azonban adtak egy biztató igent Melindának, aki ezáltal továbbjutott a következő fordulóba. Az anyuka azonban Papp Szabi kritikája hallatán nem tudta visszatartani a könnyeit.

A Halott Pénz énekese elmondta, hogy Rúzsa Magdi, ha valakit a hátára vesz, akkor mindig van egy-két gyenge láncszem a zsűri között, és itt magára utalt, hiszen ő is bizalmat szavazott Melindának. 

Én meg egy kegyetlen állat vagyok, hát most mit csináljak?

– reagált Papp Szabi. 

Forrás: Blikk