Kosztümös filmek és sci-fi közül is választhatunk vasárnap

  • PORT.hu

Heath Ledgert Casanovaként láthatjuk, de itt lesz Jennifer Lawrence is Chris Pratt-tel az Utazókban.

Az utolsó mohikán - Filmcafe, november 17. vasárnap, 18.50h

A James F. Cooper regényéből készült kalandos és egyben romantikus film még abban az időben játszódik, amikor Anglia és Franciaország egymás ellen háborúzott Amerikában. Az örökös háború megosztotta az indián törzseket, és arra kényszerítette őket, hogy állást foglaljanak valamelyik fél mellett. Sólyomszem, a mohikánok között nevelkedett sápadtarcú beleszeret egy angol tiszt lányába, Corába. A huron Maguának is szüksége van a lányra, hogy sakkba tudja tartani az angolokat. Sólyomszem (Daniel Day- Lewis), Csingacsguk, Unkasz, Alice és Cora (Madeleine Stowe) megkezdik véget nem érő menekülésüket.

Casanova - Sony Max, november 17. vasárnap, 20h

Casanova (Heath Ledger) a világ legnagyobb csábítója, az átváltozás és a humor nagymestere, akinek nő még nem tudott nemet mondani. Legalábbis így volt ez mostanáig. Életében először ugyanis ellenállásba ütközik, amikor útjába kerül Francesca (Sienna Miller), a velencei szépség, aki visszautasítja. Casanova nem is sejti, hogy élete legveszélyesebb játszmája ez: nem csak hírnevét és életét teszi kockára, de az egyetlen esélyét is, hogy elnyerje az igaz szerelmet.

Borotvaélen - TV4, november 17. vasárnap, 20h

Nick Cassidy egykor rendőr volt, most börtönben ül. Azért került rács mögé, mert ellopták az értékes gyémántot, amelynek biztonságáért ő volt felelős. Nick szerint csőbe húzták. A gyémánt tulajdonosának a keze lehet a dologban, aki fölvette a biztosítási díjat. Ahhoz, hogy bebizonyítsa ártatlanságát, megszökik a börtönből. Ám nyomozás helyett kiáll az egyik New York-i szálloda huszadik emeletének párkányára. Az alig arasznyi párkányon egyensúlyozva igyekszik meggyőzni Lydia Spencer rendőrségi tárgyalót az igazáról. A média ráharap az ügyre.

Utazók - SuperTV2, november 17. vasárnap, 21h

Csodálatos a jövő. Az Avalon nevű űrhajó 5259 utassal a fedélzetén 120 éven át siklik elegánsan távoli célja felé, ahol az érkezők majd új életet kezdhetnek. Addig pedig a vele utazók biztonságosan lefagyasztva alusszák kiro-álmukat, és új otthonukban frissen, fiatalon ébredhetnek fel.
Elvileg.
A programba hiba csúszik, kiolvaszt két hibernációs ágyat, és két embert felébreszt. Jim (Chris Pratt) és Aurora (Jennifer Lawrence) maga sem tudja, miért és hogyan, egy hatalmas, néma űrhajó fedélzetén találja magát - és még 90 év van hátra, míg elérik úti céljukat.
Olyanok, mint két hajótörött, a lakatlan szigeten. De segítségben nem is reménykedhetnek. Saját erejükből próbálják megoldani a helyzetet, ám egyre újabb nehézségekbe és rejtélyekbe ütköznek.
Ha életben akarnak maradni, meg kell érteniük, mi történt velük...

Amerikai botrány - Viasat3, november 17. vasárnap, 21h

Irving (Christian Bale) zseni. De sajnos, a hazugság mestere, az átverés bajnoka, a történelem egyik legsikeresebb szélhámosa. Annyira, hogy olyasmi sikerült neki, ami sok, nála komolyabbnak és fontosabbnak tűnő embernek sem: beleírta magát az Egyesült Államok történetébe. Ő valamint bűn- és élettársa (Amy Adams) egy ideje kénytelen egy FBI-ügynöknek (Bradley Cooper) is dolgozni, aki ráveszi őket, hogy küzdjék be magukat a maffia felső köreibe. Ebben az izgalmas, sok új lehetőséget kínáló és nagyon veszélyes világban politikusok, bűnözők és beépített ügynökök találkoznak. És persze: nők. Ha bármelyikük hibázik, minden összeomlik, és a romok az összes résztvevőt magukkal rántják.

Elrabolva - Moziverzum, november 17. vasárnap, 21h

Bryan Mills (Liam Neeson) valaha a titkosszolgálat egyik legkiválóbb ügynöke volt, újabban sztárokat véd a rajongóktól. 17 éves lánya, Kim (Maggie Grace) az anyjával, Lenore-ral (Famke Janssen) és tehetős mostohaapjával él és épp Párizsba készül legjobb barátnőjével, Amandával, amire Bryan vonakodva bár, de áldását adja. Bár ne tette volna. Kim a párizsi reptéren megismerkedik Peterrel, majd nemsokkal később elrabolják. A lánynak még sikerül beszélnie az apjával, aki rögtön megérti, hogy mi történik.

Másnaposok 2. - Film+, november 17. vasárnap, 21h

Mindenki tudja, hogy Alant (Zach Galifianakis) legénybúcsúba meghívni őrültség. Hiába Phil (Bradley Cooper) figyelmeztetése, a házasodni készülő Stu (Ed Helms) képtelen nemet mondani a könyörgésre. Szerinte ugyanis csekély az esélye annak, hogy megint minden balul sül el, különösen Thaiföldön. Csakhogy a menyasszony 16 éves zseni öccsét is a nyakukba varrják, akiben Alan halálos riválist lát, és ismét a tettek mezejére lép. Másnap reggel Bangkokban találják magukat az eltűnt tini levágott ujjával.

Hiúság vására - Filmcafe, november 17. vasárnap, 21h

Egy éhező angol festő és egy francia balett-táncosnő gyermekeként született Becky korán árván marad. Már kora gyerekkorától kezdve csillogóbb életre vágyik, mint származása ígér neki. Miután elhagyja Miss Pinkerton Chiswick-i Akadémiáját, az angol társadalom meghódítására indul - kerül, amibe kerül. A cél érdekében beveti minden szellemességét, csáberejét és nőiességét, és egyre feljebb kerül a 19. század eleji társadalmi ranglétrán.
Becky felemelkedése azzal indul, hogy nevelőnő lesz a különc Sir Pitt Crawley lányai mellett. Becky megnyeri magának a gyerekeket és a Crawley család gazdag vénlány nénikéjét, Matildát is. A lány a vidéki hampshire-i háztartás nélkülözhetetlen tagjává válik és Matilda is a bizalmába fogadja az eszes Beckyt. De hősnőnk tudja, hogy addig nem lehet igazi tagja az angol társadalomnak, míg nem költözik be a városba. Mikor Matilda meghívja őt, hogy lakjon Londonban, Becky buzgón elfogadja az ajánlatot. A városban Becky újra összetalálkozik legjobb barátnőjével, Amelia Sedley-vel, aki -mivel jó körülmények között nevelkedett fel- nem osztozik barátnője nagyravágyó terveiben. Becky titokban hozzámegy egy nagy örökség várományosához, Rawdon Crawley-hoz de amikor Matilda tudomást szerez a házasságról, elűzi a fiatalokat. Ekkor kezdődik a napóleoni háború, amelyben Rawdon és Amelia férje, George is részt vesz. Miután George nem éli túl a Waterloo-i ütközetet, Becky és Amelia barátsága meginog. A sors újra összehozza Beckyt és Rawdont, és megszületik közös fiúgyermekük. A háború után a jólétet a nyomor és pénztelenség követi. Becky elszántabb, mint bármikor, hogy bekerülhessen London előkelő társaságába és ebben támogatóra is lel Steyne márki személyében. A különc Steyne segít Beckynek, hogy valóra váltsa álmait, de ezért a nőnek később túl nagy árat kell fizetnie.

Szoba kilátással - Duna Tv, november 17. vasárnap, 21.20h

A fiatal arisztokrata lány, Lucy Honeychurch, az első külföldi útját tervezi. Firenze mellett dönt, gardedámja idősebb unokatestvére Charlotte lesz. Egy exkluzív hotelben szállnak meg, ahol egy félreértés folytán megismerkednek a karizmatikus, George-dzsal, egy nyugdíjas újságíró fiával. A két fiatal első látásra egymásba szeret, ám Charlotte felismerve a kibontakozó érzelmeket gyorsan visszaviszi a lányt Angliába. Hazatérve Lucy szembesül sorsával: hozzá kell mennie a gazdag Cecil Vyse-hoz. Hamarosan azonban kiderül, hogy új szomszédjuk nem más, mint George apja, akit a fia gyakran meglátogat.

Volt egyszer egy Mexikó - AMC, november 17. vasárnap, 22.15h

A legendás gitáros, El Mariachi a külvilág elől rejtőzve tengeti mindennapjait. Egy korrupt, csupán személyes bosszújának élő CIA-ügynök (Johnny Depp) felkutatja a hallgatag, titokzatos férfit, hogy szabotálja az ördögi kartellvezér, Barillo (Willem Dafoe) tervét, aki likvidálni akarja Mexikó elnökét. Ám El Mariachinak ezen kívül is megvan rá az oka, hogy visszatérjen: a bosszú élteti. Így történhet hogy Mariachi legendája, alkalmi csapatával, Lorenzóval (Enrique Igleasias) és Fideóval (Marco Leonardi) egy magasabb szintre emelkedik.

Napfény - SuperTV2, november 17. vasárnap, 23.30h

2057, a Nap haldoklik. Már nem képes biztosítani azt az energiát és fényt, amire az emberiségnek szüksége van. A Föld utolsó reménysége az Ikarosz 2 nevű űrhajó. A küldetés során a nyolcfős legénységnek nukleáris eszközt kell a Napba juttatnia, a robbanás talán új életre kelti. Miután megszakad a kapcsolat az otthoniakkal, rábukkannak az előttük ott járt Ikarosz 1 űrhajóra, melyet hét évvel korábban, hasonló céllal indítottak útnak. És ettől kezdve a dolgok rosszra fordulnak. A csapat tagjai egyszerre harcolnak a saját életükért és az emberiség jövőjéért.

T2 Trainspotting - Viasat3, november 17. vasárnap, 00.00h

Négy edinborough-i srác meg a heroin története húsz évvel ezelőtt felforgatta a mozis világot. A durva valóság és az őrült humor nagy találkozásából kultikussá váló film valamint négy feledhetetlen _ bár kissé veszélyes _ figura született. Most mind a négyen visszatérnek: az évek őket sem kímélték, és ők továbbra sem kímélnek senkit.Renton, Spud, Begbie és Beteg Srác: a négy régi barát, akit jó viszontlátni (de lehetőleg nem egy sötét sikátorban) újra akcióba lendül.

A Ghymes bemutatja: Szarka Tamás és zenekara újévi koncertje