Remek filmeket adnak vasárnap a tévében!

Ezeket a filmeket napközbenre válogattuk, az esti filmeket egy másik cikkben találjátok.

Casanova - RTLII, március 21. vasárnap, 7.40h

Casanova (Heath Ledger) a világ legnagyobb csábítója, az átváltozás és a humor nagymestere, akinek nő még nem tudott nemet mondani. Legalábbis így volt ez mostanáig. Életében először ugyanis ellenállásba ütközik, amikor útjába kerül Francesca (Sienna Miller), a velencei szépség, aki visszautasítja. Casanova nem is sejti, hogy élete legveszélyesebb játszmája ez: nem csak hírnevét és életét teszi kockára, de az egyetlen esélyét is, hogy elnyerje az igaz szerelmet.

 

Átkozott boszorkák - RTLII, március 21. vasárnap, 9.50h

Sally és Gillian, a két testvér mindig tudta, hogy nem olyan, mint a többi gyerek. Szüleik halála után különc nagynénjeik nevelték őket, és a háztartásuk egy cseppet sem volt hétköznapi, már kiskoruktól gyakorolták a családjukban generációról generációra öröklődő varázslást. Egy apró gond van csak a csodálatos örökséggel: egy átok, miszerint az a férfi, aki a család egyik nőtagjába beleszeret, idő előtt meghal. Sally (Sandra Bullock) igazi szerelemre vágyik, és megpróbál távol maradni a varázsló praktikáktól, míg Gillian (Nicole Kidman) bolondos és csapodár módon élvezi hatalmát a férfiak fölött. Amikor azonban Gillian találkozik Jimmy-vel, egyre különösebb dolgok történnek.

 

A Jó, a Rossz és a Csúf - Mozi+, március 21. vasárnap, 10.25h

A polgárháború idején sajátos módját választja a pénzkeresetnek a mexikói Tuco és társa, Joe, akit Szőkének neveznek. A Tuco fejére kitűzött vérdíjak begyűjtéséből élnek. Szőke leszállítja a banditát a seriffnek, majd megmenti az akasztófától. Azután jöhet a következő város. Az üzlet virágzik, ám a két fickó összemarakodik az osztozkodásnál. A sivatagban egy kirabolt pénzszállító kocsira bukkannak, ám amikor Tuco le akar számolni társával, kiderül, hogy a haldokló tiszt elmondta Szőkének, hol rejtették el az aranyat. Tuco így kénytelen megint társulni Szőkével, ám az arany utáni hajszába a brutális Angyalszem is bekapcsolódik...

 

Amikor megállt a Föld - Moziverzum, március 21. vasárnap, 10.30h

Klaatu (Keanu Reeves) a világűrből érkezett a Földre, és űrhajójával a Central Parkban száll le. Különös tervvel áll elő, mellyel meghökkenti és elborzasztja a világot. Szerinte a bolygónk rendkívül rossz állapotban van. Ezért mindent elpusztít, hogy azután a most élő fajok klónjaival újra benépesítse a Földet. Úgy véli, hogy az embernek nincs helye ebben a világban, ugyanis őket tartja felelősnek a jelenlegi katasztrofális állapotért. Klaatu robotjai hamarosan működésbe lépnek, és úgy tűnik, senki sem képes megállítani a pusztítást. Senki, hacsak nem Helen (Jennifer Connelly).

 

A kábelbarát - Viasat6, március 21. vasárnap, 10.55h

Chip egy flúgos kábeltévé szerelő, aki munkája közben barátokra vadászik. Mikor Steven Kovak lakásában szereli a kábeleket, a két férfi összebarátkozik, de ez a barátság Steven számára egyre terhesebbé válik, mert Chip a barátságot eltéphetetlen kötelékként értelmezi, és Stevennek lassan egy perc nyugta sincs.

 

Súlyfürdő - M5, március 21. vasárnap, 12.25h

Lehet-e egy illúzióvesztett világban táplálni a régi légvárakat, a múltban élni, a múltat éltetni? A Súlyfürdő egy álmos gyógyfürdő kiábrándult vendégeinek egy napját követi végig, hajnaltól éjszakáig. A fürdőhely Agárdy Gábor által alakított igazgatója fiatalkorában részt vett az illegális mozgalomban. Most maga köré gyűjti az üdülni vágyó harcosokat és táplálja bennük a nagy napok emlékét. Börtönviselt társa (Avar István) is megjelenik, akivel kapcsolatban lelkiismeretfurdalást érez; és a fővárosból megérkezik a jobb napokat látott előadóművésznő, Zala Marietta (Tolnay Klári) is azért, hogy közösen fellépjen a helyi beat-zenekarral. Az idén 100 esztendős Tolnay Klári ebben a filmben is _ 6 esztendővel híres színpadi Vágy villamosa-beli alakítása után _ egy múltban élő asszonyt alakít, nagyszerűen és tragikomikusan.

