Tizenkét dolog, amit nem tudtál a Hetedikről

Szombat éjjel ismét megnézhetjük minden idők egyik legjobb sorozatgyilkosos thrillerét, ami nemcsak a képernyőn tartogat fordulatokat, hanem a kulisszák mögül is. Íme egy tucat érdekesség!

1. A filmet eredetileg nem David Fincher rendezte volna: felajánlották a lehetőséget Guillermo del Torónak és David Cronenbergnek is, de szerencsére mindketten visszautasították az ajánlatot – előbbi direktor azért, mert igazi romantikusként túl sötétnek találta a mű világlátását.

2. Ahogy az lenni szokott, a szereplők személye is sokat változott. Az eredeti tervek szerint Denzel Washington lett volna Mills, Al Pacino Somersetje oldalán. De Mills szerepére felmerült még Sylvester Stallone, Kevin Costner és Nicolas Cage neve is, míg Somerset nyomozó lehetett volna Gene Hackman, Robert Duvall és Harrison Ford is. John Doe szerepére egy darabig Val Kilmer és az R.E.M. nevű együttesből ismert Michael Stipe is esélyes volt. Tracy karakterét pedig először Christina Applegate-re akarták osztani.

3. Brad Pitt egyszer azt nyilatkozta: azért vállalta el a Hetedik egyik nyomozójának szerepét, hogy megszabaduljon valahogy előző filmje, a nyáltengerben úszó Szenvedélyek viharában emlékétől. Remek taktika!

4. Kevin Spacey-t mindössze két nappal a forgatás megkezdése előtt választották ki John Doe szerepére.

5. A forgatókönyvíró, Andrew Kevin Walker William Somerset nyomozót (Morgan Freeman figuráját) kedvenc írójáról, W. Somerset Maughamról nevezte el. A filmben Mills és Somerset egyszer meg is említik Maugham egyik regényét, az Örök szolgaságot.

6. David Fincher rendező többek közt úgy köszönte meg az említett forgatókönyvíró munkáját, hogy későbbi filmjében, a Harcosok klubjában róla nevezte el a három detektívet: az egyiket Andrew-nak, a másikat Kevinnek, a harmadikat Walkernek hívják. Andrew Kevin Walker kapta ezenkívül a megtisztelő feladatot, hogy még a Hetedikben ő alakíthatta a filmben felbukkanó első holttestet.

7. A film végkimenetelét az alkotók már egy korai jelenetben sugalmazzák: amikor Somerset felsorolja Millsnek a hét főbűnt, az irigység szó kimondásakor egyenesen Millsre néz (az irigység az a bűn, ami miatt John Doe SPOILER! megöli a férfi feleségét). És mielőtt Somerset kimondja az utolsó főbűnt, a haragot, hosszabb hatásszünetet tart, és oda is fordul társához (SPOILER! Mills a harag bűnébe esve lövi le a végén a pszichopata sorozatgyilkost).

8. A restség bűnét szimbolizáló áldozatnak (a borzalmas állapotúra éheztetett, ágyhoz láncolt Victornak, illetve az őt alakító színésznek, Michael Reid MacKay-nek) több mint tizennégy órán át készítették a maszkját.

9. A B betűvel kezdődő szó és variációi összesen 74 alkalommal hangzanak el a filmben – a legtöbbször Brad Pitt karakterének szájából. A halottak száma pedig nyolc.

10. A John Doe által éveken át írt naplókat egytől egyig valóban megírták és elkészítették a filmesek, ami hatalmas munkának bizonyult: két hónapot vett igénybe, és 15 ezer dollárba került. A filmben pedig (Morgan Freeman szájából) az hangzik el, hogy a rendőrségnek ugyanennyi idejébe, két hónapjába kerülne elolvasni ezt a rendkívüli mennyiségű anyagot.

11. A Millst alakító Brad Pitt nemcsak a cselekmény szerint, a valóságban is megsérült abban a jelenetben, amikor az esőben John Doe-t üldözik (átment a karja egy autó szélvédőjén, meg is kellett műteni). Habár az incidenst beledolgozták a forgatókönyvbe, és a figura ezután végig bekötött kézzel látható, a scriptben véletlenül eredetileg is az szerepelt, hogy Mills detektív megsérül ebben a jelenetben (csak nem feltétlenül pont így).

12. A film befejezését illetően vita alakult ki a New Line producerei és a rendező között. A producerek SPOILER! azt akarták, hogy a végén John Doe ne megölje, csak elrabolja Mills feleségét, majd Mills és Somerset fusson versenyt az idővel, hogy megmentsék. David Fincher azonban ebben a formában nem volt hajlandó megrendezni az alkotást, és a két főszereplő, Brad Pitt és Morgan Freeman is leszögezték, hogy így nem vállalnák el a szerepet.

Ezután a fejesek egy másik finomítást próbáltak meg átvinni, hogy a befejezés ne legyen olyan letaglózó: SPOILER! ahelyett, hogy Mills lőné le a feleségét meggyilkoló John Doe-t, el akarták érni, hogy Somerset legyen az, aki megöli a sorozatgyilkost, megakadályozva így, hogy Doe terve beteljesüljön, Mills élete pedig teljesen tönkre menjen. A tesztvetítéseken azonban olyan jól szerepelt az eredeti verzió, hogy végül ezt a változatot szerencsére elvetették, s még csak le sem forgatták.


(via IMDb)

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu