Negyed évszázados jubileumot ünnepel a Hooligans

Szinte hihetetlen, de 25 éves az ország egyik legnépszerűbb rockbandája, az örökifjú Hooligans.

Az 1996-ban alakult négyes idén februárban szerette volna megünnepelni a kerek évfordulót a Papp László Budapest Sportarénában, azonban a koronavírus-járvány miatti rendezvénystop értelmében sajnos erre nem kerülhetett sor a tervezett időpontban.

Szeptember 23-án, csütörtök este azonban már semmi nem jöhet közbe, így a srácok egy nyárbúcsúztatóval egybekötött, nagyszabású szülinapi buli keretében várnak mindenkit egy közös ünneplésre az eseményhez méltó helyszínül szolgáló Budapest Parkban.

A csapat persze a leállás időszaka alatt sem tétlenkedett, hiszen április 1-én friss nagylemezzel jelentkeztek „Zártosztály” címmel. A korábbi munkáiknál jóval markánsabb megszólalású korong azóta ráadásul nem csupán a régi rajongók kedvencévé vált, de rengeteg új hívet is sikerült maguk mellé állítaniuk a zúzós anyagnak köszönhetően.


Az alig fél éves album vadonatúj dalai mellett természetesen az elmúlt negyed évszázad legnagyobb slágereit is eljátsszák majd a srácok, vagyis egy újdonságokkal teletűzdelt, igazi best of műsor várható csütörtök este a Rákóczi híd pesti hídfőjénél.

A közönség bemelegítéséért a Guns N’ Roses munkássága előtt tisztelgő, de jó ideje már saját szerzeményekkel is jelentkező Hollywood Rose felel majd, Csipa, Tibi, Endi és Zsolti pedig kereken 20:00-kor lépnek majd színpadra, hogy két teljes órán át, a megszokott, látványos koncertshow-jukkal szórakoztassák az egybegyűlteket.

Az új időpont miatt ráadásul duplán lesz ok a mulatásra, hiszen a zenekar dobosa, Kiss Endi a napokban töltötte be 51. életévét, vagyis nem kérdés, hogy egy felejthetetlen, hatalmas buli várható csütörtök este a Budapest Parkban.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu