Már a fiatalok is a Tényekből tájékozódnak, szublimálnak a Mestercukrász nézői

Hetek óta tartó tendencia, hogy a teljes lakosság körében a hét legnézettebb műsorai rendre a Tények adásai, de múlt héten eljutottunk odáig, hogy már a 18 és 49 év közöttiek is a Tényeket nézik.

A fiatalok körében (kereskedelmi célcsoport) a múlt hét legnézettebb műsora a Forma 1-es közvetítés volt,

ami szinte papírformának számít, hiszen nagyjából mindegy, mikor rendezik a versenyt, a magyar tévénézők biztosan a képernyőre tapadnak. Ennek eredményeképpen lett tehát az első helyezett a közvetítés 237 716 nézővel és 32,1 százalékos közönségaránnyal –  vagyis az éppen akkor tévét nézők közül majd minden harmadik ezt nézte.

Innentől viszont érdekesebb a helyzet, és bejött második és harmadik helyre egy-egy Tények adás, méghozzá a csütörtöki (160 167 néző; 26% SHR) és a hétfői (159 935 néző; 23,9% SHR). A számokból is látszik, hogy

már ebben a célcsoportban is nagy arányban nézik a TV2 hírműsorát.

Míg az előző hetekben csak kevéssel volt nézettebb a kereskedelmi célcsoportban a Tények az RTL Híradónál, múlt hétre ez a különbség nagyot nőtt. Míg a múlt hetet megelőző héten (25. hét) ebben a célcsoportban a közönségarány a következőképpen alakult: RTL Híradó: 19,1% SHR - Tények: 19,4% SHR, múlt héten (26. hét) már így festettek a számok: RTL Híradó: 17,2% SHR – Tények: 20,6% SHR.

Forrás: TV2

 

A 25. héten még az átlagos nézőszámokban is kicsi volt a különbség: RTL Híradó: 115 861 néző – Tények: 117 269 néző. Múlt héten viszont már itt is jelentősen nőtt a különbség: míg az RTL Klub hírműsorát heti átlagban 110 091-en követték figyelemmel, addig a TV2 hírműsorát 131 760-an.

A teljes lakosság körében viszont már hatalmas a differencia a Tények és az RTL Híradó között, a Tények javára:

RTL Híradó: 488 496 néző – Tények: 627 270 néző. Vagyis a különbség több mint 138 000 néző. A közönségarányok is elég messze vannak egymástól, az RTL Klub Híradójának 20,2 százalékos átlagos közönségaránya van, a Tényeknek 26 százalék a teljes lakosság körében.

A fiatalok körében negyedik helyen végzett a Mestercukrász legnézettebb, hétfői adása 141 221 nézővel és 15,4 százalékos közönségaránnyal. A gasztroműsor heti átlagos nézőszáma is jóval elmarad az előző hetitől: a 142 851-es nézőszám múlt hétre lecsökkent 118 198-ra, a közönségarány 15,7 százalékról 13,1 százalékra. A teljes lakosság körében is alábbhagyott az amúgy is mérsékelt lelkesedés a Mestercukrász iránt, és a csalódott nézők lehetséges, hogy a hegyi doktornál találtak vigaszra, ugyanis A Hegyi doktor újra rendel ebben a célcsoportban erősödni tudott az előző héthez képest.

Forrás: RTL Klub/Sajtóklub

 

A Mestercukrász és az RTL Híradó nézettségének csökkenése dacára az RTL Klub még így is minden napot nyert a fiatalok körében, főműsoridőben, a közönségarányok szempontjából. A hétvégi filmek is jobban mentek ezen a csatornán, mint a rivális TV2-n: szombaton az RTL Klubon a Kiütés ütötte ki a TV2-n futó Csábítunk és védünket, vasárnap pedig a Legendás állatok és megfigyelésük című filmet nézték többen az RTL Klubon, a TV2-n futó A Múmia – A Sárkánycsászár sírja alulmaradt a küzdelemben.

A fiatalok körében a női vízilabda mérkőzéseknek is sok nézőjük volt, a döntő a múlt hét hetedik legnézettebb műsora volt 132 074 nézővel és 18 százalékos közönségaránnyal. A teljes lakosság körében a 31. helyen végzett a sportesemény 440 682 nézővel és 15,9 százalékos közönségaránnyal.