 

Váratlan jóbarát (Szólít a szörny) - TV2, március 21. vasárnap, 12.50h

A 12 éves Conor (Lewis MacDougall) csodálatos fantáziával és rajztehetséggel megáldott kisfiú. Amikor élete legnagyobb megpróbáltatásával kell szembenéznie, nem akármilyen segítőt kap: egy hatalmas szörny (Liam Neeson) látogat el hozzá éjszakánként, aki fantasztikus történetekkel ébreszti fel a fiúban szunnyadó erőt és bátorságot. Conor végül a mesék és a szörny segítségével nemcsak édesanyja súlyos betegségével, és iskolatársai zaklatásával küzd meg, de a saját félelmeivel, dühével és bűntudatával is...

 

Mr. Magoo - RTL Klub, március 21. vasárnap, 12.50h

Quincy Magoo szimpatikus figurája rajzfilmsorozat sztárjaként kezdte a negyvenes évek végén. Tiszteletreméltó, ügyefogyott milliomos bácsika, aki mosolyogva és vaksi módon közlekedik a mindennapi élet ezer veszélye közepette, anélkül, hogy valaha is tudatában lett volna, mi is történik vele. A világ egyik legértékesebb ékköve az ölébe pottyan. A tolvajok és nem akármilyen ellenlábasuk, valamint egy csábos hölgy mind-mind vissza akarják szerezni a zsákmányt. Magoo úr, Waldo unokája és Angus, hűséges bulldogja segítségével észrevétlenül leleplezi őket.

 

Féktelenül - Mozi+, március 21. vasárnap, 13.55h

A mindenre elszánt pszichopata, Howard Payne (Dennis Hopper) felrobbantja Los Angeles egyik toronyházának liftjét. Terve azonban meghiúsul, amikor Jack Traven (Keanu Reeves) speciális mentő a robbanás előtt kimenti a felvonóban rekedt túszokat. Bosszúból Howard egy pokolgéppel felszerelt, utasokkal tömött száguldó buszt szabadít a városra, ami fékezéskor robban. Őrült hajsza kezdődik az utasok életéért, melyben egy bátor utas, Annie Porter (Sandra Bullock) és Jack Traven minden idők egyik legveszélyesebb és leglátványosabb mentőakcióját hajtják végre...

 

Tisztelet a kivételnek - Duna Tv, március 21. vasárnap, 14.40h

Julián Endre, a fiatal játékgyáros léha életet él. A csapodár természetű férfi szemet vet Kántor János rendőrfelügyelő szép lányára, Verára. Elviszi hétvégi házába, de a lány rájön, hogy az aranyifjú vele is csak könnyű kalandot keres. Egy szerencsétlen baleset folytán Vera eltűnik a mélyvízben, és Endre értesíti a rendőrséget, éppen Kántor felügyelővel közölve a rossz hírt. Végül a lány szerencsésen előkerül, de hallani sem akar a játékgyárosról. Endre apai barátjának, Reményi bácsinak nagyon megtetszik a komoly lány, és elhatározza, hogy összeboronálja a fiatalokat...

 

Aranyoskám - Sony Movie Channel, március 21. vasárnap, 14.45h

Michael Dorsey (Dustin Hoffman) színésznek nehezére esik megkeresni a lakbérre valót. Ám egy nap nagyszerű lehetőségre bukkan: meghallgatásra mehet egy menő folytatásos sorozat egyik szerepére. Csak egy a bökkenő: középkorú nőt keresnek. De Michael nem ismer lehetetlent: csak egy kis smink, egy paróka, kitömött melltartó, és Dorothy Michaelsként máris tarolhat a meghallgatáson. Hamarosan megindul a siker útján, ám arra nem számít, hogy beleszeret egyik kolléganőjébe, a csodaszép Julie-ba (Jessica Lange), aki azonban Dorothyt legjobb barátnőjének tekinti.

 

Hidalgo - A tűz óceánja - RTL Klub, március 21. vasárnap, 14.50h

Frank T. Hopkins (Viggo Mortensen), a hajdani cowboy annak idején maga volt a két lábon járó legenda, mára azonban a férfi (és kedves lova, a Hidalgo nevű musztáng) napja leáldozott. Hazájuk számkivetettjeiként mindkettejüknek bizonyítania kell, amikor Hopkinst _ első amerikaiként _ meghívják az arábiai sivatag lélekölő terepén megrendezendő "A tűz óceánja" elnevezésű 3.000 mérföldes túlélési versenyre. Minden induló a győzelmet vágyja, ezért a verseny több lesz, mint a büszkeség és becsület próbája; a versenyzők a túlélésért küzdenek, amikor kihívják maguk ellen a sorsot.

 

Creed II - TV2, március 21. vasárnap, 15.15h

Az élet kötéltánccá vált Adonis Creed számára. Személyes kötelezettségei és a következő nagy meccsre való felkészülése között megtalálni az egyensúlyt komoly kihívásnak bizonyul. Az, hogy ellenfele családja és a sajátja közös múlttal bír, csak feszültebbé teszi a közeledő megmérettetést a ringben. Rocky Balboa viszont mindvégig ott van mellette, így együtt néznek szembe régi sérelmeikkel, együtt jönnek rá, miért is érdemes küzdeni és együtt fedezik fel, hogy semmi sem fontosabb a családnál.

A Creed II. visszanyúl az alapokhoz s újra rámutat, mitől is lesz valaki bajnok, és emlékezetünkbe vési, hogy bármerre tartunk, a múltunktól nem szabadulhatunk.