Különleges módon csendült fel a Trónok harca főcímdala a kecskeméti plázában

Egy zenei iskola ünnepelte így a jubileumát. Nagyon jól szólt – nézd meg a videót!

125 éves a Kecskeméti M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola. A jubileumi ünnepségsorozatra nagyon sok koncerttel készülnek a diákok, tanárok, a tanév végén pedig egy nagyszabású komolyzenei koncerttel fogják megünnepelni az évfordulót.

Az éves ünneplést múlt vasárnap egy hirtelen ötlettől vezérelve egy flashmobbal indították. Az ötlet alapja az volt, hogy az iskola nyilvános helyen csináljon valami szokatlant, érdeklődést generálva a jubileumi programoknak is. A flashmobot megszervező Kuna Lajos, az iskola mestertanára a hiros.hu-nak elmondta: mivel az első jubileumi koncertjük filmzenével kapcsolatos, ezért a Trónok harca című fantasysorozat főcímdalával lepték meg a kecskeméti bevásárlóközpont, a Malom közönségét.

A produkció pedig igazán látványosra sikerült, hiszen nem kevesebb mint kétszáz zenész és énekes összehangolt előadását csodálhatták meg az érdeklődők a pláza emeletein. A flashmobra hatalmas tömeg gyűlt össze, akik óriási üdvrivalgással fogadták a műsort. És nem túl meglepő módon az iskola első, dupla koncertjére már el is fogytak a jegyek, így a szervezők egy harmadik időpontot is kiírtak.

Aki pedig eredeti közegében szeretné meghallgatni az örökbecsű dallamokat, annak sem kell már olyan vészesen sokat várnia. A napokban derült ki ugyanis, hogy a magyar HBO április 15-től kezdi el vetíteni a sorozat utolsó, nyolcadik évadának epizódjait, amelyekből ezúttal csak hatot láthatunk, ám az alkotói ígéret szerint mindegyik felér majd egy-egy nagyjátékfilmmel.


(via hiros.hu)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu