Jessica Chastainnek megy tönkre a házassága Michelle Williams helyett

A Zero Dark Thirty és az Elit játszma sztárja Ingmar Bergman klasszikusa, a Jelenetek egy házasságból remake-jének női főszerepét veszi át kolléganőjétől.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Jelenetek egy házasságból című svéd műből (amelynek 1973 és 1974 folyamán hatrészes minisorozat és nagyjátékfilmes verzióját is bemutatták) az HBO készít újrát, angol gyártásban, a Terápia eredetijének és A viszony című szériának az ötletgazdájaként ismert izraeli alkotó, Hagai Levi vezetésével.

Nyáron még úgy volt, hogy a cselekmény középpontjában álló házaspár tagjait Michelle Williams (Brokeback Mountain – Túl a barátságon, Blue Valentine, Egy hét Marilynnel) és Oscar Isaac (Llewyn Davis világa, legújabb Star Wars-trilógia) formálják meg, Williamsnek azonban azóta ott kellett hagynia a projektet, egyeztetési okokból kifolyólag (ami a koronavírus-járvány következtében csúszó forgatások miatt sajnos még gyakoribb, mint eddig).

Az Egy durva év premierjén úgy tűnt, működik a kémia Isaac és Chastain között. Forrás: Frazer Harrison / Getty Images

 

Isaac és a Michelle Williams helyére lépő Jessica Chastain nem először fognak együtt dolgozni: korábban közösen forgatták a 2014-es Egy durva év című akciódrámát. Chastain egyébként még pályája elején több sorozatban is vendégszerepelt (például a Vészhelyzetben vagy a Veronica Marsban), de amióta befutott, csak a nagyvásznon volt látható.

Nemrégiben azonban a színésznő elfogadott már egy tévés felkérést: Tammy Wynette countryénekesnőt fogja megformálni a George and Tammyben, a Spectrum, a Paramount Network és a Paramount Plus limitált hosszúságú sorozatában. Az új Jelenetek egy házasságból egyébként megőrzi az eredeti koncepciót, azaz hat epizódban fogja bemutatni szerelem, gyűlölet, vágy, monogámia, házasság és válás természetrajzát, csak ezúttal nem egy svéd, hanem egy amerikai pár életén keresztül.


(via Variety)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu